Baljós árnyak: szökik a Föld légköre

A földi légkör nem teljesen zárt rendszer. Felső rétegeiből időnként töltött részecskék szakadnak ki, amelyeket ionoknak nevezünk. Ezeket a Hold felszínéről származó kőzetmintákban is kimutatták, a nagy kérdés az volt, hogyan kerülhettek oda. A rejtély már az Apollo-missziók óta foglalkoztatja a kutatókat, hiszen a hetvenes években a Földre hozott holdminták több váratlan meglepetést is tartogattak – írja az Origo.

Sokáig az volt az elfogadott álláspont, hogy ezek az ionok még a Föld korai időszakában juthattak el a Holdra. Akkoriban bolygónknak még nem volt erős mágneses tere, amely megállíthatta volna a részecskék elszökését. A 2005-ben megfogalmazott elmélet hosszú ideig megkérdőjelezhetetlennek tűnt, a legújabb kutatások azonban teljesen új megvilágításba helyezik a folyamatot.

A friss eredmények szerint a Föld mágneses tere nem mindig működik pajzsként; bizonyos helyzetekben inkább útvonalat biztosít a töltött részecskéknek. A kutatók az Apollo-missziók adatainak felhasználásával és számítógépes modellek segítségével vizsgálták a jelenséget.

A kulcsszereplő a mágneses csóva: ez a Föld mágneses terének leghosszabb része, amely a Nappal ellentétes irányba húzódik.

Amikor a Hold áthalad a mágneses csóván, jóval több földi ion juthat el hozzá. Ez gyakran a telihold környékén történik meg, amikor a Föld a Nap és a Hold közé kerül. Ilyenkor a mágneses erővonalak láthatatlan autópályaként működnek, és a töltött részecskéket egyenesen a Hold felé terelik.

Amikor az ionok elérik a Hold felszínét, beépülnek a felszíni talajrétegbe. Ezt a poros, törmelékes anyagot regolitnak nevezik. A regolit így nemcsak holdi eredetű anyagokat tartalmazhat, hanem földieket is.

A kutatók szerint ez a folyamat már nagyjából 3,7 milliárd éve elindulhatott, vagyis nem sokkal azután kezdődött, hogy kialakult a Föld mágneses tere. A jelek alapján mindez ma is folytatódik.