Két orosz állampolgárt nyolc, illetve tizenegy év börtönbüntetésre ítéltek Angolában kémkedés, terrorizmus és más bűncselekmények miatt – jelentette több angolai hírforrás szerdán.
A két férfit egy évvel ezelőtt vették őrizetbe, miután az üzemanyagárak emelése elleni taxisblokádból kiinduló tiltakozások háromnapos zavargásokba és fosztogatásokba torkolltak 2025. július 28. és 30. között. Az angolai belügyminisztérium közlése szerint az erőszakhullámban 22 ember vesztette életét. A rendőrség korábban 30 halálos áldozatról - köztük egy rendőrről -, 200 sérültről és mintegy 1200 letartóztatottról számolt be.
Az ügyészség a hónap elején benyújtott vádiratában azzal vádolta a két orosz férfit, hogy Angola destabilizálását tervezték, államcsíny előkészítésén dolgoztak, valamint nemzeti gazdasági érdekeket kívántak megszerezni.
Az ügy további vádlottjai közül Carlos Tomé, az angolai állami televízió (TPA) sportújságírója két év felfüggesztett szabadságvesztést kapott, míg Francisco de Oliveira, a legnagyobb ellenzéki párt, az UNITA ifjúsági szervezetének főtitkárát felmentették.
A két elítélt orosz állampolgár, Lev Laksztanov és Igor Racsin a bírósági eljárás során tagadta, hogy kapcsolatban állna terrorista szervezetekkel. Állításuk szerint angolai tevékenységük kulturális és üzleti kezdeményezésekre korlátozódott. A per során ismertetett korábbi tanúvallomások szerint ugyanakkor számos találkozót folytattak a kormánypárt és az ellenzék politikusaival is.
Az All Eyes on Wagner oknyomozó újságírói csoport - amely az egykori orosz Wagner félkatonai szervezetről kapta a nevét - és a francia RFI rádió 2025 augusztusában, a letartóztatásukat követően készített közös vizsgálata szerint az angolai hatóságok úgy vélték, hogy a két férfi az Africa Politology nevű orosz hálózathoz tartozott, amely politikai tanácsadókat, befolyásolási műveletek szervezőit, lobbistákat és jogászokat fog össze az orosz befolyás erősítése érdekében.
Az angolai ügyészség szerint a vádlottak pénzügyi támogatást kívántak nyújtani az UNITA ellenzéki pártnak a 2027-es parlamenti választások előtt.







