Pénteken este bemutatják a Békéscsabai Jókai Színházban volt kollégánk, Apáti Miklós író új színdarabját. A K und K című zenés „víziójáték” Karády Katalin életének legfontosabb pillanatait eleveníti fel, szövege részben hiteles történelmi elemekre, eseményekre épül, ettől elszakadva azonban már a fantázia és a fikció alakítja cselekményét. „Nem árulok el nagy titkokat a darabban Karádyról, sőt, épp arra törekedtem, hogy felkeltsem a néző érdeklődését” – mondta lapunknak a szerző.
Apáti Miklós: Nem történelmi drámát akartam írni (Fotó: Kövesdi Andrea)
A magyar titkosszolgálat a rendszerváltás hajnalán megkereste az akkor már évtizedek óta az Egyesült Államokban élő Karády Katalint, mert „illetékes helyen” úgy ítélték meg, hogy a színésznő nagyszerűen megfelelne Magyarország köztársasági elnökének. Ilyesmit persze nehezen találnánk a mindmáig töretlenül népszerű művésznő életrajzában: csak egy fiktív epizód a K und K (Karády katonái) című drámában, amelynek bemutatóját pénteken, november 7-én tartja a Békéscsabai Jókai Színház az Ibsen Stúdiószínházban. A darab szerzője a Magyar Hírlap volt főmunkatársa, a József Attila-díjas író, Apáti Miklós, aki erről a jelenetről lapunknak elmondta: ez így látszólag őrültség, de gondoljunk csak bele, a rendszerváltás idején a környező országok egyikében épp egy drámaíró lett a köztársasági elnök, hazánkban pedig egy műfordító, Göncz Árpád. „A darabban, ebben a fiktív történetben tehát olyan embert talált magának a magyar titkosszolgálat, aki egyaránt megszenvedte a háborút és a békeéveket is, el kellett hagynia az országot, de mindentől és mindenkitől távol mindenkinek meg tudott bocsátani. Olyan embert láttak hát benne, aki tényleg kifejezi a nemzet egységét, a hivatalában is megtehette volna ezt. A titkosszolgálat darabbeli ötlete tehát nem volt rossz ugyan, de Karády ezt a kitalált történetben sem vállalta el” – tette hozzá.
A zenés víziójáték a két világháború közötti magyar filmművészet legendás, izgalmas megjelenésű, sejtelmes hangú filmsztárjának visszaemlékezéseiből villant fel – sokszor tehát jelentős elemeiben is fiktív – képeket. Az író kijelentette: nem történelmi drámát akart írni. „Nem árulok el nagy titkokat a darabban Karádyról, sőt, épp arra törekedtem, hogy felkeltsem a néző érdeklődését, fokozzam a kíváncsiságát, és nézzen utána otthon is, vagy keressen rá az interneten, amikor már rég elment a színházból” – mesélte.
Karády Katalin a kettős szerelem vonzásában és kilátástalanságában próbál elszámolni a múltjával és leszámolni a jövőjével, életének több fontos szereplője is megelevenedik a régi időkből. Egykori szeretője, a mindig elegáns, idősödve is sármos Ujszászy tábornok, majd egykori impresszáriója, a pitiáner hazudozó Fenyves – aki a darab idejében már ügynök –, erőszakos felfedezője és kihasználója, Egyed Zoltán, aki valójában egy senki, valamint Karády részeges, nemtörődöm apja, akinek a hiánya sodorta feltehetően a fiatal lányt a lélek sötét szakadékaiba és a siker vakító reflektorai elé.
A szerelem, az öregedés és a hazátlanság édes-keserű motívumai fonódnak egybe az előadásban, miközben megszólalnak az ikonikus Karády-dalok, amelyek huszonöt évvel a halála után is ugyanúgy hatnak, mint legnagyobb sikereinek időszakában. Az előadást Mérő Béla rendezte, a főbb szerepeket Horváth Margit, Liszi Melinda, Babócsai Réka, Tege Antal és Kovács Frigyes alakítja, zongorán pedig Vozár M. Krisztián játszik.
„A sors változtatja meg az embert. Ez Karády esetében gyakorlatilag bizonyított is. Gondoljunk csak bele, hogy a nagyon sikeres művésznőt 1944 márciusa után egyszerre üldözte a Gestapo és a különféle hazai szervezetek, ütötték, verték, rúgták, kínozták. A darabban ő maga is fölpanaszolja, hogy ekkor tönkretették. Az 1989-es Karády sorsa viszont a honvágy és az elmúlás kettősségében mozog – magyarázta az író. – Karády kimond a darabban néhány olyan mondatot, amelyet én fontosnak érzek a jelenünkre, a napjainkra vonatkozóan is. Egyszer például azt mondja: »A kommunistákkal tárgyalni kell.« Majd pedig azt is: »A kommunistákkal nem szabad tárgyalni.« És mindkét mondat igaz lehet egy-egy megfelelő történelmi pillanatban. És még több ilyen, »egyenes járású« mondat van benne.”
