A Magas-Tátra délkeleti lábánál fekvő Poprád város szomszédságában, az azonos nevű folyó völgyében csaknem két tucat apró település – falu és kisváros – sorakozik.
A templom stílusában a kései román és a korai gótika keveredik (A szerz felvétele)
Felkától Késmárkig éppen tizenkét helység, onnan a lengyel határig további tíz; valamennyi középkori alapítású egyházas hely. Olyan közel telepítették egymáshoz a hajdan kőfallal kerített városkákat, hogy egy íjász átlőhette a nyilát a szomszédba – olvashatjuk a régiségbúvár Divald Kornél emlékezései közt. A „hűtlen Poprád” mentén – ahogyan az egykori podolini kisdiák, Krúdy Gyula nevezte az országból észak felé távozó, rakoncátlan folyót – szinte egymást érik a középkori műemlék templomok. Ifjú koromban csak úgy átballagtam egyik helységből a másikba. Mára sokat változott a kép, a templomok, várak és kastélyok azonban a régiek.
Külföldi bevándorlók 1245-től, IV. Béla király szorgalmazására telepítették újra a tatárok által elpusztított Szepességet. A szászföldi Jordán ispán Toporcon és Görgőn alapított irtványfalvakat, tornyos egyházakkal (ő lett a legendás Görgey nemzetség őse), Lomnicon és Brezovicán a frank Gallus (Kakas) comes épített kastélyt, templomokat, és ültetette el a Berzeviczyek óriássá növekvő családfájának magvát. Nemcsak a szabad letelepedést, tízévi adómentességet és közösségi tulajdonjogot elnyerő német ajkú családok érkeztek a Tátra erdős vidékére a 13. század második felében.
A Nagylomnic községgel szomszédos Hunfalván (Hundsdorf, Huncovce) a jeruzsálemi Szent Sír lovagjai építettek templomot maguknak. Régi német forrás szerint már a tatárjárás előtt (1228-ban) is ott tartózkodtak a „kreuzritterek”, megosztva egymást közt az észak–déli kereskedő út fegyveres őrzését a szepesi magyar lándzsásokkal. Látható, hogy a magas hunfalvi harangtoronynak 1241-nél korábbi román stílusra jellemző ikerablakai vannak (az épület többi részét az újkorban átformálták).
A másik közeli – Poprád menti – keresztes rendi alapítású helység a Szepesbéla város tőszomszédságában található Keresztfalu (Kreuz, Krizová Ves). Első írásos említése 1290-ből való, mint a „fratres preadictus Domus Sanctus Sepulchri” – az „úgynevezett Szent Sírhely testvériség” birtoka. Károly Róbert király 1312-ben megerősítette a község első birtokosa, Gallus adományát Berzeviczy Kakas comes és utódai részére. A lovagokról beszámol a krakkói historikus, Ján Dlugosz a lengyel királyság történetéről írott munkájában az 1315-ös esztendőnél, megnevezve Crucedorffot, azaz: Keresztfalut. Egy negyedik forrás 1341-ből, az ugyancsak közeli Lándok (Landeck) település kapcsán tudósít az ottani és a késmárki, Szent Erzsébet titulusú szentföldi lovagrendi egyházról (Schürer–Wiese: Deutsche Kunst in der Zips, 1937).
Keresztfalu 1401-ben jelentkezik első ízben írásban a magyar nevén, Zenthkerezth alakban, majd 1498-ban Keresthfalwa néven. A község a Berzeviczy birtokon népesült be a 13. század második felében, 1319-ben csatolták a nemzetség lándoki uradalmához, ez által jutott a Szent Sír-vitézek kezére. Temploma a falu keleti végében, magas dombháton áll, 624 méter tengerszint feletti magasságban. Titulusa: a Szentkereszt felmagasztalása, ünnepnapja: szeptember 14. (Máshol – a Wikipédiában is – tévesen szerepel Szent Lőrincként).
A keletelt hossztengelyű épület előzménye a 13. század utolsó harmadában épült. Déli kapuzata a kései román és a korai gótikus stílus átmenetének szép emléke: a szürke kő béllet négy pár hengerbordás fél oszlopa és a faragott levélmintás fejezetek fölé már csúcsíves lezárást faragott a mester, könnyed háromkaréjos képmezővel az ajtószemöldök fölött.
A templom hajóját 1315-ben átépítették és kibővítették, átalakították a szentélyt, ami által a 14. század első negyedétől kezdve a Szepességben – és az északi felvidéki vármegyékben – úgy szólván „típusterv szerint” készült egyházak sorozatának egyik mintaszerű darabja lett. Kettő a háromhoz arányú, téglalap alaprajzú a gyülekezeti tér, szabályos négyszögű az apszis, és ez utóbbi északi oldalán nyílik a sekrestye. A kőbordás keresztboltozat faragott záróköve és kőgyámjai bajelhárító jelképeket és egy göndör hajú emberfőt ábrázolnak. Szinte „városi” színvonalú a szentély keleti falának kétosztatú gótikus ablaka, a csúcsívét csipke finomságú ötkaréjos rozetta díszíti. Csupán egy kis négyszögű ablak bocsát be fényt a sekrestyébe; a hajó déli ablakait jócskán kikanyarították az újkorban. Még a 13. századot idézi a nyugati harangtorony, alsó szintjein a keskeny lőrésekkel, felül román kori kettős ikerablakokkal. Formás barokk sisakja 18. századi. A torony nyugati oldalának bejáratát a 15. század elejénél korábban befalazták. Ez onnan tudható biztosan, hogy a félköríves mélyedésében látható – keresztre feszített Krisztust, a fájdalmas Anyát és az ifjú János apostolt ábrázoló – freskó a 14. századra keltezhető.
Nem ok nélkül neveztem „városinak” a gótika fénykorában keletkezett pompás szentélyablakot: Keresztfalu alig két kilométerre fekszik a 1271-ben mezővárosi rangra emelt Szepesbélától (Zipser Bela, Spiská Bela). Közös vasúti megállójuk az út felénél, a Poprád partján található.
