A norvég válogatott a gólzsák Erling Haalandban, míg az elefántcsontparti együttes a csapatmunkában bízik keddi dallasi mérkőzésük előtt a labdarúgó-világbajnokság egyenes kieséses szakaszában.
Az európai csapat az első két csoportmeccsét megnyerte Irak és Szenegál ellen, majd a legutóbb ezüstérmes franciákkal szemben az addig kevesebb játéklehetőséghez jutó futballisták játszottak és 4-1-re kikaptak. Azt a meccset a kispadról nézte végig a Manchester City gólvágója, Haaland, aki az első két fordulóban négyszer talált be, így a második helyen áll a góllövőlistán.
A már a torna előtt az egyik lehetséges meglepetéscsapatnak kikiáltott skandináv alakulatnál ezúttal is a 25 éves támadó jó teljesítményében bíznak: Haaland 52 válogatott találkozón 59 találatnál tart, most pedig kipihenten várja az afrikaiak elleni összecsapást, melynek tétje a nyolcaddöntőbe jutás.
„Nem volt kérdés, hogy pihentetem a játékosokat a franciák ellen, mert többen is elég fáradtak voltak. Megnéztük a helyzetünket a második csoportmeccs után, és mind a védőinkre, mind a középpályásainkra ráfért az egymeccses kihagyás” - indokolta döntését Stale Solbakken szövetségi kapitány.
A szakember megkönnyebbüléssel beszélt arról, hogy bár a következő mérkőzés helyi idő szerint délben lesz, a dallasi stadion zárt és klimatizált, így az esetleges kinti meleg nem fogja befolyásolni az erőviszonyokat.
A túloldalon Elefántcsontpart szintén két győzelemmel, a második helyen jutott az egyenes kieséses szakaszba: az afrikai együttes negyedik próbálkozására először „élte túl” a csoportkört világbajnokságon. A háromszoros Afrikai Nemzetek Kupája-győztes válogatott szövetségi kapitánya, Emerse Fae szerint kulcsfontosságú lesz megakadályozni ellenfelüket abban, hogy eljuttassák Haalandhoz a labdát. Ebben meghatározó szerepe lehet az egyelőre a portugál Sportingban futballozó 22 esztendős középső védőnek, Ousmane Diomandénak, akit a sajtó szerint több Premier League-csapat is szeretne leigazolni.
„Azt hiszem, az igazi erőnk abban rejlik, hogy eloszlanak a támadóterhek a csapaton belül. A pálya minden szegletéből veszélyesek tudunk lenni, ha az ellenfelünk figyelme akárcsak egy pillanatra is kihagy, készen fogunk állni. A cserepadról beálló játékosok is tudnak segíteni nekünk” - magyarázta a szövetségi kapitány.
Az elefántcsontpartiaktól Nicolas Pépé duplázott Curacao 2-0-s legyőzésekor, de Fae rendelkezésére áll az Ecuador ellen eredményes Amad Diallo és a németeknek betaláló Franck Kessie, továbbá a sajtó által a Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germainnel összeboronált Yan Diomandé, vagy az Internazionaléba szerződött Ange-Yoan Bonny is.
A két válogatottnak ez lesz az első egymás elleni találkozója, a továbbjutó a nyolcaddöntőben a hétfői (mai) brazil-japán párharc győztesével találkozik majd vasárnap East Rutherfordban.






