Vidék
Prémium minőségű tej termelésére képes szarvasmarhákat tenyésztettek
Könnyebben lesz emészthető ez a termék
A Bonafarm Csoporthoz tartozó Bóly Zrt. MTI-hez eljutatott közleménye szerint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 775 millió forintos vissza nem térítendő támogatása révén olyan tejelő szarvasmarha-állományt hoztak létre, amely csak A2 típusú tejet termel.
Az ilyen tej – egyes nemzetközi kutatások szerint – könnyebben emészthető, így a jövőben egyre nagyobb szerepet kaphat a táplálkozásban – jelezték.
A projekt során a szakemberek az elmúlt években több mint 3500 tehén genetikai állományát vizsgálták meg azért, hogy megtalálják a nagy termelésű, egyben csak A2 típusú tejet termelőket.
Ezekkel az értékes egyedekkel – célpárosítások és laboratóriumi megtermékenyítések révén – a célnak megfelelő embriókat állítottak elő. Ezzel olyan génbankot alapoztak meg, amely egyrészt hozzájárul a Bóly Zrt. tehenészete kitűzött céljának megfelelő genetikai fejlesztéshez, másrészt géntartalékként is szolgál – hívták fel a figyelmet.
A MATE szakemberei olyan kísérleti rendszert dolgoztak ki, amely lehetővé teszi az embriók genetikai előválogatását. Ez a módszer a jövőben felgyorsítja az A2 tejet termelő állomány bővítését, és hozzájárul egy egészséges, magas genetikai értékű, hosszú távon fenntartható populáció kialakításához.
A korszerű tenyésztéstechnológiai eljárással létrehozott, a kívánt genetikai tulajdonságokkal rendelkező állatok tejtermelését, tejösszetételét a Bóly Zrt. tehenészeti telepén, üzemi körülmények között vizsgálták a projektben.
Az együttműködés során meghatározták azokat az állattartási és tenyésztési technológiákat is, amelyek alkalmazásával gazdaságosan állítható elő jó minőségű A2 tej – olvasható a közleményben.
A csaknem 600 főt foglalkoztató Bóly Zrt. az MTI érdeklődésére korábban közölte: olyan új, üzletileg hasznosítható tenyészállatok, szaporítóanyagok és nyerstej előállítása vált lehetővé a programmal, amelyek a jövőben elősegíthetik az árbevétel és a jövedelmezőség növelését, így a vállalat további fejlődését és a munkahelyek megőrzését.
A szántóföldi növénytermesztéssel, sertéstenyésztéssel és tejelő szarvasmarhák tenyésztésével, valamint a vadgazdálkodással foglalkozó Bóly Zrt. 2024-ben 28,55 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 1,01 milliárd forintos eredményt ért el, míg egy évvel korábban 29,14 milliárd forintos bevételre és 959 millió forintos profitra tett szert.
