Károkat okozott a hirtelen felgyűlt esővíz
ĀTöbb helyen vezetékeket is leszakított a viharos szél
ĀTöbb helyen vezetékeket is leszakított a viharos szél
ĀMintegy 160 esethez riasztották a hatóságokat a heves esőzések nyomán
ĀA legtöbb veszteség átlagos becsült értéke százezer forint körül van
ĀA hétfő esti viharban fa dőlt egy vezetékre, sok háztartásban még kedd reggelre sem volt áram
ĀMegáradt folyók, kidőlt fák, elöntött lakóházak miatt riasztották leggyakrabban a tűzoltókat a péntek éjszakai vihar során, Egerben negyvenöten vesztették el otthonukat
ĀA szaharai légréteg a légzőszervi betegeket veszélyezteti
ĀIsmét súlyos károkat okozott a heves eső
ĀSzuperciklon Ázsiában
ĀSok helyen fákat döntött ki a szél - A legtöbb bejelentés Szabolcs-Szatmár-Bereg, Komárom-Esztergom és Pest megyéből, valamint a fővárosból érkezett
ĀCsehországban és Lengyelországban több tízezer háztartás maradt áram nélkül, Magyarországon pedig mintegy 140 riasztásuk volt a tűzoltóknak
ĀKörülbelül 17 ezer fogyasztónál volt áramkiesés, a katasztrófavédelem beavatkozására 475 alkalommal volt szükség
ĀEgyelőre jellemzően a Dunántúlt sújtja a vihar, amely a Balaton víztükrét is megbillentette - Kedden is zivataros, szeles idő várható országszerte - Európa-szerte több százezer háztartás maradt áram nékül - Hat halálos áldozata van a ciklonnak
ĀViharok és jégeső is volt Új-Dél-Wales, Queensland és Victoria állam több részén is, de ezek még mindig kevésnek bizonyultak a tüzek számának csökkentéséhez
ĀA jelentős károkat okozott a felhőszakadás + GALÉRIA
ĀTöbb településen utcákat, pincéket öntött el a hirtelen lehulló nagy mennyiségű csapadék+ VIDEÓ
ĀTöbb települést elzárt a hó, az utak járhatatlanok, az áramszolgáltatás megszűnt + VIDEÓ
ĀA járatkimaradások miatt a német állami vasúttársaság engedélyezte, hogy az emberek vasúti szerelvényekben vészeljék át az éjszakát
ĀA vihar óránkénti 85 kilométeres széllökésekkel érkezett a szigetekre, és arra lehet számítani, hogy hétfőig 15 centimétert meghaladó esőt zúdít a térségre
ĀAz orkánerejű szél letépte a jogi kar tetejének egy részét, a színház tetőszerkezetét átforgatta, több helyen áramkimaradás van
ĀIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 millimétert meghaladó csapadék hullhat
ĀNéhol 60 millimétert meghaladó csapadék is lezúdulhat rövid idő alatt
ĀIntenzívebb zivatarokra főként a Dél-Dunántúlon lehet számítani, de több helyen akár jégeső is lehet szombaton
ĀA helyreállítás minden intézményben azonnal megkezdődött, a tanítás szeptemberben elindul - mondta a Klebelsberg Központ vezetője
ĀTöbb megyében továbbra is másodfokúak a figyelmeztetések felhőszakadás-veszély miatt
ĀElső- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat
ĀAz érintett területeken a következő órákban rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék hullhat