Imre Géza a Moszkvában zajló vívó világbajnokság férfi párbajtőr világbajnoka. Ha valaki ebben a sportágban megérdemli ezt a büszke címet, akkor az ő, hiszen három, csapatgyőzelemben szerzett aranyérme után, negyvenévesen egyéniben is bebizonyította a világnak kvalitását.
– Milyen célkitűzéssel indult Moszkvába a világbajnokságra?
– Mindig minden versenyen a legjobbat szeretném nyújtani. Egyéniben az Eb-n igencsak leszerepeltem, mindenképpen ki akartam köszörülni a csorbát. Minden asszó előtt csak az adott mérkőzésre koncentráltam, nem az járt a fejemben, meddig juthatok el. Bevallom, az elutazás előtt ha valaki azt mondja, itt van egy bronzérem, gondolkodás nélkül elfogadtam volna. Most viszont nagyon boldog vagyok, hogy végre sikerült a nagy álom.
– Ki volt a legnehezebb ellenfél?
– Mindenképpen a döntőbeli ellenfél, a francia Gauthier. Nem véletlenül vezeti a világranglistát párbajtőrben, kivételes tudású versenyző. De az ukrán Nikisin ellen sem volt könnyű asszóm. A szakemberek véleménye szerint nekem volt a legnehezebb ágam a döntő felé vezető úton.
– Felesége, a sokszoros válogatott kézilabdázó Kökény Bea mesélte, hogy az első fordulóban megsérült a keze. Végig sérült kézzel vívott?
– Szerencsére nem. Történt, hogy az első kanyarban mérkőzés közben iszonyatosan begörcsölt a kezem. Kellemetlen volt, és folyamatosan arra kellett ügyelnem, hogy az ellenfél ne vegye ezt észre. Sikerült és a következő meccsre már minden rendben volt.
– Mikor hitte el, hogy megvan az aranyérem?
– A döntőben több alkalommal is vezettem három találattal, de az ellenfelem mindig utolért. Nagyon nagy meccs volt, és csak akkor döbbentem rá, hogy én vagyok a világbajnok, amikor az edzőm a nyakamba csimpaszkodva gratulált.
– Mit gondol, miért kellett negyvenéves koráig várnia arra, hogy meglegyen a hőn áhított egyéni aranyérem?
– Ezen nekem is hosszú napokat kell majd töprengenem. Most csak egy magyarázat jut eszembe. Az, hogy számomra valahogy mindig fontosabb volt a csapatsiker. Ráadásul a csapatversenyek során rendre jól ment a vívás, az egyéni küzdelmeket pedig túlizgultam.
– A felesége és a két gyerek mit mondott önnek a győzelem után?
– A feleségemmel is csak nagy nehézségek után tudtam beszélni. A telefonja a szüntelen gratulációk miatt folyamatosan foglalt volt. De amikor sikerült, hallottam a hangján, nagyon büszke rám. A gyerekek nyári táborban vannak. Szofival még nem is tudtam beszélni, de Bencével igen. Ő mesélte, hogy interneten drukkolt, és mondta, nagyon büszke, mert a többi gyerek neki gratulált.
– Most akkor jöhet a pihenés, a nyaralás?
– Ezek még odébb vannak, hiszen most következik majd a csapatverseny, és ott is szeretnék szép magyar sikernek örülni.
