Gázolt a vonat Dombóváron, akár két órát is késhetnek a vonatok a pécsi vonalon
ĀA katasztrófavédelem közlése szerint egy motorost gázolt el a vonat
ĀA katasztrófavédelem közlése szerint egy motorost gázolt el a vonat
ĀIdén a MÁV hálózatán már 56 baleset történt vasúti átjáróban
ĀAz utasigényekhez alkalmazkodva az utószezonban is külön menetrenddel segíti a vasúttársaság a tóhoz eljutást
ĀA vasúttársaság a szokásoknak megfelelően évi három alkalommal – idén áprilisban, júniusban és most szeptemberben – alkalmaz évközi menetrend-módosítást
ĀNyugat-Európában és néhány térségbeli országban már megszokott a kalauz nélküli közlekedési rendszer
ĀA pályarekonstrukciók esetében az a cél, hogy már 2025-től elinduljanak az építkezések
ĀJelentős korlátozásokra, késésekre, vonatkimaradásokra kell számítani
ĀA cseh vasút hálózatán pályafelújítást végeznek
ĀSzabadbattyán és Kiscséripuszta között áll a forgalom
ĀA vasúttársaság honlapján is elérhető tájékoztatás szerint Balatonboglár és Szántód között pótlóbusszal lehet utazni
ĀA helyszínelés ideje alatt a két állomás között csak egy vágányon közlekednek a vonatok
ĀA vizsgálatot a Baranya megyei település korábbi és azóta újraválasztott vezetése kérte
ĀA baleseti helyszínelés miatt a Nyugati pályaudvar és Zugló között csak korlátozással, egy vágányon közlekedhetnek a vonatok
ĀMegismételték a párizsi olimpia első napján elkövetett szabotázsakciót
ĀEgy ultrabaloldali aktivistát is letartóztattak
ĀAz ország északi részén azonban vasárnap is voltak fennakadások
ĀA tájékoztatás szerint a mozdonyok műszaki átalakítás és sikeres hatósági engedélyeztetési eljárás után várhatóan az ősszel állnak forgalomba
ĀA nemzetközi vonatok várhatóan Szob helyett a rajkai határállomáson át fognak közlekedni
ĀEgyebek közt fennakadások vannak az összes spanyol repülőtéren
ĀFontos, hogy az utasok mindig elegendő mennyiségű ivóvízzel vagy szomjoltó folyadékkal induljanak útnak
ĀA helyszínelés végéig egy vágányon szünetel a forgalom Kisvárda és Fényeslitke között