A bányavárosok felé vezető 66-os országúton Hontnémeti (Hontianské Nemce) az első elágazás a Selmeci-Korponai hegyvidék felé. Nevét egykori német lakosságáról (Baierndorf) kapta, szász telepesei 1235 körül érkeztek e vidékre. A helység neve (Nympti) 1256-ban bukkant fel oklevélben, amikor IV. Béla király elvette tőle a földjét, hogy átadja a szomszéd Zabrod község királyi telepeseinek. 1291-től az esztergomi káptalané volt a birtok volt.
Magasról nézve az egykori vártemplom maradéka (Fotó: A szerző felvétele)
A 16. században sokat szenvedtek a török hadaktól, mégis, 1619 és 1629 között mezővárosi rangra emelkedett, évenkénti négy országos vásárral. A 20. század elején már többségben voltak a szlovákok, 1919-ben a (magyar) vörös hadsereg és a cseh csapatok közti harcban leégett a település (tót) házainak fele. A helység fölötti dombon álló templomot a tours-i Szent Márton püspök tiszteletére emelték a 13. század derekán, később, az 1500-as évek elején gótikus stílusban építették újjá. Az épület nagy méretei, amint a kőből faragott részletei is közeli rokonságban vannak a szebellébi, kései csúcsíves stílusú egyházzal.
Továbbutazva keréken, északi irányba, kis híján odaértünk Korpona (Krupina) város déli határához, ahol az országút keleti oldalán magasodik a Tarisznyavár. A szlovákok Vartovkának nevezik a terméskőből falazott, emeletes, külső lépcsős faszerkezetű, függőerkélyes leső tornyot. Az építmény az 1540-es években készült, onnan figyelték, jelezték a török katonaság mozgását a környék őrei.
Elhagyva a 66-os főutat, kelet felé vesszük az irányt. Ha nem is egy nyíllövésnyire, de egy jó kilométer megtétele után a Bozóki-várnál találjuk magunkat. Sehol egy teremtett lélek. A négyszögletű templomerőd bejárata tárva-nyitva, a legutóbb húsz éve látott középkori romkert azóta alaposan megváltozott. Időközben renoválták, ácsolt fazsindely tetővel fedték be a 17. századi sarokbástyákat, rendbe tették a félhektárnyi belső udvart.
A már általunk megismert Hont-Pázmány nemzetségbeli Lampert comes (ispán) alapította 1124 és 1131 között a bozóki cisztercita kolostort; a fehér kazulás szerzetesek birtokai az 1156. esztendei összeírásban a legnagyobb kiterjedésűek voltak Hont vármegyében. Lampert olyan hatalmas úr volt, hogy I. (Szent) László király (1077–1795) a nővérét, Zsófiát adta hozzá nőül. Nemzetsége folyvást istápolta a monostort, amelyet 1262-ben IV. Béla király felmentett a várispánság terhei alól, a konvent mindemellett szép jövedelmekhez is jutott. Ekkor már a francia alapítású premontrei szerzeteseké volt Bozók.
„Amíg az Árpád-ház uralkodott, nem érte sérelem a prépostsági rangra emelkedett barátok javait, de már az Anjouk és utódaik nem védelmezték őket hathatósan” – írta Varjú Elemér történész 1933-ban, a Magyar várak című munkájában. „1338-ban Dobrakuttyai Lőkös a Bozóki prépostot, Mihályt és két szolgáját megölte, amely gonosztettéért a prímás kiátkozta ugyan, de a világi bíróság nem bántotta. Száz év múlva éppenséggel az egri püspök, Rozgonyi Simon dúlatta fel a konventet; a huszita világban pedig Jan Giskra hordája is több ízben megsarcolta a szerzeteseket.”
A reformáció korában még megvolt az egyházi uradalom, a hitújítás azonban kitűnő alkalom volt a kapzsi főurak számára. 1530-ban Balassa Zsigmond ráküldte a szolgáit az apátságra, akik részben megölték, másrészt elűzték a jámbor barátokat. A gaz Balassa beült a prépostságba, és valóságos végvárra építtette át; ekkor kapta Bozók a külső védőfalait, a négy sarok kör alaprajzú bástyáit és az udvari templom magas harangtornyát. Az építkezés 1546-ig tartott, dátumát bevésték a kapu melletti kandallóba. Balassa 1559-ben bekövetkezett halálával özvegye, Fánchy Borbála ágán öröklődtek a javak, amelyeket jóval később, 1684-ben Szelepcsényi György érsek vett gondjába.
Leégett romhalmazt vett át a prímás, miután Thököly István egyik vezére, Balassa Imre felgyújtatta a várat. 1686-ban fejeződött be az első rendbe tétele. A belső vár még a 20. században is lakott volt; falait és bástyáit, termeit és lakásait, templomát és tornyát 1944-ben rommá lőtték a szemben álló harci felek.
A 2000. esztendő körül, temérdek munkával végre helyreállították az udvar épületmaradékait, kívül a magas falakat és az emeletes, kerek sarokbástyákat.
Szakrális műemlékként mindössze a vártemplom maradt meg, a belső udvarban részben helyreállítva. Kétszintes épület: fönt a középkori hajó és a szentély, alatta az „altemplom” és a pince. Irdatlan mennyiségű, tömegű bazaltkő fal- és épületmaradékok, régészek által kiásott és konzervált kövek borítják a Bozóki-vár belső udvarát.
