Mit rejthet a több száz méteres vastag jég az Antarktiszon?

Az 523 méter vastagságú jégtakaró alatt 228 méter mély üledék- és sziklarétegbe fúrtak le több mint 700 kilométerre a legközelebbi antarktiszi kutatóállomásoktól, az új-zélandi Scott, illetve az amerikai McMurdo állomástól. Az új mélységet elérő fúrással kinyert üledékmag a klímakutatók számára kulcsfontosságú információkat rejt a múltbéli éghajlati körülményekről, aminek köszönhetően jobban meg tudják majd határozni, milyen mértékben és milyen gyorsan fog a jégréteg olvadni a légkör jelenlegi felmelegedése miatt.

Az utóbbi évtizedek műholdfelvételei azt mutatják, hogy a hatalmas nyugat-antarktiszi jégpajzs egyre gyorsuló ütemben veszít tömegéből, de azt a tudósok nem látják még bizonyosan, mekkora az a hőmérséklet-emelkedés, amelynek hatására hirtelen elolvadhat a jég. Eddig csak olyan modellekből tudtak kiindulni, amelyek a Déli-óceánban, azaz a jégpajzs mellett, az úszó selfjég, a tengeri jég alatti fúrások eredményein alapultak.

A SWAIS2C csoport által kinyert üledékmag alapján azonban sokkal közelebb juthatnak a kutatók annak felméréséhez, hogy a Ross-selfjég és a nyugat-antarktiszi jégpajzs várhatóan hogyan fog reagálni arra, ha a felmelegedés meghaladja majd a 2 Celsius-fokot. A vizsgálandó üledékben az utóbbi 23 millió évre vonatkozóan rejlenek információk, olyan korszakokról is, amikor a Föld globális átlaghőmérsékletei jelentősen meghaladták az iparosodás előtti periódusnál 2 Celsius-fokkal magasabb értékeket – mondta el Huw Horgan vezető kutató.

A fúrás során kinyert üledékmagban a finom szemcséjű üledéktől kezdve egészen a nagyobb köveket tartalmazó, durvább kavicsrétegekig a legkülönfélébb fajta üledékeket azonosítottak. Tengeri élőlények maradványait és kagylótöredékeket is találtak, ami megerősíti azt az eddigi feltételezést, hogy a területen korábban óceán volt, vagyis a Ross-selfjég korábban részben vagy teljes egészében eltűnt. Azt azonban még nem tudni biztosan, hogy ez melyik korszakban következett be. A SWAIS2C csoportot 29 tudós, talajfúró szakember, mérnök és sarkkutató alkotja. A kitűzött feladat komoly kihívást jelentett, mert egy jégpajzsban ilyen mélységben, illetve ilyen nagy távolságra a kutatóállomásoktól korábban még soha nem végeztek fúrásokat. Az első két kísérlet technikai problémák miatt kudarcot is vallott. A jégpajzs alatti fúrások eddigi legnagyobb mélysége nem haladta meg a 10 métert.

A SWAIS2C célja a 200 méter elérése volt, amit még túl is teljesítettek. Az úttörő projekt megvalósításához Új-Zéland és az Egyesült Államok antarktiszi kutatóprogramja nyújtott logisztikai segítséget a fúrórendszer és a szükséges eszközök szállításában és a kutatók táborának kialakításában. A kinyert üledékmagot a Scott kutatóbázisra szállították, ahonnan hamarosan Új-Zélandra viszik tovább. Ezt követően mintákat küldenek majd szét a SWAIS2C csoportban részt vevő tudósoknak szerte a világon további elemzések elvégzésére.