Összeütközött két villamos szerda délelőtt Rotterdam központjában, az Erasmus-hídon, a balesetben legalább tizenöten megsérültek, közülük heten kórházba kerültek, egy ember állapota életveszélyes.
A holland hatóságok tájékoztatása szerint a legsúlyosabb állapotú sérültet a tűzoltók szabadították ki, miután beszorult az egyik szerelvénybe. A többi sérültet többnyire a helyszínen látták el, néhányukat kórházba szállították.
Az NlTimes hírportál közlése szerint az egyik villamos a hídon megállt egy felnyitott hídszakasznál, majd a mögötte érkező másik szerelvény nagy sebességgel belerohant. Az ütközés következtében az egyik villamos kisiklott, jelentős mennyiségű törmelék és üvegszilánk szóródott szét, két személyautó is megrongálódott.
A mentésben nagy erőkkel vettek részt a rendőrség, a tűzoltóság és a mentőszolgálat egységei. A felsővezetéket áramtalanították, az Erasmus-hidat minden közlekedő elől lezárták.
A rendőrség vizsgálatot indított az eset körülményeinek feltárására.
Carola Schouten rotterdami polgármester részvétét fejezte ki a sérülteknek, és megköszönte a mentésben részt vevő szervezetek munkáját.
Rotterdamban valamivel több mint egy évvel ezelőtt, 2025 júliusában is összeütközött két villamos a belvárosban; abban a balesetben nyolcan sérültek meg.






