Több mint 700 ezer embert érint pozitívan a bevezetendő nyugdíjemelés, amellyel 2027-ben a TISZA-kormány összességében 58 milliárd forinttal juttat többet a nyugdíjasoknak, mint azt az előző kormány tette volna – írta Facebook-oldalán Kármán András pénzügyminiszter.
A miniszter kiemelte, hogy négyszeresére, havi 120 ezer forintra emelkedik a nyugdíjminimum, sávosan emelkednek a kisnyugdíjak, 10 százalékkal emelkedik a megváltozott munkaképességűek ellátása, jelentősen növekszik az időskorúak járadéka és 20 százalékkal emelkedik az árvaellátás legkisebb összege.
Emellett pedig érkezik a nyugdíjas SZÉP-kártya!
„A kártya több mint 2 millió idős honfitársunkat, a nyugdíjasok 97 százalékát érinti. Mindenkit, akinek 500 ezer forint alatti a nyugdíja” – írta a miniszter.
A bevezetés négy lépésben történik:
- 250 ezer forintos nyugdíj alatt most évi 50 ezer, 2030-ra már évi 200 ezer forintos támogatást fog jelenteni a juttatás;
- 250 és 500 ezer forintos nyugdíjak között pedig 2027-ben 25 ezer, 2030-ra pedig 100 ezer forint kerül a kártyákra.
A TISZA-kormánnyal, valamint az igazságosság és a fejlődés költségvetésével a nyugdíjasok már 2027-ben jobban járnak!







