Nemcsak több adat kerül nyilvánosságra: azoknak kereshetőnek, összevethetőnek és géppel feldolgozhatónak kell lenniük. Ez valódi fordulat lehet, feltéve, hogy az állampolgár nem egy újabb digitális adattemetőt kap.
A közpénz egyik különös tulajdonsága, hogy mindenkié, ezért könnyen úgy viselkednek vele, mintha senkié sem lenne. Egy polgári államban azonban ennek éppen fordítva kell működnie: ami az adófizető pénze, annak útját az adófizetőnek joga van követni. A kormány most végrehajtási szakaszba viszi azt az átláthatósági reformot, amely jelentősen bővíti a Központi Információs Közadat-nyilvántartás tartalmát. A valódi próba azonban nem az lesz, hány millió adat kerül fel az internetre, hanem az, kiderül-e belőlük, ki, kinek, mennyit és miért fizetett.
Sokáig úgy gondoltunk a közérdekű adatok nyilvánosságára, hogy ha valahol az internet egy eldugott sarkában megtalálható egy PDF, akkor a nyilvánosság követelménye teljesült. Jogilag olykor talán igen. Gyakorlatilag azonban aligha. Ha egy állampolgárnak húsz honlapot kell átböngésznie, ötven különböző formátumú dokumentumot letöltenie, majd egyenként kikeresnie belőlük a szerződő feleket és az összegeket, az adat ugyan nyilvános, de a közpénz rendszere továbbra is szinte átláthatatlan.
Ezért lehet fontosabb a mostani reform, mint első pillantásra látszik.
A 2026-ban elfogadott törvénymódosítás jelentősen kibővíti azoknak a szervezeteknek a körét, amelyeknek a központi közadat-nyilvántartásban kell gazdálkodási információkat megjelentetniük. A költségvetési szervek mellett ide tartoznak a köztulajdonban álló vállalatok, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok és az általuk fenntartott jogi személyek, bizonyos állami alapítványok, valamint a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat is.
Ez már önmagában politikailag jelentős.
Nem csak az a fontos, hogy nyilvános legyen, hanem hogy össze lehessen rakni a képet
A szabályozás legérdekesebb része azonban nem a szervezetek felsorolása, hanem az adat formája.
A törvény előírja, hogy a nyilvántartásnak biztosítania kell a gépi olvashatóságot, a csoportos letöltést, az adatok kereshetőségét, kivonatolását és összehasonlíthatóságát. Az információkat kéthavonta frissíteni kell, és legalább tíz éven keresztül hozzáférhetővé kell tenni. Ez első hallásra informatikai részlet, de valójában ettől lehet az egész rendszernek értelme. Mert egyetlen szerződés önmagában gyakran semmit sem bizonyít. Ha egy állami vállalat ötvenmillió forintért megbíz egy tanácsadó céget, lehet rá teljesen ésszerű magyarázat. Ha azonban ugyanaz a tanácsadó cég három év alatt tizennégy állami szervezettől kap hasonló megbízásokat, már felmerülhetnek kérdések. Ehhez összehasonlítható adat kell. Ha kiderül, hogy ugyanazért a szolgáltatásért az egyik állami vállalat kétszer annyit fizet, mint egy másik, megint érdemes kérdezni. Ha egy bizonyos beszállító szerződéseinek száma választások után hirtelen megugrik vagy összeomlik, annak szintén lehet közérdekű jelentősége. Ezeket nem lehet több ezer szétszórt PDF-ből érdemben vizsgálni. Adatbázisból igen.
A közérdekű vagyonkezelő alapítványok miatt különösen érzékeny az ügy
Az elmúlt évek egyik legnagyobb közvagyon-politikai vitája a közérdekű vagyonkezelő alapítványok körül alakult ki. Állami vagyonelemek, intézmények és jelentős értékű eszközök kerültek ilyen struktúrákba. A jelenlegi kormány ezt a rendszert részben újra kívánja rendezni, miközben az uniós források felszabadításához kapcsolódó jogállamisági megállapodások is erősebb átláthatósági követelményeket hoztak. A 2026-os törvény maga is kifejezetten rögzíti, hogy az uniós pénzekhez való hozzáférés és az EU által jelzett rendszerszintű problémák rendezése a szabályozás egyik indoka. Ebből könnyű pártpolitikai vitát csinálni. Pedig van ennél fontosabb elv.
A közvagyon attól nem szűnik meg közérdekű lenni, hogy egy jogilag különálló szervezet kezeli.
Ha az állam vagyont, intézményt vagy pénzt ad át valamilyen közfeladat végrehajtására, a társadalomnak joga van tudni, hogyan gazdálkodnak vele. Ez nem baloldali vagy jobboldali követelés. Tulajdonosi követelés. Az állampolgár ugyanis végső értelemben tulajdonosa a közvagyonnak.
