A világban nem történik semmi

Ám Marci bácsi erre mosolyogva csak annyit válaszol, hogy a „világban úrfi, nem történik semmi”, azt csak habókos városi úriemberek gondolják úgy, hogy ők tudják, mi történik a világban, teszi hozzá, pedig ugyan mi más történhetne a „kinti” világban, mint ami a „benti” világban lejátszódik. Biztosan eltart még egy darabig, amíg mindenki eljut annak felismeréséig, hogy mindaz, ami a magyar választáson történt, meg majd az új korszakban történni fog, az már a választások előtt is „megvolt” a „benti” világban, legfeljebb annyi történt, hogy a választás láthatóvá tett „valamit”, amit eddig nem, vagy kevésbé láttunk.

És ez akkor is igaz, ha persze azt is tudjuk, hogy egy olyan világban élünk, ahol minden „csinálva” van (nyilván az is, ami a magyar választás során történt és ami a választás nyomán történni fog), de „csinálódni” csak az és úgy tud, aminek a csinálás főkonstruktőrei a „benti” világban megtalálták a „fogadó-felületét”. A hetvenes évek során számos olyan szociológiai elemzés született, amelyeknek a fő törekvése az volt, hogy leírja azokat a rejtett dimenziókat és mechanizmusokat, amelyek segítségével nagy létszámú embercsoportok valóság-érzékelésének ellenőrzését anélkül vehetik át a globalizálódó világot egyre inkább meghatározó gigantikus hatalom-gazdasági komplexumok, hogy a gyanútlan áldozatoknak erről bármilyen fogalmuk lehetne.

Christopher Lash Önimádat társadalma, vagy Heller Ágnes-Fehér Ferenc Diktatúra a szükségletek felett című műve egyaránt erről szól, és mára az is kiderül róluk, hogy ezek valójában „belső munkák” voltak. Vagyis a globalizálódást, mint a létező világok legjobbikát elfogadó liberális szerzők „leplezték” le a változások igazi természetét, így tesztelve, hogy vajon a társadalmak mekkora hányada képes mindezt megérteni. És mivel elégedetten állapíthatták meg, hogy ez az arány már akkor is alacsony volt, így elindulhatott az a máig tartó folyamat, amelynek lényege, hogy a „valóság”, kint és bent egyaránt „csinált” termék.

Akkoriban kerültek be a globális angol beszéd-térbe az olyan szavak, mint az engineered és a manufactured, vagyis a „valóság megtervezése és megcsinálása”. És e folyamat során üzemelték be azokat a gigantikus technológiai rendszereket, amely „valóságipari művekké” tették a globális médiát. A legfőbb és legmélyebb cél az önazonosság és az ön-reflexió mint legalapvetőbb emberi képességek leépítése és a valóságra reflektálni képes önazonosság tetszés-szerinti valóságokkal való helyettesítése. Az engedelmes fogyasztó és vásárlóerő „állatok” sorozat-gyártása teremtette meg azt a létszerveződési módot, amely az elmúlt évtizedek során az exponenciálisan kiterjedő („kiterjesztett”) virtuális valóság eddig elképzelhetetlen komplexumát hozta létre, ahol a „diktatúra a szükségletek” felett nem szigorú vagy akár véres eszközökkel, hanem a kereskedelem (reklám!), a pénz és a média sokkal elegánsabb rejtett fegyvereivel fajlagosan sokkal olcsóbban valósulhatott meg. És mindez gyökeresen átalakította a politika világát is.

Lehetne akár tragikomikus szimbólum is, hogy a Lehet Más a Politika nevű párt látványos bukása közvetlenül meg is mutatta, hogy NEM LEHET MÁS A POLITIKA. Azért nem lehet más, mert az úgynevezett „demokratikus” választásokon csak az győzhet, aki a globális tőke-struktúrák hatalomgazdasági szereplői és ennek a belső „leképeződését” megjelenítő „hazai” oligarchikus struktúrák rejtett egyezségét képes úgy szolgálni, hogy az, a legfőbb marketing szempontok alapján az alávetettek számára is elfogadható legyen. Ha ez egy idő után bemerevedik, degenerálódik, elveszti rugalmas alkalmazkodó képességét, akkor belső súrlódások egy idő után vagy belülről formálják át a rendszer, vagy „kívülről” (mondhatni a „semmiből” elővarázsolva) „döntik meg” a fennálló berendezkedést.

Ha valóban meg akarjuk érteni mindazt, ami a magyar választásokon történt, akkor ahhoz az elmúlt 16 év berendezkedését is mint egy rejtett oligarchikus alkut kell szemügyre vennünk. Pontosan le kellene írnunk azokat a külső és belső anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi folyamatokat, amelyek logikusan vezettek a berendezkedés látványos bukásához, és amelyek megteremtették az alapját a most elkezdődő új berendezkedésnek. A legfontosabb annak a tudomásul vétele, hogy amiként minden emberi mű, úgy ez is szellemi talapzatra épül. A bukás drámaiságának fő oka az, hogy bár fő vonalaiban helyes volt az alap-narratíva, amit Orbán Viktor úgy fogalmazott meg néhány éve, hogy „hedonista pogányokká lettünk”, de az ezzel való szembesülést nem követték azok a stratégiai döntések és cselekvési ívek, amelyek az ebből eredő degenerálódást megállíthatták volna. Felismertük ugyan a Nyugat szellemi hanyatlásának okait, de nem volt stratégiánk ahhoz, hogy ez a hanyatlás, kiüresedés nálunk ne következzék be.

A negyven év alatti korosztályok döntő többsége számára a hanyatlás devianciáinak „szabadsága” minden másnál fontosabbnak bizonyult, amit csak megerősített a „hazailag legyártott” oligarchia primitíven hivalkodó, már-már provokatív hedonizmusa, ami így együtt végzetes kombinációnak bizonyult. Ideje van hát tanulásnak!