Hogy a világ tökéletesen megbolondult, annak számos cáfolhatatlan jele, sőt bizonyítéka van. Nincs már nap ugyanis, hogy ne botlanánk bele ilyen-olyan idióta tervekbe és eseményekbe, melyekre könnyen akasztjuk rá az ostoba jelzőt, ám ez semmit sem változtat a lényegen, s a tényeken. Ugyan mondja már meg valaki, főleg az Unió roppant okos urai, hogy az elmúlt években hány olyan tervvel álltak elő, amelyek vagy elfogadhatatlanok és végtelenül aljasok voltak, vagy nevetségesek.
Az egyik legaljasabb elképzelés – legalább is szerintem - az volt, amikor Magyarországból migráns-lerakatot óhajtottak csinálni, kellően megviselve és elképesztve minden gondolkodó és nehéz sorsú, hazáját igazán szerető magyar embert. Valami csoda folytán ez nem vált valóra, ám a végtelenül arcátlan uniós politikusok ezután Albániát szemelték ki egy migráns-lerakat helyszínéül. Ez idő tájt néma csend van arról – legalább is a napi híreket illetően -, hogy miképpen zajlik az élet a migránsokkal betelepített szépséges Albániában, ám végtére is nem feltétlenül csak ez az esemény borzolja egy normális ember kedélyét mostanában. Van másiiik! – szólt hajdan Alfonzó híres kabaréjelenete, s bizony, jelen életünkben is mindig van másik – ostobaságból. Olvasom ugyanis a frissnek mondható hírt /március 28. napján/, miszerint kiderült „2022-ben ukrán és amerikai kormányilletékesek tervet dolgoztak ki arra, hogy a washingtoni ukrán segélyből több száz millió dollárt küldjenek vissza Biden 2024-es újraválasztására.” Minő előrelátás! Arra számítottak, hogy ha Trump megbukik, megint eljöhet a Kánaán, s újból mehet, mint a Majdan idején vagy nyolc amerikai „miniszter” az ukrán parlamentbe, s az USA-ban meg ismét a demens Biden lehet a „látszat-úr”.
A terv nem jött be, mert Trump lett az elnök, ám a menetelés a bolondok háza felé folytatódott. Mert a korrupció és az ilyen-olyan különleges pénzügyi manőverek, mint például mostanság az aranytömbök hurcolása hazánkon keresztül Ukrajnába azt bizonyítják, hogy a zavarkeltés, a szabályok semmibevétele, valamint a korrupció él és virul Európában, és vélhetően a világ számos más helyén is, hiszen lényegében szabadon gurulhatnak ide-oda a dollárok szerte a világban. A dollárok tehát gurulnak, mi pedig, egyszerű európai állampolgárok menetelünk egy embertelen, jogtipró, hazugságra épülő világ felé, és nincs közünk az életünkhöz, magyarán – bocsánat – hülyének vagyunk nézve. Hiába mondjuk, ismételgetjük sokan, hogy el a kezekkel az életünktől, pusztába kiáltozunk. Ha meg is hallják az illetékesek, meg a sokat emlegetett mélyállam tagjai, kinevetnek bennünket, s ha úgy tetszik nekik, ostoba döntéseket hoznak. A legutóbbi davosi találkozón például elhangzott, hogy a sok magánautó helyett majd bérelhető közösségi járművek és ehhez kapcsolódó egyéb szolgáltatások lesznek, és ez azért jó, mert az emberek megszabadulnak a tulajdonlás nyűgétől. Zseniális! Azt hiszem ezt hívják parasztvakítási kísérletnek. Már ha hagyjuk. Többen meg is jegyezték, ugyan vajon a milliárdosok mit szólnak ehhez? Szóval tervek vannak, még ha ostobák és álságosok is. Jobb terveket nem várhatunk, hiszen kontinensünkön egy erkölcstelen, tehetségtelen gárda irányítja például a jobb sorsot érdemlő Európai Uniót. Azt az uniót, amely pénzzel zsarol, csókosainak pénzt osztogat, és hatalmi mámorban szenved. Teszi mindezt úgy, hogy közben megszűnik a rend.
Egyfajta bolondok házában élünk tehát, bár Földnek hívjuk, s amely olyan hellyé vált, ahol nincs kötelezően betartandó szabály, nincs hagyomány, ahogy az okos gondolkodók ezt már régen mondják, s nincs tradíció és értékrend. Olvastam tán egy éve már egy tudományos cikket, melyben azt írták, hogy ha valami tragédia folytán, lehet az napkitörés, ilyen-olyan támadás az energiaszolgáltató rendszerek ellen, akkor az egész civilizációnk összeomlana. Szép kilátás, nemdebár? A világűrben szépen kószálunk már, de a mindennapjainkat nem tudjuk biztonságossá és emberhez méltóan élhetővé tenni. És ez utóbbi összetett mondat a lényeg. Mert csapdába estünk. A technika és a gonoszság csapdájába. Egyes gondolkodók már napjainkban is digitális börtönnek hívják azt a világot, amelyben élünk. S bizony nehéz vitatkozni velük. Van tehát számos kérdés, amire feleletet várnánk, legyen az gazdasági, társadalmi, vagy éppen rendvédelmi. Szerintem mindent, ami elromlott, meg lehet javítani. Csak akarat kell hozzá. Kellene – így a helyes.
Ezt a kis cikket sosem írtam volna meg, ha nem kapom ajándékba rendkívül okos és tájékozott barátnőm, Golenya Ágnes könyvét, melynek címe: El a kezekkel az életemtől. Kötelező olvasmánnyá tenném. Idézem a szerzőt: „Ez a könyv azoknak szól, akik elutasítják az emberi élet felelőtlen kiszipolyozását, és meg akarják védeni saját és gyermekeik jövőjét. Sőt, meg akarják mutatni, hogy az ember képes a Földön egy kozmikusan felelős emberhez méltó és boldog életet teremteni. Nem csak segít új szemszögből értékelni a jelen helyzetünket, de az átalakulásunkhoz szükséges konkrét energetikai változásokhoz is nyújt a hétköznapokban megélhető javaslatokat.”
Mind ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy a könyv abban is segít, hogy megakadályozza önkéntes besétálásunkat a bolondok házába. Vannak ott már éppen elegen. Mi meg vegyük kezünkbe a saját életünket.
