A szépség megfoghatatlan

Csak emlékeztetőül: ez a Kormorán már nem az a Kormorán, vagyis nem a szakadás vagy inkább békés szétválás előtti zenekar. Ez már a két új énekes, Fehér Nóra és Vadkerti Imre által is fémjelzett, erősen átalakított együttes. Amúgy sok idézet hallható a CD-n a régi Kormorán dalaiból. Idézetekről van szó, ezt hangsúlyozni kell, mert a lemezt hallgatva most már végképp arra a következtetésre juthatunk, hogy jól érzékelhetően változik a mostani Kormorán stílusa. Alapvetően természetesen ma is a magyar népdalkincsre támaszkodik ez a zene, s ami számok szövegét, a dalok üzenetét illeti, az továbbra is az a nemzetféltő, hagyományainkat őrző szándék, ami korábban is jellemezte a Kormoránt. Mindez kiegészül olyan, általánosan vehető értékekkel, mint az igazság szeretete, az embertársainknak kijáró tisztelet, a becsület, a hit és az együttérzés.

Zenei értelemben rendkívül gazdag ez a muzsika. Ahogy már volt szó róla, most is ott vannak benne a népzenei témák, dallamok, elemek, megszólalnak a népzene jellemző hangszerei, mint például a hegedű. Viszont a korábbiaknál rockosabb lett a ritmus, dominánsabb a gitár hangja, markánsabb a basszusgitár játéka. Nem olyan nagy újdonság ez persze, hiszen a Kormorán első lemeze kifejezetten folk-rock lemez volt, úgyhogy amiről beszélünk, az akár egyfajta visszatérésként is felfogható. A másik érdekesség, hogy bár a Kormorántól sohasem voltak idegenek a drámai vagy a patetikus hatások, ez mintha most fel is erősödött volna. Sőt, e hatások fokozására ezúttal megszólal egy vonósokból és rézfúvósokból álló zenekar is a kíséretben. Nem is olyan régen végzett már kísérleteket nagyzenekarral a Kormorán, és ezek rendkívül sikeresek voltak, akik idegenkednek az ilyesmitől, azok is belátták, hogy a Kormorán esetében működik a dolog, a nagyzenekari effektusok segítik a hatást és a mondanivalót.

Van valami megfoghatatlan szépség ebben a lemezben. Ez nem dicséret, csupán ténymegállapítás, de ez a szépség és emelkedettség – ami többek között a dalok szerkezetének gondosan kimunkált arányaiból is következik – tagadhatatlan. Ilyen értelemben furán, de annál barátságosabban és megragadóbban szól ez a zene sokféleképpen összezavart világunkban. Nem ringat el, nem akar kiragadni bajainkból, egyszerűen igaz akar lenni, s ha minden úgy van, ahogy a filozófusok állítják, akkor ennek az igazságnak a zenei leképeződése az a szépség amiről beszélünk. Nehéz ezt – ha nem egyenesen lehetetlen – színlelni, hamisítani. Lényege a ráción túli invenció. Azért is olyan érdekes ez, mert az elválásnál sok-sok fanatikus rajongó temette a Kormoránt.

Nem lett igazuk.