„A háttérben még ott vannak az ég felé tornyosuló hegycsúcsok, a tutajozók kísérői, és barátságos dombok nyúlnak feléjük, mintegy ajándékul felkínálva a rajtuk legelésző pompás nyájakat” – lelkendezik Mednyánszky Alajos a zúgókkal, kanyarokkal tarkított Vág felől csodálva a liptói tájat.
„Ezek a dombok azután olyan közel kerülnek egymáshoz a Szentmária (Liptovská Mara) nevű falunál, hogy kétségessé válik, hagynak-e átjárót a folyamnak. Festőibb látványt képzelni sem lehet: jobbról egy meredek magaslaton csúcsívekkel, kőfaragványokkal és az évszázadok leheletével ékes kicsi templom áll. Alighanem a gyönyörű környezet is arra késztette az első keresztény apostolokat, hogy itt rakják le a tartomány legelső szentegyházának alapjait, e kis templomét. Alapítása óta az idők jó néhány vihara száguldott el körülötte, királyokat és katonákat söpört el anélkül, hogy benne kárt tette volna” – olvashatjuk a királyi kamarás 1825. évi tutajos utazásának leírásában.
Mednyánszky báró jó szemmel vette észre a Liptói-medence legszebb templomát, amelyet az 1200-as évek második felében alapítottak a szepesi egyházmegye közép-liptói esperességében. A román kori egyházat a Boldogságos Szent Szűz Mária tiszteletére szentelték (utóbb a Nagyboldogasszony titulust is viselte), mégis az egyszerű Szent Mária (Sveti Maria) név gyökerezett meg erősebben a róla elnevezett település nevében is (Liptovská Mara). Esperes-plébánosa tíz ezüstmárka rendkívüli pápai tizedet fizetett az 1333 és 1337. közötti években, ami tekintélyes összegnek számított. A templom eredetileg egyhajós, a gyülekezeti térben sík mennyezetű épület volt, keleti irányba tájolt fél nyolcszögzáródású szentéllyel; legrégibb része az északi sekrestye. A 15. század derekán kapott kétszakaszos csillagboltozatot az öt méter hosszú szentély, belül szamárhátíves támaszokkal, kívül markáns sarok támpillérekkel és tágas gótikus ablakokkal. Áttört kőrozetta díszítette a végfal ormát. Kilenc méter hosszú, öt méter széles volt a hajó, amely a négy méter széles csúcsíves diadalívhez csatlakozott. Később, 1520-ban mellékhajóval bővítették a templomot délnek, 1636-ban zömök, vaskos falu harangtornyot ragasztottak hozzá.
Az egyház építőköveit a közeli kőfejtőből nyerték, a jól megmunkálható szürke andezit kőből faragták a csúcsíves kapuzatot és az ablakrámákat, az apszist támasztó gyámok vízvető párkányát, valamint a két és fél méter magas, művészien faragott szentségtartó házat. A Szent Mária-templom 15. századi szárnyas főoltárának tábláin a kis Jézust kezében tartó köpönyeges Szűzanya, Szent Katalin és Szent Orsolya, kétoldalt Szent Miklós és egy másik férfi szent látható – negyven éve a pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeumban. A középkori templom pedig a Szentmária községtől jó 25 kilométerrel keletre, a Magas-Tátra lábánál fekvő Pribilyna – régi magyar nevén: Perbenye – község skanzenében tekinthető meg. A Vág folyó Szentmiklós és Besenyőfalu közötti medrét 1975-től elárasztották, előtte azonban két jeles műemléket – a szóban forgót és a párisházi gótikus kastélyt – lebontottak, elszállítottak, majd téglából mérethűen újraépítettek a skanzenlátogatók számára.
A hét kilométer hosszú, 22 négyzetkilométeres, 45 méter mély „Liptói-tenger” (újabb nevén: Szent Mária-tó) fenekén további öt középkori település – Szelnic, Csemice, Kis-Palugya, Kis-Olaszi és Rásztoka – alussza örök álmát. Zolnay László régész, történész (1916–1985) az elárasztás előtt végigjárta-vizsgálta a terület építészeti emlékeit. Az Ars Hungarica folyóirat 1975. évi első számában részletesen beszámolt a látottakról. A „Felvidéki séták 1973-ban” című, 17 oldal (+ 5 oldal jegyzet) terjedelmű tanulmányában felsorolt, elárasztásra kárhoztatott falvak közül Liptó-Szelnic, Liptó-Óvár és Kis-Palugya 13–14. századi egyházain és a kimentett párisházi kastélyon kívül öt középkori udvarház, kiskastély merült el.
A negyvenöt évvel ezelőtt készült, szomorú fotók helyett vigasztalódjunk a nagy vizet szárazon megúszó Okolicsnó 15. századi templomának jelen képével.
