A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas szobrászművész, érdemes művész, Melocco Miklós nyolcvanadik születésnapja alkalmából nyitott összegző tárlatot a budapesti Várnegyed Galéria tegnap. A május 2-ig látogatható, eddig együtt nem látott műveket bemutató kiállítás megnyitóján Kányádi Sándor költő azt mondta: az alkotó szobrai minden egyes megtekintésükkor újat tudnak mondani.
Ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját Melocco Miklós: a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas szobrászművész, érdemes művész életművéből a jubileum alkalmából összegző kiállítás nyílt tegnap este a budapesti Várnegyed Galériában. Az eseményen Kányádi Sándor köszöntötte a művészt.
„A vers az, amit mondani kell. A kép és a szobrok pedig azok, amelyeket nézni kell, és nem egyszer. Nem egyszerű látogatást teszünk egy művészeti alkotásnál, a legfogékonyabb ember sem tud ugyanis a látottak harminc százalékánál többet felfogni. Melocco szobrai minden egyes találkozáskor újat képesek mondani” – mondta. Szavai szerint amióta bejöttünk Európába, művészetünk a görög, latin típusú kultúrából táplálkozik, ami a Kossuth-díjas művész munkásságában is tetten érhető.
Kernács Gabriella művészettörténész beszédében Melocco egy korábbi írását idézve elmondta: bizonyos esetekben a jó elválaszthatatlan a különöstől, a szobornak készültekor érdekesnek, évszázad múlva szépnek kell lennie. A szakember elemezte a kiállításon látható bronz kisplasztikákat, amelyek szerinte megidézik az alkotó fehér, monumentális köztéri szobrait, és röviden bemutatta a legnagyobb hatású műveit, így többek között a Petőfi Irodalmi Múzeumban látható Ady-oltárt.
„Bár ebben az alkotásban Melocco lerombolta a költőt patetikus hangvételben ábrázoló addigi megoldásokat, mégis ez az egyik legméltóbb emlékmű a hányatott sorsú költőről” – fogalmazott Kernács Gabriella, aki külön méltatta még a szobrászművész Radnóti-szobrát, valamint Szókratészt is, aki a szobrász kedvenc filozófusa.
A szakember felhívta a figyelmet az Isten báránya című alkotásra is, amelyet a művész a saját fiáról mintázott, de amely emellett Mansfeld Pétert idézi meg, valamint minden ártatlan áldozat emléke benne van, akit valaha értelmetlenül végeztek ki. „Melocco egyszerre hagyományőrző és lázadó, ő azok közül való, akit Ady úgy szólított meg: őrzők, vigyázzatok a strázsán! Műveiben a szabadság még ki nem kelt lepkéit próbálja röptetni” – hangsúlyozta. Rámutatott: az életműben felvonulnak a haza nagyjai Szent Istvántól Mátyás királyon át Ady Endréig, József Attiláig. „Ezért minden kiállítása felér egy szellemi lakomával, ahol nemes pohár bort emelhetünk a haza egészségére” – mondta a művészettörténész.
Az ünnepélyes megnyitón Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere is köszöntötte a szobrászművészt, majd Balogh Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének levelét olvasták fel. Ebben a politikus úgy fogalmazott: „Életében ott van az isteni ragyogás, amelyet ihletnek nevezhetünk. Ez az, ami felszabadítja látásban, alkotásban és akarásban. Mi ennek haszonélvezői vagyunk, hiszen egész nemzetünk benne van munkásságában. Felfedezhetjük benne hitünket, vágyainkat és reménységeinket. Mindamiatt, amit művei sugároznak, van erőnk tovább menni és emelkedni. Megerősíti a tudásunkat, hogy a győzelemhez szenvedésen át vezet az út.”
A május 2-ig, keddtől szombatig 11–18 óra között látogatható tárlat a művész otthonából származó munkákat mutat be, s köztéri szobrainak gipszmásolatait, bronzplasztikákat és hat darab grafikát tekinthetnek meg az érdeklődők. Melocco Miklós jelenleg egy Makovecz Imre-emlékművön dolgozik, amely a tervek szerint a Budavári Sikló alsó állomásához közel kap helyet.
Pályakép
Melocco Miklós 1935. április 3-án született Rómában. Édesapját, Melocco Jánost, a katolikus Új Ember segédszerkesztőjét 1950-ben koncepciós perben halálra ítélték, és 1951-ben kivégezték. Melocco Miklóst polgári származása miatt csak harmadik próbálkozásra vették fel a Képzőművészeti Főiskolára, ahol mestere volt Gyenes Tamás, Mikus Sándor, Kmetty János és Pátzay Pál. A hatvanas években indult a karrierje, a szakma és a nagyközönség a magyar figurális szobrászat egyik legfontosabb képviselőjeként tartja számon. Jellemzően a hagyományra épít, de el is rugaszkodik attól, meglepő újításai miatt nemegyszer került a kritika kereszttűzébe. Főbb alkotásai közé tartozik a több 1956-os emlékmű, a székesfehérvári Mátyás- és az esztergomi Szent István-emlémű, valamint a budapesti Antall József-síremlék mellett Ady Endre, Radnóti Milklós, József Attila és Latinovits Zoltán szobra is. A Kossuth-díjas alkotó tavaly megkapta a Nemzet Művésze kitüntetést is, a Magyar Művészeti Akadémiának 1992-ben alapító tagja volt.
Jegyzet
A nemzet szobrásza
Melocco Miklóst és műveit sokan szeretik. Ő az egyik szobrász Magyarországon – a másik meg Varga Imre. Barátok, nyilván nem véletlenül. Melocco Miklós nem aprózta el tehetségét. Hiába ütötte-verte sorsa: háború, édesapja kivégzése, szegénység – azt mondta, itt élned, halnod kell. Elmúlt a kommunizmus, ami egyébként az igazán tehetséges embereket nem tudta elrontani, Melocco keze alól sorra kerültek ki a remekművek, kisplasztikák, rajzok, köztéri szobrok. A rendszerváltás után aztán jöttek az életmű csúcsai: a szegedi ’56-os emlékmű, a Nemzeti Színház kapuja, az Antall-síremlék és a talán legismertebb, az esztergomi Szent István-szobor. Ebben ott van minden, ami a meloccói műalkotásokra jellemző: a biztos kézzel megmintázott formák, alakok, a teremtő lendület, a sosem szégyellt érzelmek, és az itt élned kell büszkesége. Ennél többet és értékesebbet kevesen tudnak adni hazájuknak. Az esztergomi emlékmű félbetört boltozatának tartóoszlopai az égre mutatnak. Oda, ahonnan a szobrász a tehetségét, mi meg őt, a Rómában született magyart kaptuk. Mivel erősen hiszünk ebben, bátran mondhatjuk: Isten éltesse ma, nyolcvanadik születésnapján Melocco Miklóst, és tartsa még közöttünk legalább ennyi ideig.
Dippold Pál
