Történelem
Lucy talán nem is a közvetlen emberi ősünk
Fél évszázadon át az Australopithecus, a faj, amelyhez Lucy tartozik, kiváltságos helyet foglalt el az emberi evolúció történetében
Új felfedezések arra utalnak, hogy a híres Lucy-fosszília, amelyet régóta a modern ember közvetlen ősének tartottak, valójában csak egy sokkal bonyolultabb evolúciós fa egyik ágát képviseli. A Nature folyóiratban közzétett eredmények a korábban rejtélyes fosszíliákat egy különálló hominida fajhoz kötik, amely 3,4 millió évvel ezelőtt Lucy fajtájával együtt élt.
Fél évszázadon át az Australopithecus afarensis, a faj, amelyhez Lucy tartozik, kiváltságos helyet foglalt el az emberi evolúció történetében. Az 1974-ben Etiópia Afar-háromszögében felfedezett, 3,2 millió éves csontváz a valaha talált legteljesebb korai emberi ősnek számított, és úgy tűnt, hogy egyértelmű kapcsolatot teremt a korábbi majomszerű lények és a Homo nemzetség között. Most a kutatók egy árnyaltabb képet festenek eredetünkről, amelyben több hominida faj él együtt ugyanazon a területen, és verseng az erőforrásokért.
A Burtele-láb rejtélye
A áttörést a Haile-Selassie és kollégái által publikált kutatás szerint az etiópiai Afar-hasadék Woranso-Mille régiójában talált fosszíliák részletes elemzése hozta meg. A legérdekesebb leletek között található egy 3,4 millió éves, „Burtele-láb” néven ismert részleges láb, amelyet 2012-ben fedeztek fel, de kezdetben nem tudták egyetlen ismert fajhoz sem rendelni. A láb anatómiája érdekes történetet mesélt: Lucy fajával ellentétben, amelynek lábai a földön való egyenes járáshoz voltak alkalmazkodva, ez a láb megőrizte a faágak megragadására alkalmas, ellentétes irányba mozgatható nagylábujját.
A legutóbbi terepmunka során további állkapocs- és fogfosszíliák kerültek elő ugyanabból a geológiai rétegből, mint a Burtele-láb. Ezek az újonnan feltárt példányok, köztük egy BRT-VP-2/135 jelű fiatal állkapocs, diagnosztikai jellemzőiket tekintve megegyeznek az Australopithecus deyiremedával, egy hominida fajjal, amelyet 2015-ben írtak le először ugyanabból a régióból származó töredékes maradványok alapján. Az anatómiai egyezés végre lehetővé teszi a tudósok számára, hogy a rejtélyes lábat biztosan ehhez a különálló fajhoz kapcsolják, megerősítve, hogy az A. deyiremeda nem csupán Lucy fajának egy változata volt, hanem egy teljesen különálló leszármazási vonal.
Az újonnan elemzett fosszíliákból kiderül, hogy az A. deyiremeda primitívebb jellemzőket őrzött meg, mint az A. afarensis, különösen a fogszerkezet és a láb anatómiája tekintetében. A fajnak kisebb szemfogai voltak, és nem rendelkezett Lucy fajára jellemző kiemelkedő állkapocsvonásokkal. A fogzománc kémiai elemzése azt mutatja, hogy az A. deyiremeda elsősorban erdőben található táplálékokkal, például gyümölcsökkel és levelekkel táplálkozott, étrendjét pedig a tudósok által „C3” növényeknek nevezett növények dominálták. Ez éles kontrasztot alkot az A. afarensis-szel, amely változatosabb étrendet fogyasztott, beleértve a füveket és a sásféléket is.
Következmények az emberi eredetre nézve
Talán a legjelentősebb, hogy a kutatások arra utalnak, hogy az A. deyiremeda talán még inkább egy még régebbi fajhoz, az Australopithecus anamensis-hez áll közel, mint Lucy fajához. Az A. anamensis több mint 4 millió évvel ezelőtt élt Kelet-Afrikában, és régóta az A. afarensis lehetséges ősének tartják. Ha azonban az új értelmezés helyes, akkor az A. anamensis valójában közelebb állhat az emberi családfa tövéhez, és több későbbi ágat hozhatott létre, beleértve Lucy leszármazottait és másokat is. Ez a forgatókönyv aláássa az A. afarensisről alkotott hagyományos nézetet, miszerint ez az egyetlen ősi törzs, amelyből minden későbbi ember származik.
A felfedezés tovább erősíti azt a egyre több bizonyítékot, hogy Kelet-Afrikában 3,5 és 3,3 millió évvel ezelőtt több hominida faj élt, amelyek mindegyike külön ökológiai fülkéket foglalt el. A modern ember felé vezető egyszerű lineáris fejlődés helyett az emberi evolúció egyre inkább egy sűrű evolúciós „bokorra” hasonlít, ahol sok különböző faj kísérletezett különböző étrendekkel, viselkedésmódokkal és mozgási stratégiákkal. Néhány, mint Lucy faja, inkább szárazföldi életmódot folytatott és változatos táplálékot fogyasztott. Mások, mint az A. deyiremeda, szorosabban kötődtek az erdei élőhelyekhez és a fán élő életmódhoz.
Heves vita folytatódik
Nem minden kutató ért egyet abban, hogy ezek a leletek mit jelentenek Lucy helyzete szempontjából az emberi evolúcióban. Egyes tudósok továbbra is azt állítják, hogy az A. afarensis még mindig a legmeggyőzőbb példa a Homo nemzetség ősének, hivatkozva annak földrajzi elterjedésére, anatómiai jellemzőire és kronológiai helyzetére. Mások azzal érvelnek, hogy a fosszilis leletek töredékes jellege soha nem fog végleges választ adni a közvetlen ősök kérdésére. Az azonban vitathatatlan, hogy Lucy nem volt egyedül a világában.
Az új kutatás rávilágít arra, hogy még mennyi mindent kell felfedeznünk eredetünkről. Minden új fosszília-lelet újabb darabot ad hozzá a egyre bonyolultabb puzzle-hez, amely megkérdőjelezi az egyszerű narratívákat és arra készteti a tudósokat, hogy újragondolják régóta fennálló feltételezéseiket. Az ősi majmoktól a modern emberig vezető út nem egyenes vonal volt, hanem inkább az evolúciós kísérletek kusza hálózata, amelyek közül néhány sikeres volt, mások pedig végül a kihaláshoz vezettek.
Ahogy a terepmunka Etiópiában és másutt folytatódik, a kutatók további meglepetésekre számítanak. Az emberi evolúció története még korántsem zárult le, hanem tovább íródik minden új fosszília felfedezésével, amely Afrika ősi tájairól kerül elő. Lucy talán nem volt közvetlen ősünk, de öröksége emlékeztetőül szolgál arra, hogy milyen messzire jutottunk a múltunk megértésében, és hogy még mennyi mindent kell tanulnunk.
