Az Egyesült Királyság egyelőre még nem kész az európai uniós újracsatlakozásról szóló tárgyalások megkezdésére. Előbb azt kell tisztázni, hogyan mélyíthető el az együttműködés, és ehhez milyen kompromisszumokat kell vállalni – mondta Wes Streeting brit védelmi miniszter hétfőn Brüsszelben.
„Az EU-tagság nem úgy működik, mint egy egyszerű ki-bekapcsoló” – fogalmazott a tárcavezető Kaja Kallas uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselővel tartott közös sajtótájékoztatóján. Felidézte: már az Egyesült Királyság európai uniós tagságáról rendezett népszavazás idején elhangzottak figyelmeztetések arra, hogy a kilépést követően korántsem egyszerű a visszatérés az Európai Unióba.
Streeting elismerően beszélt Andy Burnham brit miniszterelnök vezetői szerepéről. Kiemelte, hogy a kormányfő kész foglalkozni az országot érintő súlyos belpolitikai és nemzetközi kihívásokkal, amelyek között az uniós kapcsolatok rendezése is szerepel.
A miniszterelnök az esetleges változtatások mögé a brit közvélemény támogatását is meg akarja szerezni – tette hozzá a védelmi miniszter.
A közelgő EU–brit csúcstalálkozó előtt Streeting szerint elsősorban a szorosabb együttműködés lehetséges formáit kell áttekinteni. Ezzel együtt azt is mérlegelni kell, milyen döntéseket és kompromisszumokat kívánna meg mindez az Egyesült Királyságtól.
Csak ezeknek a kérdéseknek a tisztázását követően kezdődhet érdemi egyeztetés a brit társadalommal, valamint az európai együttműködő partnerekkel, így az Európai Bizottsággal, valamint az uniós tagországokkal.
A tárcavezető hangsúlyozta: a párbeszéd egyelőre kezdeti szakaszában jár, ezért nem akar elébe menni a későbbi döntéseknek.
Kaja Kallas az esetleges brit visszatérésről azt mondta, hogy annak mindenekelőtt a brit állampolgárok akaratán kell alapulnia. Az uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő ugyanakkor nehéz tárgyalásokra számítana, mivel az Európai Unióban sokan máig nem dolgozták fel a Brexit okozta traumát.
„De még nem tartunk ott” – szögezte le Kallas, aki szerint London és az Európai Unió egyaránt a kapcsolatok szorosabbra fűzésében érdekelt.
„Nagyon közel állunk egymáshoz, és erősebbek vagyunk, ha együtt dolgozunk” – jelentette ki. Hozzátette: az együttműködés elmélyítésében fokozatosan, lépésről lépésre kell előrehaladni.
Streeting a biztonsági kérdésekről szólva kiemelte, hogy az Egyesült Királyság és az Európai Unió azonosan értékeli az Európát fenyegető kihívásokat, különösen az orosz agresszióból eredő veszélyeket.
A katonai képességek bővítéséhez, a védelmi ipar megerősítéséhez és a szövetségi viszonyok elmélyítéséhez szerinte nélkülözhetetlen London, az Európai Unió és a tagállamok közös munkája.
„Mi, az Egyesült Királyságban, európaiak vagyunk, ezért központi szerepet szeretnénk játszani kontinensünk biztonságának és védelmének alakításában” – hangsúlyozta.
A brit védelmi cégek európai beszerzési programokban való részvételéről feltett kérdésre a miniszter azt válaszolta: a NATO keretében zajló katonai együttműködés mellett a gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni az együttműködésben.
Kifejtette, hogy a védelmi képességek erősítése túlmutat a fegyvervásárlásokon, ehhez az ipari kapacitások bővítésére is szükség van. Úgy vélte, a jelenlegi ipari háttér mellett még akkor sem lehetne hatékonyan elkölteni a rendelkezésre álló összegeket, ha minden NATO-tagország egyik napról a másikra kétszeresére emelné védelmi kiadásait.
Streeting szerint az emelkedő védelmi költségvetéseknek új állásokat, gazdasági növekedést és további lehetőségeket is kell hozniuk. Arra azonban ügyelni kell, hogy a hazai védelmi ipar erősítése ne torkolljon „önsorsrontó” protekcionizmusba.
„Ezt a veszélyt kell elkerülnünk, mert minél erősebbek vagyunk együtt, annál nagyobb eséllyel tudjuk elrettenteni Oroszországot és más fenyegetéseket” – fogalmazott a brit tárcavezető.
Kallas ehhez kapcsolódva arra hívta fel a figyelmet, hogy az Egyesült Királyság és az Európai Unió gondolkodása nagyon közel áll egymáshoz. Hangsúlyozta: a tagállamoknak jelentős előnyük származik abból, hogy együttműködnek Londonnal és a brit védelmi iparral.
A főképviselő kitért arra is, hogy a SAFE uniós védelmi finanszírozási programban való brit részvétel ügyében nem sikerült eredményt elérni, más együttműködési lehetőségek azonban továbbra is nyitva állnak, írta meg az MTI.
„A nagyobb képet nézve rendkívül fontos, hogy az Egyesült Királyság részese legyen azoknak a szélesebb európai védelmi szövetségeknek, amelyek itt kialakultak” – jelentette ki.







