Az Antarktisz egyik legnagyobb és leggyorsabban változó gleccsere a korábban becsültnél akár kétszer nagyobb mértékben járulhat hozzá a világ tengereinek emelkedéséhez. A Thwaites-gleccser alatt ugyanis a melegebb óceánvíz kilométerekre hatolhat be a jég alá, fokozva annak olvadását és visszahúzódását.
Egy új modell szerint a hatalmas jégtömeg 2100-ig akár három centiméterrel is megemelheti a globális átlagos tengerszintet. A kutatók szerint a folyamat már évtizedek óta zajlik és egy másik friss tanulmány arra utal, hogy bizonyos következményei még az óceán lehűlése esetén sem lennének gyorsan visszafordíthatók.
Egy hatalmas gleccser, amelynek sorsa az egész világot érintheti
Az Antarktisz nyugati részén, az Amundsen-tenger térségében található a bolygó egyik legtöbbet vizsgált gleccsere.
A Thwaites-gleccsert gyakran „végítélet-gleccserként” emlegetik, mivel nagymértékű visszahúzódása hosszú távon komoly következményekkel járhat a globális tengerszint alakulására. A gleccser kiterjedése megközelítőleg 192 ezer négyzetkilométer, vagyis több mint kétszer akkora területet foglal el, mint Magyarország.
A jégtömeg az Antarktisz belsejéből az óceán felé áramlik. Egy része a tengerfenéken nyugszik, más része azonban már a vízen lebeg. Ez a határterület különösen érzékeny a környezeti változásokra.
A NASA Jet Propulsion Laboratory, a Kaliforniai Egyetem Irvine-i campusa és a Dartmouth College kutatói most olyan számítógépes modellt dolgoztak ki, amely a korábbiaknál részletesebben veszi figyelembe a tengervíz behatolását a gleccser alá.
Az eredményeket 2026. október 12-én publikálták a Nature Communications tudományos folyóiratban. A kutatás szerint a Thwaites-gleccser visszahúzódása a következő évtizedekben jelentősebb lehet, mint amit egyes korábbi előrejelzések mutattak.
A tenger mélyén kezdődik az igazi veszély
A gleccserek olvadásáról sokan elsősorban a levegő felmelegedésére gondolnak. Az Antarktisz nyugati részén azonban a jégvesztés egyik legfontosabb mozgatórugója az óceánból érkező hő. A viszonylag meleg tengervíz a gleccser úszó jégrészei alá jutva alulról olvasztja a jeget.
A kutatók szerint a folyamat még összetettebb, mint korábban feltételezték.
A hagyományos jégtakarómodellek gyakran egy viszonylag éles vonallal jelölik azt a helyet, ahol a gleccser már nem a tengerfenéken fekszik, hanem a vízen lebeg.
Ezt nevezik feltámaszkodási vonalnak.
Az újabb műholdas megfigyelések azonban azt mutatják, hogy a valóságban a jég és a tengerfenék közötti átmenet nem mindig ilyen egyszerű. A tengervíz bizonyos körülmények között több kilométer mélyen behatolhat a még részben a mederfenékhez kapcsolódó jégtömeg alá.
Az árapály mozgása közben a jég ismételten megemelkedhet és visszasüllyedhet.
Ez lehetővé teheti, hogy az óceán viszonylag meleg vize olyan területeket is elérjen, amelyeket a korábbi modellek kevésbé vettek figyelembe. A következmény fokozott olvadás és a gleccser stabilitásának gyengülése lehet.
Három évtized műholdas adatait vizsgálták
A kutatást vezető Mattia Poinelli és munkatársai csaknem harmincévnyi műholdas megfigyelést használtak fel. A tudósok azt vizsgálták, hogyan változott a Thwaites-gleccser vastagsága, sebessége és feltámaszkodási területe az elmúlt évtizedekben. A korábbi modellek nem mindig tudták megfelelő pontossággal visszaadni a megfigyelt változásokat.
Az új számításokban azonban a kutatók már több kilométer széles átmeneti zónaként kezelték a tengerfenéken nyugvó és a lebegő jég közötti területet.