Brüsszel miatt csináljuk, akkor ez baj?
A törvény címében is szerepel, hogy az európai uniós forrásokhoz való hozzáféréshez szükséges módosításokról van szó. Ez kétségtelen. Helytelen volna úgy tenni, mintha az intézkedésnek semmi köze nem lenne az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásokhoz. De ebből kétféle politikai következtetés vonható le. Az egyik szerint külső nyomásra kényszerül Magyarország saját rendszerének megváltoztatására. A másik szerint ha egy szabály önmagában jó, akkor nem válik rosszá attól, hogy Brüsszel is kérte. A nemzeti érdek szempontjából a második megközelítés tűnik értelmesebbnek. Magyarországnak érdeke, hogy hozzájusson a számára rendelkezésre álló uniós forrásokhoz, de ugyanilyen érdeke, hogy a magyar közpénzek felhasználása akkor is követhető legyen, ha egyetlen eurót sem kérne ezért az Európai Bizottság.
Egy szuverén állam nem attól erős, hogy kevesebbet lehet megtudni a működéséről, hanem attól, hogy képes megindokolni döntéseit.
Az adat azonban önmagában még nem elszámoltathatóság
Itt érdemes lehűteni a várakozásokat. Egy adatbázis nem számoltat el senkit. Nem ítél el senkit. Nem állapítja meg, hogy egy szerződés túlárazott volt-e. És nem bizonyít korrupciót. Csak láthatóvá teszi azt, amit érdemes lehet megvizsgálni. Ez óriási különbség. A modern állam egyik furcsa módszere az átláthatóság formális teljesítése: annyi adatot tesz közzé, hogy végül senki sem képes feldolgozni. Ezért kell majd figyelni, hogy a rendszer valóban használható-e.
Egységesek lesznek-e a cégek nevei?
Azonosítható lesz-e ugyanaz a vállalkozás több szerződésben?
Látszanak-e a szerződésmódosítások?
Kiderül-e a végső kifizetett összeg, vagy csak az eredeti keret?
Megtalálható lesz-e a teljesítés tárgya?
Le lehet-e követni, hogy egy nagyobb projekt miként drágult?
Ezeken áll vagy bukik az egész.
Lesz következménye annak, ha valaki nem ad adatot
A szabályozás nem pusztán önkéntes közzétételre épül. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság hivatalból vagy bejelentés alapján ellenőrizheti a közadat-közzétételt, és a mulasztó szervezetre akár ötvenmillió forintos bírságot is kiszabhat. Ez fontos. De egy állami vállalatnál a bírság furcsa eszköz: végső soron egyik közpénzes zsebből kerül a másikba. Az igazi szankció ezért nem feltétlenül az ötvenmillió, hanem a vezetői felelősség. Ha egy közpénzből működő szervezet ismételten és szándékosan nem teszi közzé azt, amit törvény szerint nyilvánosságra kell hoznia, akkor fel kell tenni a kérdést, alkalmas-e a vezetője közvagyon kezelésére.
Az erős államnak nincs szüksége sötétített ablakokra
Konzervatív államfelfogásban a közpénzügyi fegyelem alapvető érték. Az államnak lehet erős szerepe. Építhet infrastruktúrát. Fenntarthat stratégiai vállalatokat. Segíthet családokat, gazdákat vagy válságba került ágazatokat. De minél nagyobb részt vállal a gazdaságban, annál nagyobb az elszámolási kötelezettsége. A közpénz ugyanis nem azért közös, hogy könnyebben lehessen költeni. Hanem azért, hogy szigorúbban kelljen vele bánni. A mostani közadat-reform ebből a szempontból fontos lehet, de csak akkor nevezhető majd valódi fordulatnak, ha egy újságíró, egy vállalkozó, egy közgazdász vagy egyszerűen egy érdeklődő állampolgár néhány perc alatt választ kaphat olyan kérdésekre, amelyekre korábban heteken át kellett vadásznia.
Ki kapta a pénzt?
Mennyit?
Mire?
Ki döntött róla?
És végül mennyibe került?
Ha ezt látni fogjuk, akkor nem egyszerűen több adat került az internetre, hanem közelebb került az állam a polgárhoz.
Ha viszont csak több millió új sor kerül egy átláthatatlan rendszerbe, a nyilvánosság papíron nő, a valóságban pedig minden marad a régiben. A következő hónapokban ezért nem a feltöltött gigabájtokat érdemes számolni, hanem azt, hogy a közpénz útja valóban követhetőbb lett-e.
