Sajnos évről-évre egyre kevesebb mozgástere marad a gigászok mellett a gazdasági versenyben a vén kontinensnek. A megoldást sokak a fegyver-és lőszergyártás fölpörgetésében vélik megtalálni.
Drónok, aknák, különböző kaliberű lőszerek, tüzérségi- és kézigránátok, harci- és földerítő repülőgépek, tankok és „bármiféle” páncélozott járművek - no meg persze rengeteg furmányos elektronika és rádió, optikai és felderítő eszköz, hogy csak a legismertebbeket soroljuk. Ezeket jelenleg egytől-egyig meg lehet találni Európában - s a fegyvergyártás olyannyira pörög, hogy immár rengeteg gazdasági szakértő tartja igaznak, ez lesz (más olvasatban: lehet) a felelet a kontinens kétségtelen gazdasági problémáira.
Fontos közbevetni, a remekül futó buliba amúgy nem csak a nagyoknak, hanem a kisebb, akár regionális szereplőknek is érdemes beszállniuk. Lévén akkora az igény „mindenre is”, hogy már egy öt fős dróngyártó mini kft. is ki tudja hasítani a tortából a maga szerény szeletkéjét - mármint ha akad egy jó ötletük és azt képesek szépen promótálni.
A nagy reményeket ugyanakkor csöppet lehűti, hogy Európa nem igazán rendelkezik olyan látványos kapacitásokkal, melyek révén (például) a hadiiparnak alapvető ritkaföldfémeket föl lehet(ne) dolgozni. E téren Kína a megkerülhetetlen játékos, akit viszont Brüsszelben nem annyira kedvelnek. A másik, egyre inkább feljövőben lévő szereplő az USA, aki viszont dettó a saját pecsenyéjét igyekszik sütögetni. Mindez pedig napról-napra drágábbá teszi a termelést.
Óriási gondot okoz még a szakemberhiány - sovány vigasz, hogy nem csak itt, hanem úgy általában mindenhol Nyugaton. Mivel az egyetemeken a fizikai tárgyak kontinensünkön kevéssé menők a humán szakok ellenében, abban sem lehet reménykedni, hogy pár éven belül rengeteg, magasan képzett mérnök hagyja el majd az egyetemek padsorait. Márpedig a hadiipar pont az a terület, ahol nagyon is szükség mutatkozik a folyamatos mérnöki innovációra, az utánpótlásra és a megállás nélküli önképzésre.
A gazdasági szakemberek - látva az őrült fegyverkezést - történelmi példák alapján arról beszélnek ( ha tetszik: kongatják a vészharangot), ha egy állam egyre durvább forrásokat ad fegyverekre és katonai fejlesztésekre annak érdekében, hogy munkahelyeket teremtsen és ösztönözze a GDP bővülését, akkor ezzel párhuzamosan háttérbe szorítja a valódi - értsd: békés - fejlődést szolgáló beruházásokat. S itt egyre megy, hogy miféle civil témák kerülnek terítékre, mert maga a fegyverkezés hosszú távon régen sem kínált, s ma sem nyújt fenntartható megoldásokat.
Az pedig csak amolyan piszkos ráadás, hogy a páncélosokra, repülőkre, akármikre fordított pénzek alapvetően hitelek, melyeket muszáj visszafizetni, s ezek a jövő nemzedékek pénztárcáját fogják végletesen megterhelni.