A modell akkor tudta megfelelően rekonstruálni a megfigyelt folyamatokat, amikor körülbelül két–öt kilométer széles, aktívan olvadó átmeneti zónával számoltak. A NASA tájékoztatása szerint az új modell a korábbiaknál négyszer pontosabban reprodukálta a gleccser történeti visszahúzódását.
Ez nem jelenti azt, hogy a tudósok már teljes bizonyossággal ismerik a jég jövőbeli mozgását. Azt azonban mutatja, hogy az óceánvíz jég alatti behatolása kulcsfontosságú lehet a változások megértésében.
Akár kétszer akkora lehet a tengerszint-emelkedéshez való hozzájárulás
A kutatás legfontosabb eredménye a 2100-ig készített előrejelzéshez kapcsolódik. A részletesebb fizikai folyamatokkal számoló modell szerint a Thwaites-gleccser egyes forgatókönyvekben akár 30 milliméterrel, vagyis három centiméterrel járulhat hozzá a globális átlagos tengerszint emelkedéséhez az évszázad végéig.
A becslés bizonytalansága körülbelül hat milliméter. Ez egyes korábbi modellek átlagos előrejelzésének hozzávetőleg kétszerese. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a három centiméter nem a világ tengereinek teljes várható emelkedését jelenti. Ez kizárólag a Thwaites-gleccser becsült hozzájárulása az egyik vizsgált modellforgatókönyvben.
A teljes tengerszint-változást más antarktiszi gleccserek, a grönlandi jégtakaró, a hegyi gleccserek és a melegedő tengervíz hőtágulása is befolyásolja.
A kutatók a Thwaites esetében ráadásul további éghajlati felmelegedés nélkül is jelentős jégvesztést jeleztek előre, ami a már zajló folyamatok hosszú távú hatására utal.
Már 2038-ban elveszíthet egy fontos támasztékot
A Thwaites-gleccser egyik kulcsfontosságú stabilizáló tényezője egy tenger alatti kiemelkedés, amelyet Mouginot-gerincnek neveznek. A gleccser egy része jelenleg ezen a természetes akadályon támaszkodik. A tengerfenék kiemelkedése fékezi a jég mozgását és hozzájárul annak stabilitásához.
Az új modell szerint azonban a gleccser már 2038 körül elveszítheti ezt a támasztékát az egyik lehetséges forgatókönyvben. A részletes számítások körülbelül 60 százalékos esélyt adtak arra, hogy a jégtömeg az évszázad végéig leválik erről a kiemelkedésről.
Ez nem azt jelenti, hogy a teljes Thwaites-gleccser 2038-ban összeomlik.
A kutatók egy meghatározott, természetes stabilizáló pont elvesztésének lehetőségét vizsgálták. Ha azonban a jégtömeg áthalad ezen a küszöbön, további visszahúzódása felgyorsulhat. A tengerfenék alakja ugyanis bizonyos területeken lehetővé teheti, hogy a gleccser egyre mélyebb vízben érintkezzen az óceánnal.
Ez fokozhatja az olvadást és újabb instabilitásokat idézhet elő.
Még az óceán lehűlése sem állítaná meg azonnal
Egy másik, 2026-ban publikált kutatás még nyugtalanítóbb következtetésre jutott. A British Antarctic Survey vezetésével dolgozó tudósok három független jégtakarómodellt használtak annak vizsgálatára, mi történne, ha megszűnne az óceán által okozott olvadás a Thwaites- és a szomszédos Pine Island-gleccser alatt.
A kutatók szándékosan szélsőséges, a valóságban nem várható forgatókönyvet választottak.
A modellekben teljesen kikapcsolták az óceánból származó olvasztó hatást, majd 150 éven keresztül vizsgálták a gleccserek alakulását. Az eredmény megdöbbentő volt. Miközben a Pine Island-gleccser részben helyreálló mozgást mutatott, a Thwaites továbbra is jeget veszített.
A jégvesztés ugyan fokozatosan lassult, de a vizsgált 150 éves időszakban nem állt meg.
A kutatók szerint ez arra utal, hogy a Thwaites jelenlegi állapotát nem kizárólag a mai óceáni viszonyok határozzák meg. A gleccser hosszú távon reagálhat korábbi változásokra is. A tanulmány nem azt bizonyítja, hogy a jégtömeg teljes pusztulása elkerülhetetlen, hanem azt, hogy a már bekövetkezett változások egy része rendkívül lassan fordítható vissza.
