Bárhogy is fáj, elszökött a lélek a Nagyerdőből. A vérmes lokisták a Bajnokok Ligája selejtezőin még látták, de azóta nem lelik nyomát.
Persze a lélek már csak ilyen, szeszélyes, kiszámíthatatlan, érzékeny, mint egy primadonna, szereti ha hűségesek hozzá, imádja, ha dédelgetik. Úgy látszik, Debrecenben rosszul szerették, vagy egyszerűen nem vigyáztak rá. Különösen a közös öröm veszélyes a lélekre, mert az összetöri. Vagyis siker után jobban kell óvni, mint egy nagy kudarcot követően, hiszen a közös bánat összetart, mint a közös bűn, de a közös boldogságból mindenki letör egy darabkát, és aztán azt nézegeti önmagával együtt a tükörben, még vele is alszik, s legfeljebb a morzsáit juttatja néha vissza a nagy közös egészbe. Na, nem mintha a DVSC-futballisták szíve romlottabb lenne a másokénál. Nem. Egyszerűen ilyen az ember, így lett feltalálva, vagy még inkább gyárilag hibásan összeszerelve. Úgyhogy a bajnoki címet nem sikerült tökéletesen megemészteni, a hazavitt örömdarabkák pedig nagyon hiányoznak a nagy közösből. Hiányoznak a mindennapokból, az edzéseken és leginkább a meccseken.
A meccseken, ahol úgy érkeznek a játéktérre mint egyetemi professzorok, csak hát a nincstelen, éhes ellen már egyre kevésbé hisz nekik. Nem hiszi el, hogy annyival jobbak, hogy kénytelen kalapot emelni neki, sőt éppen arról igyekszik mindenkit meggyőzni, hogy márpedig ő is pályán van, s a tegnapi győzelemért ma már nem jár pont. Szombaton történetesen éppen nyerhető meccsen kaptak ki a debreceniek Pakson, s a negyedik bajnoki vereség nem zsíros ponttal, csak sovány tanulsággal fizet. Mégpedig talán azzal, hogy egy olyan bajnokságban, ahol csak hajszál választja el egymástól a csapatok és a játékosok tudását, becsületszóra senki nem hiszi el ellenfeléről – még a bajnokról sem –, hogy az a jobb. Aki többet akar, jobban akar, azzal még a szerencse inkább cimborál. És persze a szerénység még egyetlen csapatnak vagy játékosnak sem ártott meg.
Mindenesetre talán még Freud egész munkássága vagy a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság teljes személyi állománya sem képes teljességgel kideríteni, mi is történt a csapattal. Az pedig alighanem mindmáig ismeretlen a futballistalelkek legszakavatottabb ismerői előtt, hogy miért felejtenek el nyomban futballozni az éppen aktuális magyar bajnokcsapatok, amint új stadiont kapnak. A DVSC előtt ez történt a Dunaújvárossal, mint ahogyan Koplárovics Béláról is kiderült, csak a Népstadionban tud gólt lőni, az új ZTE-pályán már nem. Ott is a lélek szökött el? A fene tudja. Ha tényleg a lélek lett hűtlen, utána kell menni, sürgősen fel kell kutatni, mert aztán utánaszöknek a szurkolók is. Egy részük már elindult.
