A sorozatunk korábbi számában olvasható – elárasztás elől lebontott, majd más helyen újraépített – nagypalugyai fatemplomtól nem messze található Kispalugya is a víz áldozata lett. Bodafalva (Bodice) egykori szomszédjának 1307-ben alapított parókiája a Hont-Pázmány nemzetség családi egyháza volt.
András comes – a nemes Palugyai nemzetség ősatyja – fennmaradt „életrajza” nagy ívű pályát mutat be: 1286. május 8-án elnyerte a birtokot IV. (Kun) László királytól. Ekkor már Demeter mester, zólyomi megyeispán szerviense, majd a királyné tárnokmesterének jegyzője volt. Aztán 1298-ban az árvai kerület ispánjaként szerepel oklevélben, 1307-ben Árva várának várnagya. Sorsát 1319-ig követhetjük, porhüvelye vélhetően a kispalugyai templomrom alatt nyugszik.
Bodafalva a Vág folyó bal partjától délre található, nevét Bogomerius comes három fia közül Bodou mestertől kölcsönözte: 1299-ben a turóci konvent bizonyítja, hogy III. Endre király annak az évnek április 12-én kelt parancsa szerint elismeri a Bogomér-fiaknak a szepesi káptalan előtti esküjét, akik ott kijelentették, hogy a Boda család birtokából semmilyen örökjog nem illet másokat. Azért sem lehetett 1307 előtt plébánia, mert az esztergomi érsek Bodát, Mihály fiait és Pétert – a palugyai András mester rokonaival és a jobbágyaival együtt – kivette az eredeti anyaegyház, Liptószentmária – más néven Boldogasszonyfalva – egyházi joghatósága alól.
A Szent László király titulusú templom, amelyet a kegyúr Bodafalvi család építtetett, az 1363 előtti években készülhetett el. Az egyhajós teremtemplom Felső-Magyarország északi határvidékén az egyik legrégibb a maga nemében. Három boltozatszakaszából kettő esik a gyülekezet részére, az oltártér alig észrevehetően szűkül keleti irányban, az apszis fél nyolcszög fallal záródik. Markáns, lépcsőzetes támpillérek vezetik le a kőből faragott keresztboltozat oldalnyomását, a lőrésszerű, lándzsaíves ablakokat is az a fajta szürke homokkő keretezi, amelyből a templom épült.
Bodafalva parókiája – az elárasztott Palugya fiókegyháza – jóval később, 1453-ban nyerte el önállóságát. Eredetileg torony nélküli volt, mellette bizonyosan ácsolt fa haranglábbal. A nyugati oldal előtere fölé magasodó, neogótikus torony 1854-ben épült.
A terület legnépesebb települése, az akkor még tizenötezer lakosú (jelenleg harminckétezres) Liptószentmiklós épp hogy megúszta a felszámolást. Talán a Nagy Lajos királytól 1360-ban elnyert piactartási joga mentette meg a pusztulástól. No meg a város piacterén magasodó román kori és gótikus Szent Miklós-plébániatemplom a szepességi mesterek műhelyéből származó faragott-festett szárnyas oltáraival, amelyeket bajos lett volna arrébb tolni. Hasonlóképpen maradhatott helyén a főtértől negyedórányi járásra, a Vág-part közelében levő Okolicsnó (Okolicany). A helység ugyancsak tarthatott az alámerüléstől. Túlélését annak köszönhette, hogy Corvin János – liptai herceg és hunyadi gróf, Mátyás király törvényes fia – e helyen alapított kolostort az 1480-as évek elején a Szent Ferenc rendi szerzeteseknek. A rendházhoz csatlakozó érett gótikus templom 1489-re készült el, háromhajós, faragott kőbordás hálóboltozatú csarnoka sokszög szentéllyel záródik. A becses műemlék kitűnő állapotban van. (Képünkön.)
Mednyánszky Alajos sem feledkezik el megtisztelni útikönyvében a tekintélyes klastromot és egyházat. Megjegyzi, hogy a „kedves kis helység az ősi Okolitsányi nemzetség bölcsője, a liptai nemesek a kényelmes megyeházán tartották a megyegyűléseiket”.
