Iskola és politika a hétköznapokban

Kiss Viktória: Nem csak a sztrájkhoz, a tanuláshoz is van jog (Fotó: Nagy Balázs)

Nem akar politikus lenni, pedig van kockás inge is, az öltözködést azonban magánéleti kérdésnek tartja. Iskolájában kötelező volt nyilatkozni arról, hogy „sztrájkol” vagy tanít, ő az utóbbit választotta, ezért „orbánista” lett. Kirúgni azért nem fogják, mert gyermeket vár. Őszintén beszél lapunknak arról, mit jelent ma tanítani.

– Van kockás inge?

– Igen, van kockás ingem, egy darab nyári blúz, tavaly nyáron hordtam utoljára. Nem hiszem, hogy naiv dolog lenne, hogy az iskolában a tanár méltósággal és elegánsan öltözzön, úgy gondolom, nekünk példát kell mutatnunk. A témára visszatérve: van egy kedvenc kismamaruhám is, amelyet sajnos nem akartam felvenni a márciusi kockás sztrájk miatt. Azóta sem volt rajtam, és nem is szándékozom felvenni, mert ma már más üzenete van még a ruhának is.

– A márciusi Pukli-féle demonstráció önöknél hogyan zajlott?

– A politika, úgy gondolom, minden munkahelyen ott van, egyedül a vezetőségen múlik, hogy mennyire politizálnak-politizálhatnak a dolgozók, és meddig mehetnek el. Sajnos én nem tudok jó példával szolgálni, mert a mi intézményünkben a márciusi kockás „forradalom” megszervezése alatti napokban igen erős nyomás alatt kellett tanítanunk. A po­- litikai identitás fontosabb volt egyes kollégáknak, mint maga az elv. Szerintem valóban sok probléma van az oktatásban, de ez nem pár éves folyamat eredménye, hanem több évtized óta jelen levő problémák, amelyek folyamatosan hátráltatják az oktatást. Aki nem értett egyet az ilyen jellegű „kirakat” sztrájkkal, vagyis nem szerette volna az iskolába behozni a sztrájkot, az már kormánypártinak volt titulálva, de mindenképpen a nagyhangúak ellensége lett. A tanáriba belépve leüvöltötték a fejedet, miért nem vagy kockásban. Amikor valaki felvetette, hogy ez tisztán politikai játék, visszakérdeztek, szerinted minden rendben van az oktatással? Majd jött a választ sem megváró következtetés: „Te nem akarod leváltani a kormányt!” Mi köze ennek az oktatáshoz?

– Az első, februári megmozdulásban sem volt „romantika”?

– Február 29-én, a „Nem leszek suliban” kezdeményezés volt a legelső ilyen figyelemfelhívás. A gyerekek és a szülők levelet kaptak az osztályfőnököktől, hogy ne hozzák a gyermeket iskolába. Lehet mondani: a diákoknak nagy „buli”, ha elmarad egy tanítási nap. Ez azonban nem igaz. Miképpen oktassam például azokat erkölcstanból, akik nem jöttek be „szolidaritásból”? A szolidaritás kifejezés esélyegyenlőségre utal, megkapta ezt akkor minden diák? A tanulás joga nem létezik?

– Mondana példákat?

– Gondolja kérem végig, miképpen lehet azt kezelni, hogy ha egy tanár leszidja az iskolába tanulni járó gyermeket: ha már bent van, miért nem vett fel kockás inget? Vagy éppen a tanuló, egy tizenkét éves gyermekként kéri számon tanárát, hogy miért nem vesz fel kockás inget?! Vagy vegyük azt a kollégát, akin nincs kockás ing, és azzal fogadják a folyosón, hogy „orbánista”. Kérem, a helyén értse, ez nem személyes sérelem, azon túl lehet lépni, nyilvánvaló azonban, hogy a gyermekek véleményére és viselkedésére miképpen hatnak a tanárok tettei. A márciusi „sztrájkon” egy körülbelül tízfős társaság ment le az iskola elé, felrajzolták kockásan a Tanítanék feliratot, villogtak szivárvány színekben pompázó ernyőikkel. Komikus volt, hogy mindezt látványos cigarettafüstben tették. Nem tudom, ők milyen példát akartak mutatni ezzel a tanulóknak.

– Az áprilisi szakszervezeti megmozdulás milyen volt?

