A modern hadviselésről még ma is sokaknak harckocsik, vadászgépek, rakéták és tüzérségi párbajok jutnak eszébe. A XXI. század háborúi azonban egyre kevésbé kizárólag a hagyományos fegyverekről szólnak.
A frontvonalak mögött egy másik, szinte láthatatlan küzdelem zajlik, amely legalább akkora jelentőségű lehet, mint egy sikeres támadás vagy egy elfoglalt város. Ez az elektronikai hadviselés, amelynek egyik legújabb és legizgalmasabb fejezete a mesterséges intelligencia megjelenése.
Az orosz–ukrán háború minden eddiginél világosabban megmutatta, hogy a jövő hadseregei nem csupán fegyverekkel, hanem adatokkal, rádióhullámokkal, algoritmusokkal és mesterséges intelligenciával is harcolnak. Aki képes gyorsabban felismerni az ellenfél szándékait, megzavarni kommunikációját vagy megvédeni saját rendszereit az elektronikai támadásoktól, az olyan előnyre tehet szert, amely sok esetben fontosabb lehet, mint a hagyományos tűzerő.
A katonai szaknyelvben elektronikai hadviselésnek nevezik mindazokat a módszereket, amelyek elektromágneses hullámok felhasználásával próbálják támogatni a saját csapatokat vagy akadályozni az ellenfél működését. Ez a gyakorlatban rendkívül sokféle tevékenységet jelent. Ide tartozik például a rádiókommunikáció lehallgatása, a GPS-jelek zavarása, a drónok irányításának megszakítása, a radarok megtévesztése vagy akár hamis elektronikus célpontok létrehozása is.
Korábban ezek a képességek elsősorban a nagyhatalmak kiváltságának számítottak, napjainkra azonban az elektronikai hadviselés a legtöbb korszerű hadsereg alapvető elemévé vált. Az ukrajnai harcok során naponta fordulnak elő olyan helyzetek, amikor egy drón nem azért nem talál célba, mert lelövik, hanem azért, mert elveszíti a kapcsolatot kezelőjével vagy hibás navigációs adatokat kap.
A GPS-zavarás ma már a mindennapi harcok része. Egy támadó drón vagy irányított lövedék működéséhez pontos helymeghatározás szükséges. Ha ezt a jelet sikerül megzavarni vagy hamis koordinátákkal helyettesíteni, a fegyver akár több száz métert is tévedhet, ami a harctéren már elegendő ahhoz, hogy teljesen elveszítse katonai jelentőségét. A modern elektronikai rendszerek ezért nemcsak blokkolják a műholdas jeleket, hanem sok esetben megtévesztő adatokat is sugároznak, így a támadó eszköz úgy érzékeli, mintha minden rendben működne, valójában azonban teljesen más irányba halad.
Az elektronikai hadviselés különösen nagy kihívást jelent a pilóta nélküli repülőeszközök számára. A drónok többsége rádiókapcsolaton keresztül kommunikál a kezelővel, illetve műholdas navigációt használ. Ha ezek a kapcsolatok megszakadnak, a drón könnyen irányíthatatlanná válhat. Ezért a fejlesztők egyre kifinomultabb megoldásokon dolgoznak, amelyek lehetővé teszik, hogy a drónok akkor is folytassák küldetésüket, amikor elveszítik a kapcsolatot a kezelőjükkel.
Itt lép színre a mesterséges intelligencia, amely alapjaiban változtatja meg a pilóta nélküli rendszerek működését. Az AI segítségével fejlesztett drónok képesek lehetnek önállóan felismerni a tereptárgyakat, összevetni azokat az előre betöltött térképekkel, és ezek alapján meghatározni saját helyzetüket még akkor is, amikor a GPS már nem használható. Egyes fejlesztések során a fedélzeti kamerák képeit mesterséges intelligencia elemzi valós időben, így a rendszer képes felismerni az utakat, folyókat, épületeket vagy más jellegzetes objektumokat, és ezek alapján folytatni útját.
A szakemberek ezt gyakran a természetes tájékozódáshoz hasonlítják. Ahogyan egy ember is képes eligazodni egy ismerős városban akkor is, ha nincs nála navigáció, úgy az új generációs autonóm rendszerek is képesek lehetnek a környezet vizuális elemzésére. Ez jelentősen csökkentheti az elektronikai zavarás hatékonyságát, ugyanakkor új kihívások elé állítja a védekező felet.
