Németországban új lendületet kapott a náci múlttal való szembenézés, miután online kereshetővé vált a náci párttagsági nyilvántartások egy része, írta a CNN. A csatorna szerint az új adatbázisok sok német családban alapjaiban írják át a korábban elfogadott családi történeteket, miközben „a szélsőjobboldal egyre hangosabban sürgeti, hogy az ország lépjen túl a történelmi bűntudat korszakán.”
A CNN példaként Jürgen Falter német politológus esetét emelte ki, aki korábban úgy tudta, édesanyját a háború utáni nácitlanítás során felmentették minden együttműködés gyanúja alól. Az új, online elérhető nyilvántartásokból azonban most kiderült, hogy neve mégis szerepel a náci párt taglistáján. Falter szerint ez azért különösen megrázó, mert anyja liberális katolikusként egész életében távol állt a nemzetiszocializmustól, és ezt a múltját még a családja elől is eltitkolta.
A korábban szigorú német adatvédelmi szabályok miatt nehezen hozzáférhető iratokat azután lehetett könnyebben kutathatóvá tenni, hogy az amerikai nemzeti levéltár közzétette a fennmaradt párttagsági kartonokat. A német sajtó – köztük a Der Spiegel és a Die Zeit – keresőfelületeket is készített, amelyek segítségével bárki utánanézhet, szerepel-e felmenője a náci párt nyilvántartásaiban.
A CNN szerint mindez különösen érzékeny pillanatban történik, amikor az Alternative für Deutschland továbbra is erős támogatottságot élvez, és több politikusa nyíltan bírálja a háború utáni német emlékezetkultúrát. A riport szerint az új adatbázisok éppen ezekkel a hangokkal mennek szembe, mert arra ösztönzik a németeket, hogy a saját családi múltjukban is szembenézzenek azzal, hogyan válhatott a szélsőségesség tömegesen elfogadottá.
Szakértők szerint ez a folyamat a múlt feldolgozásának új szakaszát jelentheti Németországban: míg korábban az állami szintű emlékezetpolitika állt a középpontban, most egyre inkább a családi emlékezet, a hallgatások és a megszépített családi legendák kerülnek fókuszba.







