Ilyen átfogó formában még sohasem láthattuk Tolvaly Ernő életművét. Mint a Ludwig Múzeum Csodálatos rendszer című tárlatának kurátora, Üveges Krisztina elmondta, bizonyos részletekre az alkotó azon kollégái is rácsodálkoztak, akik már főiskolás kora óta követik a pályáját. A vasfüggöny annak idején megakadályozta, hogy a művész nemzetközileg is ismert legyen, itthon azonban a képzőművészet történetének egyfajta titokzatos alakjává vált.
A művészetben az összes forradalom lezajlott már, mindenki megjárta a margót, és élvezte a száműzetést, hogy tiltott dolgokat csinált. A korszakot a „légy tilos” szlogenje határozta meg – mondja Tolvaly Ernő egy kiállításon látható dokumentumfilmben a hetvenes évek hangulatáról. Arra kérdésünkre, hogy mennyiben változott meg a képzőművészeti közeg a rendszerváltás óta, Üveges Krisztina művészettörténész, a kiállítás kurátora először szintén azt emeli ki, hogy nincsen már cenzúra. „Mindemellett a művészeknek több alkalmuk van már kiállítani vagy külföldi ösztöndíjakat megpályázni. Megjelent a művészeti piac is, a profi galériák rendszere. Ezenkívül pedig az alkotók önmaguk menedzserei, sok esetben tudatosan építik fel pályájukat, műveiket, kiállításaikat profiként dokumentálják. Több, hatvanas–hetvenes években indult művész esetében egyes pályaszakaszok hiányosak, hiszen sokan nem őrizték meg a korabeli fotókat, kéziratokat vagy kiállításmeghívókat, és nagyon nehéz így rekonstruálni utólag életműveket, a mai alkotók minderre sokkal jobban figyelnek – teszi hozzá a szakember, aki Tolvaly Ernőt titokzatos művészként definiálja. „A hetvenes években indult el a pályája, ami nagyon érdekesen alakult, hiszen nagyon komoly festészeti életművet hagyott maga után, de a korai alkotói időszakában hasonlóképpen jelentős performance-okat, képzőművészeti akciókat hajtott végre. Kezdetben egy olyan neoavantgárd művészeti csoporthoz tartozott, amelynek tagjai jobbára kiszorultak a hivatalos kiállítótermekből, ezért jórészt ismerősökből, barátokból és kollégákból álló közönség látta csak a munkáit, a későbbiekben a festészetével vált ismertté” – mondja a kurátor. Tolvaly absztrakt képeinél a hangsúly elsősorban azon van, hogy mi az, amit lát, és mi az, amit nem lát a befogadó.
A kiállításon Tolvaly különböző performance-ai külön termet kapnak. Az alkotó a művészet határait boncolgatja: az egyik falon például két fénykép látható róla, miközben a Rózsa presszóban szürcsölgeti a reggeli kávéját: alig találni különbséget a fotók között, csupán a háttéranyagból derül ki, hogy az egyik esetben a szokásos reggeli rutinja lett megörökítve, a másik felvételen azonban megtervezett akcióról van szó, a kép miatt ment le kedvenc vendéglátóhelyére. Ugyanebben a teremben láthatunk egy poharat egy vízzel teli zacskóba állítva, amely azt szimbolizálja, hogy mivel a művészet a valóságból merít különböző valósághalmazokat használva, ezért a művészet is valóság, illetve a művészetben létező valóság egybeesik már létező valóságokkal, csak saját formája szerint teszi azt láthatóvá. Igen, kell türelem a tárlathoz.
Mint Üveges Krisztina a perfor-mance-ok műfajtörténete kapcsán elmondta, ezek ugyanúgy egyfajta új műfogalom jegyében születtek, mint ahogyan már a huszadik század első évtizedeiben is megjelentek a dadaizmus körében azok az újszerű gondolatok, amelyek átszabták a műtárgyfelfogást, a hagyományos táblaképfestészet és szobrászat mellé beemeltek olyan médiumokat is, amelyek előtte nem képezték a képzőművészet kánonját. „Ilyen volt a századelőn a fotó műfaja például, a hatvanas években pedig az előadásszerűen végrehajtott művészeti akciók is beépültek ebbe a kánonba” – magyarázza a kurátor. Tolvalyt a vasfüggöny annak idején megakadályozta abban, hogy nemzetközileg is ismerté váljon, abban azonban nem, hogy a kinti trendeket magáévá tegye. Nem igazán volt lehetősége arra, hogy kapcsolatot tartson a nemzetközi képzőművészeti társadalommal, egy-két grafikáját ki tudta küldeni biennálékra, amelyeken be is válogatták a munkáit a katalógusba, de nem nagyon volt kapcsolatban a külföldi kollégákkal, viszont igen sokat olvasott, külföldi szaklapokból, művészetelméleti kiadványokból ismerte a kinti trendeket.
Mint több más alkotónak itthon, az ő célja sem a trendek puszta követése volt, hanem az, hogy a hazai képzőművészetet ismét nemzetközi színvonalra emeljék – mondja el a kurátor, majd hozzáteszi, hogy a 2008-ban elhunyt Tolvaly Ernő életműve a maga sokoldalúságában most látható először egyben, és bizonyos részletekre a művész azon kollégái is rácsodálkoztak, akik főiskolás koruk óta ismerik az alkotót.
