Bulvár

Macaulay Culkin: gyerekeinek fogalma sincs a Kevinről

A 45 éves színész egyelőre titokban tartja fiaival, hogy ő a karácsonyi klasszikus főszereplője

Macaulay Culkin azt mondta, kisgyermekei még mindig nem tudják, hogy ő játssza a főszerepet a „Reszkessetek, betörők!” című karácsonyi klasszikusban – közölte a dpa.

Macaulay Culkin: gyerekeinek fogalma sincs a Kevinről
Macaulay Culkin
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto / Image Press Agency

A színész a „Jimmy Kimmel Live” műsorában mesélte: a gyerekek nézik és imádják a filmet, de „fogalmuk sincs”, hogy az apjuk látható benne.

Culkin szerint ez egyelőre maradhat is így, fiai ugyanis még csak három- és négyévesek. Elárulta, hogy időnként régi családi fotókat is nézegetnek, és ilyenkor az egyik gyerek már meg is jegyezte egy gyerekkori képére: „Ki ez? Úgy néz ki, mint Kevin.”

A színész két fiát párjával, Brenda Song amerikai színésznővel neveli. A ’90-es évek eleje óta kultikussá vált filmben egy karácsonykor véletlenül otthon felejtett kisfiú egyedül veszi fel a harcot a betörőkkel – a produkció azóta is az ünnepi tévéműsor állandó darabja világszerte.

Kapcsolódó írásaink