Man szigetén egy előkelő férfit fegyverekkel temettek el. A fölé emelt halomban egy fiatal nő maradványait is megtalálták, koponyáján halálos, éles fegyvertől származó sérüléssel. Neil Price régész lehetséges áldozati kísérőként értelmezi a nőt, akinek rabszolgasorban töltött életét azonban a csontok önmagukban nem bizonyítják.
A ballateare-i temetkezés nyugtalanító részlete annak a világnak, amelyből a köztudat elsősorban hajókat, harcosokat és távoli utazásokat őriz. Az elhurcoltak története sokkal nehezebben áll össze. Ők ritkán hagytak maguk után feliratot, gazdag sírt vagy saját elbeszélést.
A zsákmány emberekből is állt
Az óészaki nyelvben a rabszolgát þræll néven említették, az angol szakirodalomban a thrall elnevezés terjedt el. A szó mögött szabadságuktól megfosztott emberek álltak, akiket adni-venni lehetett.
A Dán Nemzeti Múzeum összefoglalója szerint a skandináv portyázók elsősorban a Brit-szigeteken és Kelet-Európában szereztek foglyokat. Az emberkereskedelemnek olyan központjai is voltak, mint Hedeby vagy a Volga menti Bolgár. A kereskedelmi útvonalakon emberek is gazdát cseréltek.
A viking kori társadalom nem kizárólag fegyveres hajósokból állt. A gazdaságok működtetése folyamatos munkát követelt, amelynek terheit az alávetettekre is ráhárították. A háztartási feladatok, a földeken végzett nehéz munka és az állatok ellátása mögött sokszor olyan emberek álltak, akik nem dönthettek a saját sorsukról.
Price új könyvében arra is rámutat, hogy a hajós hadjáratok hátterében kiterjedt termelés állt. Faanyag, vas, kátrány és vitorlához való szövet kellett. Értelmezése szerint a terjeszkedés és a kényszermunka egymást erősítő rendszerré válhatott, a portyák foglyokat hoztak, munkájuk pedig újabb vállalkozásokat segített.
A sír nem őrzi a jogállást
A régészet egyik nehézsége, hogy nincs olyan tárgy, amely minden kétséget kizáróan rabszolgát jelölne. A szegényes temetkezés vagy az erőszakos halál önmagában kevés az azonosításhoz.
A norvégiai Flakstad sírjaiban tíz ember maradványait vizsgálták DNS- és izotópos módszerekkel. Egyes többes temetkezésekből koponya nélküli csontvázak kerültek elő. A kutatók felvetették, hogy rabszolgákat ölhettek meg, majd temethettek gazdáik mellé. Az étrendi különbségek társadalmi eltérésekre utalhatnak, a rabszolgahelyzetet azonban nem bizonyítják egyértelműen.
A dániai Gerdrup példája különösen tanulságos. Egy kettős sírt korábban előkelő nő és feláldozott férfi rabszolga temetkezéseként is értelmeztek. A genetikai vizsgálat később anya és fia rokonságát mutatta ki. Ettől a haláluk körülményei még nem tisztázódtak, de a korábbi történetet újra kellett gondolni.
A szabadság néha visszaszerezhető volt
A rabszolgasors nem minden esetben tartott élethosszig. Előfordult kiváltás és felszabadítás is. A jütlandi Hørning rúnaköve egy Tóki nevű kézműves emlékállítását őrzi annak a férfinak, akitől szabadságát kapta. Ritka pillanat amikor egy egykori rabszolga sorsa névvel együtt válik láthatóvá.
A vikingek történetét ettől nem kell egyetlen sötét fejezetre szűkíteni. De a hajók útja mást jelentett annak, aki vezette őket, és annak, akit fogolyként vittek rajtuk.
Ugyanaz a hajó az egyik embernek a világot nyitotta meg, a másiktól elvette.
