A tánc ugyanolyan fontos, mint a beszélt nyelv, hiszen a népek, kultúrák szerves függvénye, mindenkori történelmi idők kifejezője. Nemzeti tánckultúránk pedig sok száz év alatt kialakult „sűrítmény”, amely rendkívül sok nevelői tapasztalatot is hordoz magában – mondja a Nemzet Művésze díjjal elismert Timár Sándor. A koreográfussal a gyerekkorról és a néptáncról beszélgettünk.
– A Szolnokhoz közeli Ugar tanyán született. Kitől kapta az útravalót?
– Nagyapám volt az, akitől az alapokat megtanulhattam. Már egészen kicsi gyerekként, ahogy volt egy kis időm, figyeltem őt, utánoztam a mozdulatait, táncoltam. Még udvarsöprés közben is járt a lábam. A termelőszövetkezetek szervezésekor felborult minden, elvették a földünket, kulák származásom miatt megbélyegzett lettem. A szüleim azonban úgy döntöttek, hogy gimnáziumba iratnak, így kerültem Szolnokra, a Verseghy Ferenc Gimnáziumba. A város nyüzsgése idegen volt számomra, de szerencsémre a regös cserkészekkel megismerkedve újra kapcsolatba kerültem a tánccal. Nagyon fiatal legényként lettem vezetője a gimnázium táncegyüttesének is, és folyamatosan gyűjtögettem a tanyavilág táncait. Bár kitűnőre érettségiztem, mégsem vettek fel az orvosi egyetemre, de a Színház- és Filmművészeti Főiskola koreográfus szakára se mehettem, éppen a származásom miatt.
– A pályatársak közül kikre támaszkodhatott leginkább?
– A hetvenes években elindult táncházmozgalom nem jöhetett volna létre Martin György, a Pesovár testvérek és a népzenei hagyomány megújítása nélkül. Jártuk a pesti és a vidéki kultúrházakat, hogy megtanítsuk az érdeklődőknek az erdélyi, felvidéki és magyarországi táncokat. Ebben nagy segítségemre volt Halmos Béla, Sebő Ferenc és sok-sok követőjük, a népzenei együttesek. A Molnár István vezette SZOT Művészegyüttesnek is tagja voltam, majd annak megszűnése után elvállaltam a Bartók Béla Táncegyüttes irányítását, amelyet huszonkét évig vezettem.
– Új néptánc-pedagógiai módszeréről legendák keringenek, generációk nőttek fel a Timár-módszer szerint.
– A Bartókban alakítottam ki az új néptánc-pedagógiai módszeremet, amely a táncházmozgalom elindításához is alapot adott. Nincs nagy titok, azt vallom, a tánc ugyanolyan fontos, mint a beszélt nyelv, hiszen a népek, kultúrák szerves függvénye, mindenkori történelmi idők kifejezője. Nemzeti tánckultúránk pedig sok száz év alatt kialakult „sűrítmény”, amely rendkívül sok nevelői tapasztalatot is hordoz magában. Ismerve a gyerekek lelki érzékenységét és óriási befogadókészségét, hiszem, hogy ezzel a kinccsel, amit az ének, a játék és a tánc rejt magában, nemcsak zenei és mozgásbéli anyanyelvet adunk át, hanem megkönnyíthetjük és meggyorsíthatjuk a modern ismeretek befogadását is. Ezért tartom fontosnak, hogy az általános iskolai oktatásban az első három évben tantárgy a néptánc.
– A műfajban megkerülhetetlen az ön saját táncegyüttese.
– Tizenhat évig a Magyar Állami Népi Együttest, közben pedig az Állami Balettintézet néptánc tagozatát is vezettem, ahol hivatásos néptáncosokat képeztünk. Még az Állami Népi Együttesben dolgoztam, amikor megalapítottuk feleségemmel, Timár Böskével a Csillagszemű gyermektáncegyüttest, amely 2006-ban megkapta a Prima Primissima díjat. Ez a csoport jelenleg több mint hétszáz fővel működik, a legkisebbek két-három évesek. Volt tanítványaim, köztük a saját gyerekeim is tanítanak. Ezzel az együttessel is sokat szerepelünk Magyarországon és külföldön, legtöbbször, több mint ötven alkalommal Japánban vezettünk kurzusokat.
– A mai napig is aktívan dolgozik mint koreográfus. Könyvét ma már nem csak a szakemberek forgatják.
– A Püski Kiadó 1999-ben adta ki a Néptáncnyelven című könyvemet, amely nem táncleírásokat tartalmaz a táncot tanítók számára, hanem módszert ajánl a néphagyomány felélesztéséhez, a nevelésben való hasznosításához. Segítséget nyújt az óvodások, iskolások, táncegyüttesek, táncházak, hivatásos táncosok néptáncnyelvének megtanításához, csiszolásához.
Pályakép
Timár Sándor Molnár István tanítványaként a SZOT Művészegyüttes, majd a Budapest Táncegyüttes szólistája, 1958-ban megalapítja a Bartók Béla Táncegyüttest, amelynek huszonöt éven át művészeti vezetője és koreográfusa. A hetvenes évek táncházmozgalmának elindítója és legendás hírű tánctanítója. Hosszú időn keresztül az Állami Balettintézet néptánc tagozatának vezetője. 1980-tól tizenhat éven át a Magyar Állami Népi Együttes művészeti igazgatója és koreográfusa. 1993-ban Timár Böskével létrehozzák saját társulatukat, a Csillagszemű táncegyüttest és a Timár Kamara Táncegyüttest. Magyar Örökség Díjas, Állami Díjas, érdemes művész. Kossuth-díjas, a nemzet művésze. 1999-ben Néptáncnyelven címmel módszertani könyve jelenik meg a Püski Kiadó gondozásában. Több ezer tanítványa és követője van Magyarországon, Európában, Japánban, Amerikában, Brazíliában és Hongkongban.
