Az angol bajnoki rajt előtt már sejteni lehetett: az utóbbi évek legkiélezettebb bajnoksága következik, méghozzá külföldi edzők főszereplésével. Tulajdonképpen így is történt minden – de talán nem egészen úgy, ahogyan a legtöbben gondolták.
Az élcsapatokat továbbra sem angolok irányítják, a mostani idényben szerződésben lévő húsz menedzsernek mindössze az egyötöde, négy edző angol. Ráadásul Eddie Howe (Bournemouth), Sean Dyche (Burnley), Sam Allardyce (Crystal Palace) vagy Mike Phelan (Hull City) nem fog új fejezeteket írni a liga sikertörténetébe.
Feltűnő, hogy a skótok mennyivel jobbak: elég csak Sir Alex Ferguson és Kenny Dalglish nevét említeni a múltból, s hozzátenni, hogy most is van a határ északi oldaláról származó mester, David Moyes. Fele annyi walesi dolgozik most a Premier League-ben, mint angol: Tony Pulis (West Bromwich) és Mark Hughes (Stoke City).
A prímet a „csatornán” inneni edzők viszik. Például az olaszok, mint Antonio Conte, aki vezeti a tabellát a Chelsea-vel. Carlo Ancelotti és Claudio Ranieri után, nyolc éven belül ő lehet a harmadik olasz „mister”, aki megnyeri az angol élvonalat. Most is három olasz dolgozik az elitben: Conte, Ranieri (Leicester) és Walter Mazzarri (Watford). Van német (Jürgen Klopp, Liverpool), két spanyol (Guardiola a Man Citynél, Aítor Karanka a Boróban), két francia (Claude Puel a Southamptonban, Arsene Wenger az Arsenalban), holland (Ronald Koeman az Evertonban), portugál (José Mourinho a Man Unitedben), sőt horvát (Slaven Bilic a West Hamben). Ketten érkeztek a tengerentúlról: Mauricio Pochettino, a Tottenham argentin mestere és Bob Bradley, a korábbi amerikai szövetségi kapitány, aki a PL első észak-amerikai edzője.



