Uri Geller bizonyítéka az űrlények létezéséréről + VIDEÓ
ĀA biztonsági kamerája felvette, hogy a szélvédett nappalijában leesett a falról egy kép ijesztő körülmények között
ĀA biztonsági kamerája felvette, hogy a szélvédett nappalijában leesett a falról egy kép ijesztő körülmények között
ĀUgyanakkor más cégek is ajánlanak tehetős turistáknak hasonló utakat
ĀJúnius 6-án olasz csillagászok fotókon örökítették meg az aszteroidát
ĀEz a hatodik Hold-küldetés, amelyet Kína 2007 óta indított
ĀA Holdra szállás marad, a Mars ismét háttérbe kerül
ĀA mai volt a Hosszú Menetelés sorozatú rakéták 522. repülési küldetése
ĀA NASA közlése szerint a kilövést egy meghibásodott oxigénszelep miatt kellett megszakítani
ĀLétezésének kérdése régóta vita tárgyát képezi a csillagászatban
ĀEgy nemrég publikált tanulmány szerint néhány globális felmelegedési periódusnak külső, kozmikus okai is lehettek
ĀVoltmer egész életében szkeptikus volt az UFO-észlelésekkel kapcsolatban
ĀIkercsillagok fedték fel a csillagok „bolygóevési szokásait”
ĀGagarin a világ első űrhajósaként beírta nevét a történelemkönyvekbe
ĀNincs bizonyíték arra, hogy az amerikai kormány találkozott volna idegen élettel
ĀA három amerikai asztronautából és egy orosz kozmonautából álló csapatot az ISS jelenlegi legénysége fogadta a felvételek szerint
ĀA három amerikai asztronautából és egy orosz kozmonautából álló legénység a SpaceX Falcon 9 rakétájának segítségével indul a világűrbe
ĀA küldetés célja, hogy segítse a NASA Mars-felszíni felfedezésre vonatkozó terveit
ĀTöbb szakértő is vizsgálta a felvételeket ám magyarázat eddig még nem született
ĀA sötét erdő hipotézise arról, hogy miért nem találkoztunk idegenekkel, megrémítette az embereket
ĀA csillagászok az eredmények megmagyarázásán fáradoznak
ĀHihetetlen dolgot fedezett fel az űrteleszkóp
ĀA SLIM nevű űreszközt 2023. szeptember 7-én indították útnak rakétával a délnyugat-japáni Tanegasima űrrepülőtérről
ĀA cég tervei szerint a lézert szakaszosan, a törmelék haladásával ellentétes irányba lőnék ki
ĀEgy héttel ezelőtt indult útnak a Peregrine Holdra szálló egység, fedélzetén egy magyar időkapszulával, de egy meghibásodás miatt elszivárgott az üzemanyaga