Jannik Sinner úgy nyert öt játszmában a szerb Miomir Kecmanovic ellen a wimbledoni teniszbajnokság első fordulójában hétfőn, hogy kétszer is szetthátrányba került. Az olasz teniszsztár előbb 35 perc alatt került szetthátrányba a mérkőzésen, majd egyenlített, de a világranglistán 50. rivális rövidítést követően ismét játszmaelőnyhöz jutott. Utána azonban az olasz már hengerelt, és a két szettben összesen öt gémet engedélyezett ellenfelének. A világelső 3 óra 30 perc után jutott a 64 közé, ahol majd a portugál Nuno Borges (48.) lesz az ellenfele.
Sinner a győzelem után úgy fogalmazott, hogy a meccs elején "kicsit feszült" volt, majd arra emlékeztetett, hogy a szezonban először játszott füves pályán. Az olasz a rövidítésben elbukott harmadik játszmára azt mondta, hogy azt nehéz volt feldolgoznia, bár utána már esélyt sem adott a szerbnek. Sinnernek 72 győztes ütése volt a meccsen, Kecmanovic 20 ütésével szemben, és az ászcsatát is fölényesen, 31-1-re nyerte meg az olasz, akinek 52 ki nem kényszerített hibája volt, míg ellenfelének 33.
"Próbálunk azért néhány dolgon javítani a következő meccsen" - nyilatkozta Sinner, aki négyszeres Grand Slam-torna-győztesként a legutóbbi három GS-viadalon csak egyszer volt döntős, és a US Openen sem tudott nyerni a fináléban.
Eredmények, 1. forduló (a 64 közé jutásért), férfiak:
Jannik Sinner (olasz, 1.)-Miomir Kecmanovic (szerb) 4:6, 6:3, 6:7 (6-8), 6:2, 6:3
korábban:
Marozsán Fábián-Thiago Tirante (argentin) 7:5, 6:3, 6:4
Fucsovics Márton-Luca Van Assche (francia) 6:3, 4:0-nál Van Assche feladta
később:
nők:
Bondár Anna-Solana Sierra (argentin)
Udvardy Panna-Jekatyerina Alekszandrova (orosz, 18.)