Mi történne, ha a teljes gleccser eltűnne?
A Thwaites-gleccser mérete miatt különösen fontos szerepet játszik a nyugat-antarktiszi jégtakaró stabilitásában. A kutatók becslése szerint a teljes Thwaites-gleccserben található szárazföldi jég elvesztése mintegy 65 centiméterrel emelhetné meg a globális átlagos tengerszintet.
Ez azonban nem a következő évtizedekre vonatkozó előrejelzés, hanem egy teljes jégvesztésre épülő hosszú távú számítás. A nyugat-antarktiszi jégtakaró egésze ennél jóval nagyobb veszélyforrást jelenthet.
Ha annak teljes, tengerszint feletti emelkedéshez hozzájáruló jégmennyisége eltűnne, a globális átlagos tengerszint több méterrel is emelkedhetne. Ilyen változás rendkívül hosszú idő alatt következhetne be, és nem azonos a jelenlegi évszázadra vonatkozó becslésekkel.
A Thwaites jelentősége éppen abban áll, hogy visszahúzódása a környező jégtömegek stabilitását is befolyásolhatja. Ezért a kutatók nem csupán egyetlen gleccser sorsát vizsgálják, hanem a teljes nyugat-antarktiszi jégtakaró lehetséges fejlődését.
Európát is érintheti a változás
A tengerszint-emelkedés következményei nem korlátozódnak az Antarktisz környezetére. A világóceán összefüggő rendszert alkot, ezért a nagy jégtakarók olvadása távoli partvidékeken is hatással lehet a vízszintre. A változás ugyanakkor nem minden térségben egyforma.
A gravitációs hatások, az óceáni áramlások, a földkéreg mozgása és a helyi földrajzi adottságok miatt a tengerszint regionálisan eltérő mértékben emelkedhet. Európában különösen az alacsonyan fekvő tengerparti térségek, folyótorkolatok és sűrűn lakott deltavidékek érzékenyek a hosszú távú vízszintváltozásokra.
Magyarországot közvetlen tengeri elöntés nem fenyegeti, de a globális éghajlati és környezeti változások gazdasági, kereskedelmi és társadalmi következményei közvetve hazánkat is érinthetik.
A tengerszint-emelkedésre vonatkozó pontos előrejelzések ezért az infrastruktúra-fejlesztés, a partvédelem és a hosszú távú tervezés szempontjából is fontosak.
Nem a világvége közeleg, de a figyelmeztetés komoly
A Thwaites-gleccserrel kapcsolatos új kutatások nem bizonyítják, hogy a következő évtizedekben hirtelen, katasztrofális tengerszint-emelkedés következik be. Arra azonban egyértelműen rámutatnak, hogy az antarktiszi jég mozgását a tudomány még nem ismeri teljes részletességgel.
A NASA és az amerikai egyetemek által kidolgozott modell szerint az óceánvíz jég alatti behatolása sokkal nagyobb szerepet játszhat a gleccser visszahúzódásában, mint azt egyes korábbi előrejelzések feltételezték.
A brit kutatás pedig azt mutatja, hogy a Thwaites jelenlegi jégvesztésének bizonyos következményei még rendkívüli lehűlési forgatókönyv mellett is hosszú ideig fennmaradhatnak.
A két tanulmány ugyan eltérő módszereket alkalmaz, mégis hasonló tanulságra jut: az Antarktisz nyugati részén zajló folyamatok hosszú távú hatásait nem lehet figyelmen kívül hagyni. A kutatók számára a következő évek egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy pontosabban meghatározzák a jég alatti olvadás mértékét, a stabilizáló tengerfenéki kiemelkedések szerepét és a lehetséges visszahúzódás ütemét.
A Thwaites-gleccser sorsa tehát továbbra sem dőlt el.
Az azonban már most látható, hogy a világ egyik legtávolabbi, lakatlan térségében zajló változások évtizedek és évszázadok múlva a Föld legnépesebb tengerparti városainak jövőjét is befolyásolhatják.







