„Az Európai Kereskedelem Napján nyitóbeszédet mondtam az Országházban, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és az Országos Kereskedelmi Szövetség meghívására. Előtte egyeztettem a szektor vezetőivel” – írta Facebook-oldalán Kapitány István.
„A kereskedelemben is ugyanazt képviseljük, mint a gazdaság egyéb területein: nem mi döntjük el, kik a piac nyertesei, és nem szeretnénk, hogy a társadalom egyik rétege finanszírozza a másikat” – írta a miniszter.
„A Ganz Ábrahám Kereskedelemfejlesztési Program keretében jelentős forrásokat fordítunk többek között digitalizációra, e-kereskedelmi jelenlét bővítésére, és a kistérségek kereskedelmi fejlesztésére” – jelentette ki a politikus.
„A célunk egyszerű: olyan kereskedelmi szektor építése, amelyben a vásárlók jó minőséget és valódi választékot kapnak, a vállalkozások pedig tudnak tervezni, beruházni és tisztességesen versenyezni” – zárta bejegyzését Kaitány István.







