Talán az a legérdekesebb kérdése a Hamletnek, hogy meddig tudunk szerepet játszani, vagy átveszi-e az irányítást bennünk az adott szerep, amit magunkra öltöttünk – véli Polgár Csaba, aki a Pécsi Országos Színházi Találkozón Hamlet szerepében remekel, a társulat közös döntése miatt azonban az idén kimarad a versenyprogramból. A színész, aki két éve Ibsen Peer Gyntjével elvitte már a legjobb férfi főszerep díját, azt állítja, nem a versenyzés a legfontosabb, és kollégáival együtt úgy érzi, a színházi szakma megosztottsága ellen fel kellett lépnie.
– Az előadás utáni szakmai beszélgetésen a rendező, Bagossy László szájából elhangzott az, hogy „tudtam, Csaba már kész erre a szerepre”. Ön is így gondolja, hogy megérett a Hamletre?
– Szerintem ezt nem lehet tudni, igazán nincs olyan, hogy valaki kiforrott a Hamletre, vagy hogy készen van rá. Mindig közben derül ki, hogy milyen kapukat nyit meg belül az adott figura, mi van még az emberben, amit egy szerep kapcsán kibontakoztathat. Nem hiszem, hogy feltétlenül látszik a színészen, hogy ő ezt a szerepet meg tudja formázni: a próbafolyamat közben derül ki. A Hamlet abból a szempontból olyan, mint a Peer Gynt, hogy valamit tudnak róla az emberek, él róla bennünk egy kép. Amikor az ember belemélyed a karakter vizsgálatába, akkor derül ki, hogy nincs egy konvenció, hogy ilyennek vagy olyannak kell lennie. Próbáltunk ellene menni annak a romantikus képnek, ami a gondolkodásunkban él, hogy a Hamlet egy szomorú entellektüel koponyával. Az sem volt cél, hogy ne ilyen legyen, csupán szerettünk volna megtalálni más dolgokat is a figurában.
– Rengeteg módon értelmezhető a történet és a főszereplő tébolya is. Önt mi foglalkoztatta leginkább a Hamletben?
– Talán az a legérdekesebb kérdése a Hamletnek, hogy meddig tudunk szerepet játszani, vagy átveszi-e az irányítást bennünk az adott szerep, amit kényszeresen magunkra öltöttünk. Hamlet tébolya, hogy az apja rápakol egy olyan feladatot, amit, úgy érzi, nem tud véghez vinni. Én nagyon szabadnak éreztem a munkafolyamatot, azt gondoltam, muszáj megfejteni, hogy mi a baja ennek a figurának. Szerintem attól szenved, hogy nem azonosul a feladattal, amit el kell végeznie. Izgalmas látni, hogy nem volt klasszikus apa–fia viszonya az apjával Hamletnek, aki halottként visszatérve csak annyit éreztet, hogy „te azért vagy, hogy a feladatomat teljesítsd”. Innentől kezdődik el egy vesszőfutás belül, hogy „ki vagyok én?”, „hol a helyem a világban”? Alkatilag nem tudok embert ölni, és nem is akarok! – ezekkel a gondolatokkal küzd, miközben kifordul önmagából.
– Ki lehet szabadulni a szülői nyomás alól?
– Nyilván nagyon fontos volna, hogy amikor már magunk is szülőkké válunk, ne toljuk tovább a gyerekeinkre a megoldatlan dolgokat. Nagyon óvatosnak kell lenni és figyelni erre. Kicsiben, a mindennapok szintjén időnként rádöbbenek, hogy uramisten, pontosan úgy beszélek a gyerekemmel, mint az apám! Ráadásul pontosan azokkal a szavakkal fogalmazok, amelyek a legjobban irritáltak annak idején. De a családtól elvonatkoztatva az egész országra érthető ez, hogy annyira kellene egy nagy levegőt venni és azt mondani, hogy mi már egy másik generáció vagyunk, más gondokkal. Minket nem érintenek már azok a problémák, amiket még mindig rágnak a közéletben. Persze vannak ügyek, nem szabad elfelejteni azokat, amik megtörténtek, de a túlzott beleragadás sem vezet sehova.
– Ebben a különös, stadionlelátóra emlékeztető térben nehéz volt léteznie?
