Bár a közös európai uniós menekültpolitika egyelőre még mindig csak formálódóban van, annyi bizonyos, hogy a brüsszeli csúcsintézményben egyre frusztráltabbak azokkal a tagállamokkal szemben, amelyek nem hajlandók fejet hajtani a menedékkérők szétosztását szorgalmazó kvótarendszer bevezetése előtt.
Jelenleg nincs olyan téma az Európai Parlament asztalán – főleg a múlt hónapban történt, az egész világot megrázó párizsi merényletsorozat óta –, amely valamilyen módon ne kapcsolódna az Európára nehezedő migrációs áradat, vagy más terminussal, az újkori népvándorlás jelentette nyomás megoldásához. A szóhasználatnak márpedig rendkívüli jelentősége van az uniós csúcsintézményekben, hiszen a problémás kérdések is a „menekült” és a „bevándorló” fogalmak közötti különbségtétel mentén szerveződnek, és pontosan ez az, ami a legnagyobb törésvonalat is okozza a nyugati és a keleti tagállamok menekültpolitikája között – derült ki a legutóbbi, a migráció kérdésével foglalkozó brüsszeli sajtószemináriumon.
Az uniós politikusok a nézetkülönbségek egyik legfőbb okának bizonyos tagállamok szolidaritásának hiányát tartják. Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke egy háttérbeszélgetésen – főként Magyarországra és Szlovákiára célozva – úgy fogalmazott: „ha a huszonnyolc tagállam között osztjuk szét az egymillió menekültet, az senkinek nem jelent gondot, ha viszont több ország is kivonja magát a kvótarendszer felelőssége alól, abból már igen nagy baj lehet”. Nem csak az EP elnöke hiányolta a tagállamok egységes fellépését: Ska Keller, a Zöldek frakciójának német tagja szintén azt tartja a legfőbb problémának, hogy „néhány tagállam” nem hajlandó részt venni a menekültek szétosztásában. „Ha csak három ország között kell elosztani a menekülteket, akkor azzal óriási terhet varrunk a nyakukba” – jelentette ki a képviselő. A „másodlagos migrációra”, vagyis a menekültstátust megszerző személyek „továbbvándorlására”, illetve annak megakadályozására irányuló újságírói kérdésekre azonban a háttérbeszélgetésen senki nem tudott előállni gyakorlati javaslattal. Ska Keller Magyarországot példaként felhozva elmondta, a gond az, hogy az ország „imázsproblémával” küzd, vagyis azért nem akarnak hazánkba jönni a menekültek, mert attól tartanak, hogy börtönbe zárják őket. Ha segítő kezet nyújtana, nem lenne ilyen probléma – tette hozzá.
Ezen véleményekhez csatlakozott a magyar kormánnyal rendszerint erősen kritikus Cecilia Wikström svéd EP-képviselő is, aki szerint akár egymillió menekült is szétosztható lenne a tagállamok között, ha „mindenki kivenné a részét” a felelősségből.
Az uniós politikusok a nézetkülönbségek egyik legfőbb okának bizonyos tagállamok szolidaritásának hiányát tartják. Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke egy háttérbeszélgetésen – főként Magyarországra és Szlovákiára célozva – úgy fogalmazott: „ha a huszonnyolc tagállam között osztjuk szét az egymillió menekültet, az senkinek nem jelent gondot, ha viszont több ország is kivonja magát a kvótarendszer felelőssége alól, abból már igen nagy baj lehet”. Nem csak az EP elnöke hiányolta a tagállamok egységes fellépését: Ska Keller, a Zöldek frakciójának német tagja szintén azt tartja a legfőbb problémának, hogy „néhány tagállam” nem hajlandó részt venni a menekültek szétosztásában. „Ha csak három ország között kell elosztani a menekülteket, akkor azzal óriási terhet varrunk a nyakukba” – jelentette ki a képviselő. A „másodlagos migrációra”, vagyis a menekültstátust megszerző személyek „továbbvándorlására”, illetve annak megakadályozására irányuló újságírói kérdésekre azonban a háttérbeszélgetésen senki nem tudott előállni gyakorlati javaslattal. Ska Keller Magyarországot példaként felhozva elmondta, a gond az, hogy az ország „imázsproblémával” küzd, vagyis azért nem akarnak hazánkba jönni a menekültek, mert attól tartanak, hogy börtönbe zárják őket. Ha segítő kezet nyújtana, nem lenne ilyen probléma – tette hozzá.
Ezen véleményekhez csatlakozott a magyar kormánnyal rendszerint erősen kritikus Cecilia Wikström svéd EP-képviselő is, aki szerint akár egymillió menekült is szétosztható lenne a tagállamok között, ha „mindenki kivenné a részét” a felelősségből.
