„Olyan szakmai alázattal dolgozott, amilyennel ritkán találkozik az ember” – mondta a január 1-jén elhunyt Zsigmond Vilmosról Hules Endre rendező, aki többször is dolgozott vele, a legutóbbi filmjét is az Oscar-díjas magyar operatőr fényképezte, és további közös filmterveik is voltak. „Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy ő leállt velem egy ilyen kis filmen dolgozni” – fogalmazott Hules a lapunknak adott interjúban.
Amit a szüleinktől, tanárainktól, szűkebb-tágabb környezetünktől eltanulunk, az mind ott van bennünk. Érdekes, hogy a legsötétebb Rákosi-korban a Színház és Filmművészeti Főiskola, ahol a szakmát a legkitűnőbb magyar operatőröktől, elsősorban Illés Györgytől megtanultam, egy különös sziget volt, ahol életem legboldogabb négy évét tölthettem el. Tanáraink teljes szívükből, felelősséggel és szeretettel adták át tudásukat, és az a sok munka, amit ránk szabtak, nem engedte, hogy a külvilágra figyeljünk. Befelé éltünk. Fiatalok voltunk. Tanultunk. Amikor Amerikába érkeztem, huszonöt éves voltam tehát, és megmaradtam annak a munkaszerető, dolgos srácnak, aki addig voltam. Világhír? Ez engem nem igazán érdekel. Dolgozni szeretek, és azt hiszem, ezt becsülik bennem azok a neves rendezők, akikkel együtt ezt a sok-sok filmet elkészíthettem. Igyekeztem megmaradni annak a tiszta szívű, őszinte, a munkáját szerető fiatalembernek, aki 1956-ban voltam. Talán sikerült megőriznem a szakmai tisztességemet. Én szeretem azt, amit csinálok, szeretem a munkámat, a hazámat, szeretem a munkatársaimat, szeretem a diákjai-
mat, akiket tanítok. Megmaradtam annak, aki voltam. Magyarnak. Ami a filmvilág mostani helyzetét illeti, furcsa lesz, amit mondok, de vissza kellene térni a fekete-fehér, némafilmes módszerekhez, amelyekben a ma divatos, önmegvalósító-rendezői beavatkozások nem teszik tönkre a történeteket és a képeket. A képsorokat, amelyek óriási érzelmeket szabadíthatnak fel a nézőkben. A valódi művészek sosem manipulálják a valóságot. Azt mutatják meg, ami van. Ami volt, és ami lehet bennünk, körülöttünk.
Ördögtorony: Oscar-díj idegen lényekkel
Zsigmond Vilmos 1978-ban kapta meg a legjobb operatőrnek járó Oscar-díjat a Harmadik típusú találkozások című filmért, amelynek rendezője Steven Spielberg volt. A film cselekménye szerint egy amerikai kisváros lakói szokatlan jelenséget észlelnek, és hamarosan kiderül, hogy egy földönkívüli idegen civilizáció küldöttei szeretnék felvenni a kapcsolatot az emberiséggel. Azok az emberek, akik már kapcsolatba kerültek az ufókkal, mind rejtélyesen és furcsán kezdenek viselkedni. Egy kutatócsoportnak sikerül megfejtenie a világűrből érkező jelzéseket. Így kiderül, hogy az idegen lényekkel a kapcsolatfelvételre a Wyomingban levő Ördögtorony nevű hatalmas sziklánál kiépített fogadóbázison kerülhetne sor.
Mindenki lázas izgalommal készülődik erre a fantasztikus eseményre, amely új fejezetet nyithat az emberiség történetében…
„Volt egy előre eltervezett köszönőbeszédem, leírtam pár dolgot, hogy miket mondanék, ha véletlenül én nyerném az Oscart. Amikor aztán felléptem a pódiumra, izgalmamban vagy örömömben elfelejtettem mindent, amit mondani akartam. Majdhogynem improvizálva beszéltem, szívből jött, amit mondtam. Megköszöntem azoknak az embereknek, akik tanítottak Budapesten, és megköszöntem Amerikának, hogy új életet adott” – mesélte később egy interjúban. Mint mondta: „Hét Oscarra jelölték a Harmadik típusú találkozásokat, azt hittem, mindegyiket megnyeri, mert az volt a legjobb film abban az évben. Azt hittem, Spielberg is megkapja a magáét. Nagy disznóság volt, hogy csak én kaptam Oscart a filmért.”
Zsigmond Vilmost Oscar-díjra jelölték 1979-ben A szarvasvadász, 1985-ben A folyó, és 2007-ben A fekete Dália című filmjéért is.
Válogatott filmográfia
Operatőrként:
Ungarn in Flammen (1957)
The Sadist (1963)
A Man with Many Trade (1963)
The Time Travellers (1964)
The Cat (1965)
McCabe and Mrs. Miller (1971)
The Hired Hand (A bérmunkás) (1971)
Gyilkos túra (1972)
Madárijesztő (1973)
A hosszú búcsú (1973)
Sugarlandi hajtóvadászat (1974)
Lány a Petrovka utcából (1974)
Megszállottság (1976)
Harmadik típusú találkozások (1977)
A szarvasvadász (1978)
Az utolsó valcer (1978)
A rózsa (1979)
A mennyország kapuja (1980)
Halál a hídon (1981)
Cinkelve (Balszerencsét) (1982)
Asztal öt személyre (1983)
Fotós szerelem (1984)
A folyó (1984)
Valóságos zseni (1985)
Az eastwicki boszorkányok (1987)
Fat Man és Little Boy (1989)
Hiúságok máglyája (1990)
Cinikus hekus (1990)
Sztálin (1992)
Sliver (1993)
Vágyak vonzásában (1994)
Maverick (1994)
Menekülés az éjszakába (1995)
Bérgyilkosok (1995)
Ragadozók (1996)
Szeress, ha tudsz (1998)
Az érv (1999)
Waterlooi győzelem (2000)
A test (2001)
Bánk bán (2001)
Az élet háza (2001)
Apja lánya (2004)
Melinda és Melinda (2004)
A fekete Dália (2006)
Ki voltál, lányom? (2006)
Kasszandra álma (2007)
Férfit látok álmaidban (2010)
A halálba táncoltatott leány (2011)
Six Dance Lessons in Six Weeks (2014)
Rendezőként:
A tékozló apa (1991)
(Halálakor további öt tervezett filmje volt előkészületben)
