Belföld
Magyar Péter: Olyan köztársasági elnökre van szükség, aki nem egy politikai táborhoz, hanem a magyar nemzethez és minden magyarhoz hű
Sulyok Tamás interjújára reagált a miniszterelnök

Magyar Péter hozzátette: Magyarországnak viszont olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki nem egy politikai táborhoz, hanem a magyar nemzethez és minden magyarhoz hű. A legszegényebbhez és a legelesettebbhez is. Olyan elnökre van szükség, aki segíti a nemzet újraegyesítését, és nem csak a saját menthetetlen bizonyítványát próbálja magyarázni. Olyan elnökre, aki nem megy szembe a magyar emberek akaratával és a rendszerváltással, hanem szolgálja a hazáját.
Sulyok Tamás a hazug propagandalapnak adott interjújában sok mindenben hazudott. Hazudott például a köztársasági elnök feladatköréről, hazudott az orbáni gyermekvédelemben megnyomorított gyermekekről és hazudott a kettőnk között lezajlott négyszemközti megbeszélések kapcsán is. Az első találkozásunkkor nem utasította vissza a lemondására vonatkozó egyértelmű felszólításomat, hanem annyit jelzett, hogy megfontolja azt. A második találkozónkon pedig annyit kérdezett, hogy ha a lemondás mellett dönt, akkor megfelelő-e, ha az igazságügyi miniszterrel egyezteti annak részleteit Nyilvánvaló, hogy az utolsó találkozásunk óta megérkezett a maffiafőnöktől az ukáz, hogy maradnia kell - közölte Magyar Péter.
Elnök úr,
Hadd válaszoljak a nyilvánosság előtt. Nincs miről egyeztetni. Ön ugyan a mai propagandainterjújában megpróbálta eltagadni, hogy a magyarok milliói április 12-én a rendszerváltás mellett döntöttek, de ez nem változtat a valóságon. Ön annak a bukott rendszernek a bábja volt, amire a magyarok döntő többsége határozott nemet mondott, és amely aljas rendszert mára a magyarok háromnegyede elutasít.
Önt a magyarok a rendszerváltás és a működő, emberséges Magyarország akadályának tartják.
Elnök úr,
Önnek távoznia kell! És távozni is fog. Május 31-ig még megteheti önként.
