Nem sokáig ünnepelhetett a friss EHF-kupagyőztes Dunaújvárosi Kohász KA női kézilabdacsapata, amely ma Vácott a bajnokság 5.–8. helyéért lép pályára. Bár az első mérkőzést megnyerték az újvárosiak, azért senki sem veszi félvállról a találkozót. Bulath Anitával, a Kohász sokszoros válogatott átlövőjével beszélgettünk.
– Úgy tudom, ön már megélt egy EHF-kupadöntőt, 2003-ban játszott a finalista Dunaferrben. Az eltelt tizenhárom év alatt mi minden változott?
– Sok minden. Például akkoriban Dunaferrnek hívták a csapatot, most pedig a hivatalos nevünk Dunaújvárosi Kohász KA. Bojana Radulovics akkor még játékos volt, ma pedig ő a klub igazgatója. A csapat is teljesen kicserélődött. Ez érthető, hiszen tizenhárom év nagy idő. Fiatalok voltunk, s mára csak én maradtam abból a csapatból.
– Mi az, ami ott tartotta?
– Játszottam külföldön is, mert a klubnál komoly anyagi gondok adódtak, így megjártam Horvátországot és Dániát is. Tehát kipróbáltam a kőkemény profi életet, de aztán visszahúzott a szívem ehhez a csapathoz.
– Hogy élték meg, hogy a bajnokságban csak az ötödik helyért játszhatnak?
– Mindenkinek nagy csalódás ez. Azért is, mert az alapszakaszt a harmadik helyen zártuk. Szerencsénkre itt volt az EHF-kupa, és ezzel valamit törlesztettünk a szurkolóinknak és mindenkinek, aki szívén viseli a dunaújvárosi kézilabda sorsát. Ezért is van, hogy hatalmas energiákat fordítunk arra, hogy legalább az ötödik hely meglegyen.
– A német Metzingen ellen játszották az EHF-kupa döntőjét, és az sem tűnt túl simának. Tényleg ennyire nehéz volt?
– Nem volt könnyű ellenfél, mert Németországban vezetett hat góllal is ellenünk, és teljesen más arcát mutatta a pályán, mint amiből a videók alapján készültünk. Mindenki tudta, láthatta, sőt ismeri, hogy a Bundesligában milyen a színvonal. Még szerencse, hogy idegenben két gólra tudtuk csökkenteni a hátrányunkat, így komoly reménnyel vártuk a visszavágót.
– Mennyire volt nehéz itthon, de mégis csak idegenben, Veszprémben játszani?
– Eleinte féltünk, hogy milyen lesz a veszprémi arénában játszani, mert hozzá vagyunk szokva a mi kis katlanunkhoz. Ám köszönet és hála nemcsak a dunaújvárosi szurkolóknak, akik szép számban elkísértek bennünket, de a veszprémi drukkereknek is, hiszen kitettek magukért. Az ő segítségük is kellett ahhoz, megnyerjük végül a kupát.
– Lassan vége a szezonnak. Mi várható Dunaújvárostól a következő bajnokságban és kupában?
– Azzal, hogy megnyertük az EHF-kupát automatikusan kvalifikáltuk magunkat a jövő évi sorozatba. A játékoskeretben nyilván lesznek távozók, lesznek érkezők, de ez a szakmai stáb kompetenciája. Remélem, hogy legalább ilyen jó csapatunk lesz ősztől is, és a következő bajnokságban még szebb eredményeket várhatunk magunktól.
