A Magas-Tátra tavaszi virágoktól tarka szoknyája körül, a földkerekség legkisebb alapterületű magashegységének keleti lábánál az újabb szepességi állomásunk a kereken hétszáz méterrel a tengerszint fölött található, ezer fölötti lélekszámú Vyborna. Magyarul: Sörkút.
A 14. században megnagyobbított épület a vaskos tornyával (A szerz felvétele)
A szlovákiai helység neve és sokszori alakváltozása műfajilag helynév-etimológiai paródia is lehetne. Kezdetben volt a német ajkú betelepülők által adományozott, első ízben egy 1289-ben kelt levélben olvasható Birburn; helyesen írva Birn(e)brunn, ami „körtefás kutat”, kútforrást jelent. Ez alakult át – az akadémiai Földrajzi nevek etimológiai szótára szerint – népnyelvészeti alapon Bierbrunná, azaz Sörkúttá. A középkori szláv megfelelő Viborna 1463-ban jelentkezett először. A kétféle falunév közel öt évszázadig megfért egymás mellett, aztán 1899-ben a Magyar Királyságban nemzetiségi helynévmagyarítás folytán lett a község hivatalosan Sörkút. A tót lakosság azon túl is Vibornának nevezte a falut – ahogy mi is Pozsonynak mondjuk Bratislavát –, majd a helybeli szászok 1945-ben történt elűzése után feledésbe merült a Bierbrunn és a Sörkút név Vybornán.
A település tatárjárás utáni alapítói szász és szláv erdőirtók voltak, a földesuruk Kakas (Gallus) comes, a francia gyökerű Berzeviczy nemzetség ősapja. A gyéren fennmaradt birtoklevelek szerint 1344 és 1463 között a Warkotsch, Lasky és Stansith famíliák a község birtokosai, a Berzeviczyek és a horvát eredetű Stansithok egészen a 19. századig kitartottak Szepes vármegyében.
Sörkút egyetlen értéke műemlék temploma, amely a sebes folyású patak mentén keletkezett utcás falu közepén található. Elődje az 1200-as évek végén készült, szabadon álló, szentélyével kelet felé tájolt egyház volt. A 14. század elején megnagyobbították (a torony vakolata alól az 1313-as évszám került elő). Megtartották a hat méter hosszú, öt méter széles, fél nyolcszögzáródású apszist és az északi sekrestyét, míg a hajót hétméternyire tágították, tizenegy méteresre hosszabbították. A vaskosabb falazatú négyszögletes torony nyugati oldalán nyílik a csúcsíves kapu, onnan lehet feljutni az emeletre – meg harangozni. Ugyancsak gótikus ablakokon keresztül jut fény a szentélybe, délről a gyülekezeti térbe. A templomba kis előcsarnokon át lehet belépni a déli oldalon; az elénk táruló látvány – a maga módján – lenyűgöző!
Sorozatunkban már szerepeltek a Szepesség falusi építészetére különösen jellemző, úgynevezett kéthajós templomok. Lényegileg szükségmegoldással éltek a takarékos cipszerek, amikor az idő múltával már szűknek bizonyuló templom hajóját kiszélesítették, középen egy (vagy több) faragott pillérrel alátámasztva az új kőboltozatot. Sörkúton ugyanezt fával oldották meg az ácsok: egy pár karcsú, finoman csavart vonalúra faragott faoszlop támasztja alá a födémet. A hosszanti irányban fekvő, tizenegy méternél hosszabb mestergerenda hordozza a kétszer huszonnégy táblából álló kazettás famennyezet terhét; a keretes táblákat színes-virágos, reneszánsz ízlésű ornamentika díszíti. Mindez az 16. század vége táján készült, a kőből faragott, késő gótikus formájú keresztkút vésett felirata – MARTINVS+BEHR+PFARHER+ZU+ B(ierbrunn)+1585 – tanúskodik róla.
A templom középkori védőszentje Szent Orsolya vértanú. Kiválasztása a szentek táborából a német földről jött lakosok hagyománytudatára vall, a szép és szent életű Ursula az 5. században élt Coloniában, a későbbi Köln városában. Anglia pogány királya megkérte a kezét a fia számára. A szűz nehezen teljesíthető kérést szabott feltételként, ám az uralkodó megadta: tízezer fiatal leányt küldött el hozzá. Mind elzarándokoltak Rómába, ahol megkeresztelték őket. A visszaúton Kölnbe – az 1514-ben készült Érdy-kódex legendája szerint – pogány magyarok (Kézai Simon 13. századi Krónikája szerint hunok) mind egy szálig lenyilazták őket. Szent Orsolya vértanú Köln patrónája, ereklyéit a gigászi Dómban őrzik. A középkori Felső-Magyarország és Erdély szász lakói erősen hittek segítő erejében.
Azt nem tudni, miben hisznek a mai Vyborna lakosai. A faluban 1910-ben 455-en éltek, többségben németek és dolgos tótok. A 2011. évi népszámláláskor 1070 főt írtak össze a községben, néhány kivétellel mindannyian a cigány kisebbséghez tartoznak. Lelakott házakban élnek dologtalanul, a templomkert vaskapuján rég nincs kilincs, a faluban kocsma sincs, az egyetlen boltba csak egyesével léphetnek be, a polcok előtt lelakatolt vasrács van… Az utcán fiatal, kihízott férfiak isszák a meleg sört műanyag flakonból. Bierbrunn, Sörkút, 2015.
