Azok a fránya elvárások: David Ayer 2012-ben megcsinálta az év talán legjobb filmjét. Az utolsó műszak című alkotás minden percében magával ragadó és izgalmas, olyan szinten emelte magasba a néző adrenalinszintjét, hogy nem győzött a karfába kapaszkodni, de ha leszámítjuk a Schwarzeneggerrel forgatott, igencsak döcögősre és közhelyesre sikerült idei Szabotázst, akkor a filmográfiáján végigtekintve csupa szintén egész jó (Az utca királyai) vagy egyenesen kiváló (Nehéz idők), egyszerre feszültséggel teli és drámai műveket találunk.
Éppen ezért, amikor megtudtuk, hogy második világháborús akciófilmet készít, amely ráadásul az előzetesek szerint hiperrealisztikus is lesz, nem győztük vágni a centit. Ám egészen elképesztővel kellett volna a rendezőnek előrukkolnia ahhoz, hogy elégedettek legyünk, a Harag pedig sajnos nem lett annyira elképesztő.
De legalább jó lett, az viszont kétségtelen: az egész pályája alatt eddig csak rendőrfilmekkel foglalkozó rendező egyéni érdeklődését és stílusát gond nélkül ültette át a katonák világába, hiszen csupán a foglalkozás változott, az nem, hogy olyan férfiakat látunk, akiknek nap mint nap olyan feladatokat kell elvégezniük, ami megeszi a lelküket. Ezt tapasztalja meg a történet főszereplője, a fiatal, művészlelkű és puhány írnok is (Logan Lerman), akit beosztanak a Harag nevezetű tank legénységéhez az amerikai hadosztályban. Új parancsnoka, a sokat látott és sokat harcolt, keménykezű Don Collier őrmester (Brad Pitt) pedig társaival (köztük Shia LaBeouf és Michael Pena) hamar embert farag belőle – vagyis sokkal inkább ellenkezőleg: kiűzi az emberséget a galamblelkű fiatalból. Nem gonoszságból, de másként lehetetlen túlélni a háborút, különösen a vesztüket már látó, ám éppen ezért annál fanatikusabb nácikkal szemben.
Kétségtelen, hogy David Ayer remekül tud történetet mesélni, azonban az is biztos, hogy igazán egyedi stílusa nincs, leszámítva a ridegséget. Amikor az első jelenetben Brad Pitt karaktere leszed a lóról egy német tisztet, majd rögtön szemébe is vájja a kést, már érezhetjük, hogy a naturalisztikus és brutális jelenetekben nem lesz hiány, azonban a tudatunk alatt hiába várnánk, hogy a színész a Becstelen brigantykban megformált hasonló szerepe után egy-két vicces beszólással is éljen, netán az erőszak némi abszurd humorral vegyüljön, ilyesmiről szó sincs. Marad a jéghideg tálalás, ami csupán a nagyszabású fináléban oldódik fel, amikor a rendező hirtelen elhagyja a realizmust és egy westernfilmbe illő akciójelenettel küldi a másvilágra statiszták tucatját.
A rideg tálaláshoz természetesen hasonlóképpen rideg képi világ is illik, mindez azonban cseppet sem hat újdonságként, hiszen tudjuk jól a Ryan közlegény megmentéséből és számos egyéb azóta készült háborús filmből, hogy a második világháború idején minden egyes napon be volt borulva az ég és lógott az eső lába – az operatőri megoldás ettől függetlenül ezúttal is telített atmoszférát kölcsönöz a filmnek. Emellett más kifogás nem érheti a Haragot, a közel két és fél órás játékidő ritkán telik el ennyire észrevétlenül, a színészek remekelnek, Brad Pitt megbízhatóan ezúttal is jó, Logan Lerman, ha nem is túl emlékezetesen, de megbirkózik a szereppel, egyedül azt sajnáljuk, hogy szegény Shia LaBeouf nagyon háttérbe lett szorítva, alig van fontosabb pillanata és jentősége a karakterének, pedig annyira beleélte magát a feladatába a forgatás során, hogy saját magának húzta ki a fogát, hogy még hitelesebb legyen a játéka. Nem volt díjnyertes ötlet a részéről.
