Keményen fogalmazott Nógrádi György Zelenszkijről
ĀAz ukrán elnök csak úgy tudja megnyerni az elnökválasztást, ha az ellenfeleit visszalépteti
ĀAz ukrán elnök csak úgy tudja megnyerni az elnökválasztást, ha az ellenfeleit visszalépteti
ĀAntonio Tajani szerint ott a helye az asztal körül azoknak, akik úgy döntöttek, hogy szankciókat alkalmaznak
ĀUkrajna NATO-tagságáról Oroszország hallani sem akar
ĀA miniszterelnök szerint semmilyen előfeltétel nem adott
ĀRubio szerint a Nyugatnak újra kell gondolnia az oroszellenes szankciókat
ĀSzázhetvenhat drónnal támadtak az éj leple alatt
ĀA háború kezdete óta 7017 holttestet is hazaszállítottak
ĀUrsula von der Leyen elmondta, készek még többet segíteni
ĀAz európaiak fel akarják gyorsítani menetrendjüket
ĀA környezetéből származó források is megerősítették heves reakcióját az ukrán elnöknek
ĀCNN: Ukrajnának Oroszország szabályai szerint kell majd cselekednie
ĀSikeresnek mondható az orosz–amerikai találkozó
ĀHat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak nyomulni
ĀTovább fog dolgozni a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajózás biztonságát célzó rendelet végrehajtásán
ĀNemcsak egyenrangúak, hanem teljesen egyformák
ĀUkrajnában egyre nagyobb az aggodalom az Ukrajna nélküli tárgyalások miatt