A színekkel és a térrel is szívesen kísérletezik Konkoly Gyula Munkácsy Mihály-díjas festőművész. Festményei a jövőben láthatók lesznek a Ludwig Múzeum pop-art tárlatán, jövőre pedig a szegedi Reök-palotában is. Az alkotóval a festészet illúzióteremtő hatásáról, a modernitás 21. századi zsákutcájáról és a művészeti oktatásról beszélgettünk.
Konkoly Gyula sokszor fest női testet. Ahogy mondja, ha nő lenne, férfiakat festene, ezzel együtt tény, hogy egy jó festő némi rafinériával sugárzó aktot tud festeni. Mostanában a leginkább a strand foglalkoztatja témaként, ahogy mondja, a strand mint szituáció az intenzív színek ez idáig megoldhatatlan realista képi alkalmazását teszi lehetővé.
„A figurák formáit felfokozom, és a hatás érdekében a közeli figurákat életnagyságnál nagyobbra festem. A látóidegeket becsapja a nagyobb méret, aminek köszönhetően a figurák a vászon síkja előtt, tehát az illuzórikus, az elvarázsolt térben jelennek meg. Ez egy a tudatalatti módosításának lehetséges trükkjei közül – közismert a fordított perspektíva illuzórikus hatása a Szent Péter-bazilika vagy a versailles-i kastélypark medencéjének esetében. Újabb képeim többsége egy strandlepedőn hason fekvő fürdőruhás nőt ábrázol” – meséli. Arra a kérdésre, hogy születhet-e magas művészet ilyen témából, az alkotó úgy reagál: egy mű jelentősége minőségének és nem témájának függvénye. „Jól mutatja ezt, hogy minden Szűz a Kisdeddel típusú kép ugyanazt ábrázolja kétezer éve, de természetesen nem egyformák. Számomra ez a miliő a legalkalmasabb, hogy képességeim legjavát mozgósíthassam, és soha nem volt minőségű képeket hozzak létre. Ez a célom. Szándékom szerint mindenki számára élvezhető, vidám és vizuálisan emlékezetes műveket alkotok, amilyeneket az emberek Manet vagy Ferenczi Károly óta nemigen láthattak” – mondja.
De mit ért azon, hogy a művészet illuzórikus? Ahogy Konkoly Gyula mondja, a művészet és az illúzió viszonyának megértéséhez érdemes a milói Vénuszra gondolni. „Mi a milói Vénusz? Egy, a vele azonos kiterjedésű, azonos súlyú márványtömbök közül. Az embert kivéve a világmindenség számára, a tudomány számára ez így igaz, az ember viszont egy nőt lát, egy igen vonzó nőt – a mi civilizációnk pedig magát a milói Vénuszt látja. Amit csak az ember lát, azt illuzórikusnak nevezzük” – mondja.
A 2000-es években tendenciózusan jelentek meg az új típusú, jellegzetes képi világú alkotások a magyar művészetben. Mások mellett Konkoly Gyula is váltott. Erről az időszakról úgy véli: „A modern és posztmodern időkben vizuális esztétikai minőséget csak valami burkolt, idézőjelbe tett formában lehetett felmutatni – vagy még úgy sem”. Az elmúlt évszázad helyes értelmezése szerinte nagyon bonyolult, mert egy indokolt, okos és bátor folyamat zajlott le, azonban ez igen rossz véget ért, és az állapot konzerválódott. „A 21. század érkeztével, mint kiderült, rajtam kívül másoknak is elegük lett a kényelmesen uralkodó doktriner akadémizmusból, és tiszta szívvel elkezdtünk festeni. Így egy közérthető, életvidám, új képzőművészet van születőben” – véli. Arra a felvetésre, hogy a 21. században sokak szerint inkább szellemi tett a képzőművészeti mű létrehozása, mintsem hagyományos értelemben vett mesterség, úgy reagál: „Az ábrázolás, a megjelenítés alapos technikai tudást igényel. Az én generációm még klasszikus képzésben részesült, később a modernség oktatási zavarokkal járt, és végül a képzőművészet szakmai oktatásának de facto megszűntéhez vezetett. Mindeközben igen sok jó képességű fiatal művésszel rendelkezünk – a baj az, hogy nincs vásárló. Ami engem illet, jobbára nagyobb méretű képeket festek, és mivel ezek a nagy tereket szeretik, törekszem arra, hogy rendszeresen kiállítsam őket. A tárlatokon szembesülök ugyanis munkáim hatóerejével” – mondja.
Konkoly Gyula szerint Budapesten a két nagy kiállítóhely „agyonpolitizált”, ezért inkább vidéken állít ki. „Az utóbbi évtizedben kétszer rendeztem magánkiállítást kedvenc helyemen, a Szombathelyi Képtárban – amely az utóbbi évekig hazánk második legnagyobb kiállító intézménye volt –, és nagy szerencsémre kipróbálhattam a remek, új pécsi Zsolnay Galériát és az új kaposvári kultúrház igen szellemes kiállítótereit. Szentendrén is voltam, és jövőre a szegedi Reök-palotában állítok ki” – mondja.
A festőnek csaknem ötven éve nagy része volt a hazai kortárs neoavantgárd és konceptuális irányzat fejlődésében. Ahogy látja, az angolszász területen és az Egyesült Államokban jelenleg pop-art reneszánsz van, ennek kapcsán lesz az ősszel a Ludwig Múzeumban egy nemzetközi popkiállítás, ahol több, huszonéves korában készült munkája szerepel majd, még a neoavantgárd idők előttről.
