A gyártás alapú beruházásoktól a kormány a magas hozzáadott értékű beruházások felé szeretne elmozdulni - hangsúlyozta a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) külgazdaságért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
Zolnay Judit a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) Business Services Hungary 2026 konferenciáján elmondta: Magyarország most lendületben van, és hatalmas lehetőségei vannak, polgárainak köszönhetően megkapta a mandátumot, hogy nyisson Európa felé. Újraindult például a párbeszéd a V4 országokkal, de más partnerekkel is - emlékeztetett.
Kiemelte: Magyarország nem bővelkedik minden erőforrásban, a tehetségekben azonban igen, közülük sokan térnek most vissza és egyre többen képzelik el itt a jövőjüket.
Elmondása szerint a növekedés lehetőségei adottak, a kormánynak nagy tervei vannak, ezekhez pedig szüksége van az üzleti szféra együttműködésére. A kormány nyitott a gazdasági szféra ötleteire, hogyan tud kiszámítható üzleti környezetet teremteni - jelezte az államtitkár.
A külföldi közvetlen beruházások területén három kiemelt szektort jelölt meg: a közös üzleti szolgáltatások, az élettudományok, valamint a mérnöki tudományok területét.
Mindez azt jelzi, hogy a kormány szeretne a gyártás alapú beruházásoktól a magas hozzáadott értékű beruházások felé elmozdulni - hangsúlyozta, hozzátéve: ennek kulcsa a tehetségek itthon tartása, amelynek stratégiáján a GEM több tárcával közösen dolgozik.
Buday Bence, a HIPA vezérigazgatója az ügynökség friss felmérését bemutatva arról beszélt, hogy az elmúlt évtizedekben Magyarország az üzleti szolgáltatások régiós központjává vált. Napjainkban a szektor 259 vállalata összesen csaknem 120 ezer főnek ad munkát az országban - jelezte.
A kérdés azonban már nem az, hogy egy központ hány embert foglalkoztat, hanem hogy ezek a munkavállalók milyen munkát végeznek és mennyi értéket teremtenek - emelte ki.
A felmérés legfontosabb üzenetét Buday Bence nem a számokban, hanem a változásban találta meg. A kutatás szerint ugyanis a magyarországi üzleti szolgáltató központok 42 százaléka csökkentette az alacsonyabb értékű tevékenységeket, miközben magasabb értékű funkciókat hozott létre az országban. 91 százalékuk már bevezette vagy bevezeti a mesterséges intelligenciát, 75 százalékuk pedig még több magas értékű tevékenységet tervez bevezetni a működésébe - hívta fel a figyelmet.
Kitért arra is, hogy az üzleti szolgáltató szektor a harmadik a HIPA által támogatott ágazatok között, az autógyártás és az elektronika mögött. Ez az ágazat jelentősen hozzájárul a magasan képzett munkaerő Magyarországon tartásához, nemcsak Budapesten, hanem több más magyar városban is - mutatott rá.
A HIPA hozzá kíván járulni ezekhez a folyamatokhoz, hidat képezve az üzleti szféra és a kormányzat között - mondta el Buday Bence - írta meg az MTI