A mesterséges intelligencia azonban nemcsak a navigációban kap szerepet. A modern algoritmusok egyre hatékonyabban képesek felismerni a különböző harcjárműveket, légvédelmi rendszereket vagy katonai objektumokat. Míg korábban egy drónfelvételt emberi elemzők vizsgáltak át képkockáról képkockára, ma már egy AI-rendszer másodpercek alatt képes megjelölni a lehetséges célpontokat. Ez nem jelenti azt, hogy a végső döntést minden esetben gépek hozzák meg, de az elemzés sebessége drámai mértékben megnőtt.
A másik oldalon természetesen az elektronikai hadviselés sem marad tétlen. A korszerű zavarórendszerek már nem egyszerűen erős rádiójeleket sugároznak, hanem folyamatosan elemzik a környezet elektromágneses aktivitását. Képesek felismerni az új kommunikációs csatornákat, alkalmazkodni a frekvenciaváltásokhoz, sőt egyes rendszerek automatikusan kiválasztják a leghatékonyabb zavarási módszert. Ez egy folyamatos technológiai verseny, amelyben minden új fejlesztés rövid időn belül ellenlépéseket szül.
Az elmúlt években egyre több szó esik az úgynevezett rajtechnológiáról is. Ennek lényege, hogy egyszerre nem egyetlen drón hajt végre támadást, hanem több tucat vagy akár több száz kisebb eszköz működik összehangoltan. Egy ilyen drónraj esetében az elektronikai hadviselés feladata rendkívül bonyolulttá válik, hiszen nem egyetlen célpontot kell megzavarni, hanem egy folyamatosan mozgó, egymással kommunikáló rendszert. A fejlesztők ezért olyan mesterséges intelligencián alapuló algoritmusokat készítenek, amelyek lehetővé teszik, hogy a drónok részben önállóan is együttműködjenek, és egy-egy egység elvesztése esetén is folytassák küldetésüket.
A katonai elemzők szerint a következő évek egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy sikerül-e olyan autonóm rendszereket létrehozni, amelyek elektronikai zavarás mellett is megbízhatóan működnek. Ez nem csupán technológiai, hanem stratégiai jelentőségű kérdés is. Ha egy hadsereg képes fenntartani a kommunikációt és az irányítást még intenzív elektronikai támadások közepette is, az jelentős előnyt biztosíthat számára a harctéren.
A modern háborúkban ugyanakkor nemcsak a fegyvereket, hanem az információt is védeni kell. A katonai hálózatok elleni kibertámadások, a kommunikáció lehallgatása, a hamis jelek sugárzása vagy az ellenséges rendszerek megtévesztése ma már szerves részét képezik a hadműveleteknek. Egy sikeres elektronikai támadás akár teljes egységek működését béníthatja meg anélkül, hogy egyetlen lövés eldördülne.
Nem véletlen, hogy a világ vezető hadseregei soha nem látott összegeket fordítanak erre a területre. A NATO-országok, Kína, Oroszország és számos más állam egyszerre fejleszt mesterséges intelligenciával támogatott felderítő rendszereket, autonóm drónokat, korszerű elektronikai zavaróberendezéseket és olyan kommunikációs hálózatokat, amelyek a lehető legellenállóbbak a külső beavatkozásokkal szemben.
A szakértők többsége szerint a jövő háborúit egyre kevésbé az dönti el, hogy kinek van több harckocsija vagy nagyobb rakétakészlete. Sokkal inkább az lesz a meghatározó, hogy melyik fél képes gyorsabban feldolgozni az információkat, hatékonyabban felismerni a veszélyeket, rugalmasabban alkalmazkodni az elektronikai támadásokhoz és eredményesebben használni a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket.
Miközben a közvélemény figyelme többnyire a frontvonalakon zajló összecsapásokra irányul, a háttérben egy csendes technológiai verseny bontakozik ki. Az elektronikai hadviselés és a mesterséges intelligencia közötti párharc ma még sokszor láthatatlan, mégis ez lehet az a terület, amely hosszú távon meghatározza a hadviselés jövőjét. A modern csatatéren ugyanis egyre kevésbé az nyer, aki hangosabban támad, hanem az, aki okosabban gondolkodik, gyorsabban dolgozza fel az információkat, és képes megőrizni rendszerei működőképességét akkor is, amikor az ellenfél minden rendelkezésére álló eszközzel igyekszik elnémítani őket.
