Olyan genetikai változások is segítették elődeinket, amelyek lehetővé tették, hogy őseink a rendkívül hideg környezethez is alkalmazkodjanak. Egy új genetikai kutatás szerint a japán szigetvilág ősi vadászó-gyűjtögető népessége, a Dzsómon-kultúra emberei olyan öröklött tulajdonságokat hordozhattak, amelyek még az utolsó jégkorszak idején alakultak ki.
A Tokiói Egyetem kutatói 42 Dzsómon-ember genomját vizsgálták. Közülük 25 személy maradványaiból most szekvenálták a DNS-t, míg további 17 korábban közzétett genom adatait is bevonták az elemzésbe. A Dzsómon-kultúra nagyjából 16 ezer és 3 ezer évvel ezelőtt létezett a japán szigetvilágban, és genetikai elszigeteltsége miatt különösen értékes információkat őrzött az ősi kelet-eurázsiai népességekről - írja a ScienceAlert.
A kutatók több olyan genetikai változatot azonosítottak, amelyek kapcsolatba hozhatók a hideg elleni védekezéssel. Különösen érdekes volt a nem reszketéses hőtermelés, vagyis az a folyamat, amelynek során a szervezet reszketés nélkül állít elő hőt. Ez elsősorban a barna zsírszövetben történik, amely képes a zsír energiáját hővé alakítani.
Az egyik, a barna zsír hőtermelésével kísérletekben is összefüggésbe hozott genetikai változat a Dzsómon embereknél körülbelül 73 százalékos gyakorisággal fordult elő, míg a mai kelet-ázsiai népességekben mindössze 17 százalék körüli az aránya. A kutatók emellett a testtömeggel és a vérben található zsírok anyagcseréjével összefüggő genetikai jeleket is találtak.
Ez azért lehetett előnyös a hidegben, mert a zsír nem csupán energiaraktárként szolgálhatott. A szervezet szükség esetén felhasználhatta a zsírsavakat hőtermelésre is. A genetikai alkalmazkodások így egyszerre segíthették az energiatartalékok fenntartását és azt, hogy a szervezet gyorsabban jusson hozzá a hő előállításához szükséges energiához.
A kutatás egyik legérdekesebb eredménye, hogy a Dzsómon emberek bizonyos genetikai sajátosságai hasonlóságot mutattak a grönlandi inuitokéval. A kutatók szerint ez a konvergens evolúció példája lehet: két egymástól független népesség hasonló környezeti kihívásokkal szembesült, ezért részben hasonló genetikai alkalmazkodás alakult ki náluk.
A régészeti bizonyítékok szintén összhangban állnak ezzel az elképzeléssel. A korai Dzsómon-kultúra edényei arra utalnak, hogy a vízi eredetű táplálék fontos szerepet játszott az étrendben. A magas zsír- és fehérjetartalmú táplálkozás pedig különösen hasznos lehetett egy hideg éghajlaton élő közösség számára.
A kutatók azt is megpróbálták rekonstruálni, mikor erősödhettek fel ezek a genetikai változások. Az eredmények arra utalnak, hogy a természetes szelekció erősebben hathatott bizonyos hideghez kapcsolódó változatokra az utolsó eljegesedés idején, mint az azt követő melegebb időszakban. Úgy tűnik, az alkalmazkodás nem egyetlen nagy genetikai változás eredménye volt, hanem fokozatosan alakult ki: ahogy az ősi népességek egyre északabbra vándoroltak és hidegebb környezetbe kerültek, újabb és újabb előnyös tulajdonságok válhattak gyakoribbá.
A tudósok ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy az eredmények egy része továbbra is feltételezés. Több ezer évvel ezelőtt élt emberek pontos élettani sajátosságait nehéz rekonstruálni, különösen azért, mert étrendjük és környezetük jelentősen eltért a maitól.
A kutatás mégis fontos betekintést nyújt abba, hogyan segíthette a természetes szelekció az emberi alkalmazkodást a Föld egyik legzordabb időszakában. A Dzsómon emberek genomja egyfajta genetikai archívumként őrizheti annak nyomait, hogyan próbált alkalmazkodni az emberi szervezet a jégkorszak hidegéhez.
