A fiatalokat érintő aktuális témákat feszeget a Már nem ott élek című ifjúsági előadás, amely Sherman Alexie Egy indián naplója című, önéletrajzi regényéből készült. A valós eseményeken alapuló monodráma egy olyan fiúról szól, aki elhagyja szülőföldjét, a rezervátumot, hogy kitörhessen az anyagi nyomorúságból. Csiby Gergellyel, a darab készítőjével a kirekesztettségről, az előítéletekről és az elfogadás fontosságáról beszélgettünk.
Az őslakók helyzete a mai napig kibeszéletlen Amerikában – mondja a rendező (Fotó: Varga Imre)
Csiby Gergely huszonnégy éves színész, végzős hallgató a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakán. Utolsó éves színésznövendékként a Vígszínházban játszik, látható többek között A Pál utcai fiúkban Richter szerepében, és felbukkan A Dzsungel könyvében, valamint a Makrancos Katában is, a tavasztól pedig a Rendezés és a Jó embert keresünk című előadásokban lesz látható. Rendszeresen szinkronizál, emellett a Forte Társulattal is dolgozik a Horváth Csaba által rendezett Bartók Concerto előadásban, amelyet a Nemzeti Táncszínház vett fel repertoárjába. A fiatal színész mindeközben saját előadását, a Már nem ott élek című monodrámát is rendszeresen játssza, a produkció a Marczibányi téri Művelődési Központban látható egy sikeres pályázat eredményeként.
A Már nem ott élek Sherman Alexie világhírű életrajzi regényének, a Junior – Egy indián naplója című könyvének az adaptációja. Az alapmű szerzője spokane indiánként jött világra egy északnyugat-amerikai rezervátumban, és ő volt az első, aki elhagyta szülőföldjét, hogy kitörhessen a rossz anyagi körülményekből, és továbbtanulhasson. Később költőként és regényíróként vált híressé. A Már nem ott élek valós eseményeken alapuló történet, amely olyan, napjainkban a fiatalokat érintő aktuális témákat feszeget, mint a kivándorlás, az önállósodás, a kirekesztettség és az alkoholizmus.
A produkció eredetileg az Ódry Színpadra készült, vizsgafeladatként született. „Negyedévben mindenkinek kellett készíteni egy egyszemélyes előadást. Úgy voltam vele, hogyha már van egy ilyen feladat, akkor megpróbálom kihozni belőle a legtöbbet. Hosszú anyagkeresés után találtam meg Sherman Alexie regényét. Egy olyan vizsgát sikerült létrehozni, amelyet azóta az egyetem falain kívül is bemutathattam az ország különböző pontjain” – mesélt a darab keletkezéséről Csiby Gergely, aki nem csak szereplője, de dramaturgja és rendezője is a monodrámának. A színészhallgató kiemelte, hogy az előadás konzulense Schneider Jankó volt, aki lelki és szakmai segítséget is nyújtott a produkció létrehozása folyamán.
A monodráma egyik különlegessége a frappánsan megoldott díszlet: tíz kartondoboz segítségével jelennek meg a különböző terek. „A dobozdíszlet az én ötletem volt. Tudtam, hogy egy indián sátrat biztosan felfestek a háttérbe, a dobozok pedig kifejezetten jól használhatók erre, mert ki lehet nyitni, át lehet forgatni őket. Mivel egyedül vagyok a színpadon, így tudom gyorsan megoldani a helyszínváltásokat. Mindez a történethez is kapcsolódik, hiszen a fiú a költözéskor „kipakolja” és elmeséli az életét” – magyarázta Csiby Gergely. Különösen szépek azok a bábok is, amelyekkel a színész az egyes családtagokat személyesíti meg az előadásban, ezeket az eredeti indiánábrázolásokat mintázó kellékeket Oláh Richárd látványtervező készítette. „Amikor az alapkoncepció megvolt, tudtam, hogy minden karakternek kellene egy totemállat, így születtek meg a kétarcú bábuk” – mondta a színész, aki azt is elárulta, hogy szívesen elvinné az előadást Amerikába is.
„Tavalyelőtt két hónapot New Yorkban töltöttem. Egy kinti magyar–amerikai független színtársulattal, a Pilvax Playersszel dolgoztam Manhattanben. Akkor már elkezdtem ezt az előadást is, tudtam az anyagról, a felvetett problémákról és arról, hogy néhány amerikai államban betiltották. Éppen ezért elmentem az Indán Múzeumba, ahol elbeszélgettem egy indián hölggyel. Nagyon sok meglepő és szörnyű dolgot mesélt arról, hogy hogyan kezelik őket még a huszonegyedik században is. Az őslakók helyzete a mai napig kibeszéletlen. Ez az indián hölgy, akivel másfél órán át beszélgettem, rengeteg mindent mesélt. Például azt, hogy egyszer a kanadai határnál ebédelt a barátnőjével, és egy férfi leköpte az étterem üvegablakát, csak azért, mert ott ültek. Azt is elmondta, hogy a kanadai határ mentén vannak városok, ahol rendszeresen tűnnek el indián nők és gyerekek. Szerinte ilyenkor a fehér rendőrök valamilyen mondvacsinált oknál fogva elkapják őket, kiviszik a hegyekbe, és egyszerűen otthagyják őket. Egyébként gyakran előfordul az is, hogy nem szolgálják ki az indiánokat a benzinkutakon vagy az éttermekben” – mesélte.
Az előadáshoz egy feldolgozó foglalkozás is kapcsolódik, hiszen olyan problémákat feszeget, amelyekről jó beszélgetni: a kultúrák közötti együttéléstől, az elfogadásról és a kisebbségek helyzetéről szól. A játékokat és a feldolgozó beszélgetést Lukács Gabriella drámapedagógus vezeti. „Szerettem volna foglalkozni a kisebbségek helyzetével. Ez úgy kapcsolódik hozzám, hogy édesanyám erdélyi, és ő is átélt hasonló dolgokat, amikor huszonévesen idejött Magyarországra. Az indiánok kirekesztésének és megkülönböztetésének problémáját átfordíthatjuk a kisebbségek helyzetére is: fontos és alapvető kéne legyen az elfogadás. Úgy érzem, hogy erről tudok beszélni az előadás kapcsán” – vallotta Csiby Gergely.