– Szeretem ezt a formát, és valójában nagyon is klasszikus térként működik: székek vannak benne, le lehet ülni, váltogatni a szituációt, amellett szeretem a kifelé forduló kommunikációt is, amit ez a fajta színpadi kompozíció feltételez.
– Ismert, hogy az Örkény Színház kilépett a versenyprogramokból. Színészként mennyire érzi a hátrányát, hogy idén a zsűri nem dönthet egy ilyen karakteres játékról?
– Önmagában az, hogy itt vagyunk Pécsen, és egészen más közegben kell megmutatnunk magunkat, már nagy dolog. Nem hiszem, hogy a verseny mindenképp szükséges, mert a nézői reakcióktól nem foszt meg bennünket. Szerintem muszáj volt reagálnunk, jeleznünk, hogy valami ősi ellentét miatt két táborra szakadt a szakma, és a szembenállás a fesztivál szervezésén is sokat rontott. Az, hogy a szakma felállít két szervezetet, amelyek úgy gondolják, joguk van eldönteni, hogy a delegáltak közül ki mehet, vagy ki nem a zsűribe, szerintem megengedhetetlen. Kiderült, hogy ez évek óta így zajlik, ezért gondoljuk azt, hogy valami nem stimmel és ez ellen „tüntetni” kell.
– A két táborra osztottság a színészek között is érezhető? A POSZT mint találkozási lehetőség javít ezen a feszültségen?
– Színészként úgy érzem, ebben az a rossz, hogy kialakul egy olyan bizonytalan légkör, hogy óvatosabban beszélgethetnek egymással az emberek, ami szerintem szörnyű. Két színész között soha nincs ilyen megosztottság normál esetben.
Pécsnek kellene felkarolnia a fesztivált – mondja Jordán Tamás
„Pécs városa ragadja kézbe a Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT), és álljon fel egy olyan grémium, amely kizárólag művészi alapon dönt a zsűri tagjairól és a versenyben szereplő darabokról. Megoldás lehetne a mostani feszült helyzetre, ha a fesztiválnak helyet adó város megbízna egy olyan testületet, amelynek nincs mondanivalója politikai kérdésekben” – javasolta tegnap a POSZT alapítója, Jordán Tamás színész, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója a fesztiválon, egy, a hivatalos programoktól független szakmai beszélgetésen. Az alapkérdés az volt, hogy miként lehetne a politikai alapú megosztottságot és az ellenségeskedést mellőzni az ország legnagyobb színházi seregszemléjéről. Az erről szóló, a POSZT programjaként hétfőn zajló beszélgetést Csáki Judit kritikus vezette, aki, mint ismert, a Magyar Színházi Társaság delegáltjaként idén nem kapott helyet a fesztivál zsűrijének soraiban. A harmadik meghívott Bérczes László, a kaposvári Csiky Gergely Színház rendezője volt, aki az ellenpólusok kialakulásának origóját szintén a politikai alapon létrejött szakmai szervezetekben látja. „ Nem fogunk előrejutni, csak akkor, ha párbeszéd alakul ki a felek között. Kedvelem és tisztelem Csáki Juditot, de károsnak tartom a megnyilvánulásait a POSZT-tal szemben, mert hátráltatja a remélt diskurzus kialakulását ” – tette hozzá. Csáki Judit azt emelte ki, hogy nemcsak a POSZT zsűrizése tekintetében tapasztalt szakmai kirekesztést, de ahány helyen megfordult az elmúlt négy évben, mindenhonnan kifúrták. „Amíg a problémák nincsenek kielemezve, addig ezzel a mentalitással növeljük csak a bajt” – mondta. Szerinte a POSZT-on akkor lesz ismét béke, amikor az egyik oldal teljesen kinyírta a másikat. Jordán hozzátette, azoknak a feleknek, akik már „lőttek egymásra”, valóban nehéz beszélgetést folytatniuk. „Mégis hadd maradjak meg hívő, mert azt gondolom, hogy ha ebből a szakmát érintő társaságból akármelyik fél tagjai leülnek beszélgetni és nem úgy állnak fel, hogy valamiben megegyeztek, akkor kettejük közül valamelyik nem művész” – mondta.
