Úgy másfél hete immár nagyban zajlik a szarvasbőgés. Azt (nagyjából) tudjuk, hogy miért hőbörögnek a bikák - ám arra maximum tippjeink lehetnek, hogy ilyentájt miféle válogatott sértéseket vágnak egymás fejéhez az érintettek...
A tudományos magyarázat szerint a szarvasbikák azért bőgnek, mert elindult a őszi párzási időszak és az érintettek ezzel a hanggal mutatják a teheneknek - és a vetélytársaiknak - a jelenlétüket. Másként fogalmazva e jelek arról is szólnak, hogy ki a - valódi vagy vélt - úr a háremben. A domináns bikák a dübörgésük mélységével és hangerejükkel kísérlik meg elriasztani a versenytársaikat, mielőtt ténylegesen a harcra kerülne sor. Amúgy az, hogy két állat ténylegesen is nekiáll gyalulni egymást viszonylag ritka. „Annyi eszük" ugyanis nekik is akad, hogy az efféle találkozóharcok igencsak kétesélyes játékok még akkor is, ha az egyik jószág ténylegesen tekintélyesebb agancsú és tömegű mint vetélytársa.
Az „elég egy rossz mozdulat" vagy az „egy pillanatra lankadt a figyelmem" nem kizárólagosan az ember jellemzője. Amúgy alapigazság, hogy a kapitálisabb állatok szinte folyamatosan, míg a silányabbak csak elvétve hallatják a szavukat.
Közbe vetve érdemes leírni, a vadászok természetesen rendre megpróbálják átverni, helyesebben kifejezve puskacső elé csábítani a kívánatos példányokat. Ehhez speciális kürt, kellő kapacitású tüdő és persze sok szakértelem és gyakorlás szükségeltetik, lévén azért a bikák sem most szálltak ki a 6:20-as expresszből.
A bőgés hazánkban - jellemzően - augusztus végén kezdődik és szeptember közepéig–végéig tart. Igaz, például a Dunántúlon hamarabb is megszólalhatnak az erdők-mezők, míg a keleti régiókban (általában) később futja ki magát. Persze a felmelegedés „csudálatos" hatásai e téren is tetten érhetők, lévén a szokottnál melegebb, elhúzódó nyáridők nyomán az ordibálás indulása egyes esztendőkben akár több nappal eltolódhat. S ha ez nem lenne elég, az intenzitása is mérsékeltebb annál, mint amit mondjuk tíz-húsz éve hallottunk, megszokhattunk.
Nekem nagyobb van!
Egyes vadászok humoros pillanataikban, esetleg némi célzóvíz elfogyasztása után arra szoktak utalni, hogy a bikák nem feltétlenül a kellően megalapozott, az MTA által jóváhagyott tudományos magyarázatok mentén üvöltöznek bele a levegőbe - hanem sokkal inkább olyanok, mint mi, emberek. Azaz egy-egy tücsökciripeléses őszi estén, amikor a kíváncsi polgárok ott andalognak vagy álldogálnak az erdők-mezők szélén, s tátott szájjal hallgatják a bőgést - nos, akkor valójában olyan, nyomdafestéket nem tűrő, minősíthetetlen és alpári káromkodások szem- és fültanúi, amelyet egyikük sem tenne ki az ablakba...