– Kockás ingből kevés volt, mintha a korábbi diktálók egy része is lehiggadt volna. Kivételesen magáról az oktatásról is szó volt. Azzal én is egyetértek, hogy baj van, és javítani kellene az oktatás helyzetén, de nem mindegy, hogy milyen módon és stílusban fejezzük ki magunkat! A követelések sok pontjával egyetértek, mint a legtöbb pedagóguskollégám, de átgondolt módon és végighallgatva az érdekeltek véleményét, talán kicsit nagyobb teret hagyva a pedagógusoknak és kevésbé bevonni a gyerekeket és a szülőket. Értem, hogy valahol minden politika, de ez tényleg emberi és szakmai kérdés, le lehet ülni, meg lehet beszélni értelmesen.

– Akkor ennek fényében engedjen meg egy szakmai kérdést. A napi gyakorlatban önök mit tapasztalnak, mi használ: a tesztre való felkészülés vagy a tananyag értelmezése, megtanulása?

– Amit leginkább figyelembe kellene venni, az a gyermekek lelki és testi fejlődése. Ép testben ép lélek és fordítva, még hogyha közhelynek is hangzik. Sajnos nincsenek gondolkodásra késztetve a mai tanulók. Rengeteg olyan kötelező tananyag van, ami nem igazán hasznos, éppen csak gondolkodni, fogalmazni, kommunikálni felejtenek el. Valami nem működik, mert a diákok – mondjuk ki – nem tudnak rendesen olvasni, írni, alapszintű számolási készségek hiányoznak. Hogy mi történik? Minden tanárnak magába kellene néznie. A ma oly divatos tesztek is csak arra ösztönzik őket, hogy ne kelljen gondolkodni, a megoldás készen tálalva van, nem érteni kell, elég megjegyezni, hogy milyen betű mellett lévő válasz tartozik a kérdéshez. El sem kell olvasni. Erkölcstant tanítok: a gyerekeket olvastatom, beszéltetem, kíváncsi vagyok a véleményükre, és kérdezniük is kell. Fontos, hogy alapvető értékeket tudjanak képviselni, de ehhez az alapokat ismerni kell. Nem mennyiségre, hanem minőségre kell törekedni! Nemcsak a vizsgára felkészíteni, hanem az életre is kell nevelnünk.

– Az élet ma az okostelefon és az internet valóságának tűnik.

– Sokan hivatkoznak arra, hogy elég a lexikális tudás és az internet gyakori használata. Az interneten mindent megtalálunk, de ezek között számtalan helytelen, fals információ  van, s a tanuló nem tudja kiszűrni megfelelő alapismeretek, segítség nélkül, hogy hiteles forrásból származik-e. Ez nagyon csalóka tudásszintet produkál abban az esetben, ha a gyerek nem látja elejétől végéig az összefüggéseket, nem tudja, mit, miért és hol keressen.

– Tankönyvből tapasztalata szerint mennyi kell?

– Miután pedagóguscsaládban nőttem fel, ismerem évtizedek óta a tankönyvek minőségét, mindig gondot okozott, hogy melyik tankönyv megfelelő egy adott iskola számára. Az bizonyos, minden tantárgy tankönyveinek tartalmaznia kell a Nemzeti alaptanterv által meghatározott alapvető ismereteket. Ezt a tankönyv-minősítési rendszer alapján kell megállapítania az ehhez értő szakemberek közösségének, maximum két-három tankönyv tartalmát tantárgyanként. Teljesen felesleges azt a gyakorlatot alkalmazni, hogy minden magyarországi iskola olyan tankönyvből tanít, amilyenből akar, mert ez óriási káoszt és színvonalbeli különbséget eredményezhet és eddig eredményezett is. Ez legfeljebb a tankönyvlobbinak üzlet.

– Végezetül egy elsőre talán furcsának tűnő kérdés: jók a mai gyerekek?

– Sok gyermek otthon nem olyan nevelést kap, amilyen kijárna, mert anyuka, apuka sokáig dolgozik, hogy előteremtse a napi szükséglethez elegendő pénzt, de fáradtan már ő sem annyira toleráns a gyermekével. Mint azt látjuk, egyre több a csonka családok száma is. Így hol és hogyan nevelkedjen a gyerek? Természetesen a második szociali­­zá­ciós színtéren, ami a nagybetűs értelemben vett iskola. A tanulók sokszor nem tudnak koncentrálni, fáradtak a napi átlag hét tanóra után. Türelmetlenek, agresszívek egymással és sokszor dekoncentráltak. Rajtuk kell segíteni!