Jogszabályellenes a fiktív számokon alapuló fővárosi költségvetés
ĀDöntött az Alkotmánybíróság
ĀDöntött az Alkotmánybíróság
ĀGyűlölködés ide vagy oda, nagyban megy az ajándékosztás
ĀJelentős szerepük van a közös értékek mentén szerveződő kortárscsoporti közösségeknek
ĀBuci nem szeret dolgozni, levelezni, de elvan ő is, akár a főpolgármester
ĀA kormányhivatal egy dolgozóját, aki az oltási munkálatokban segédkezett, füstmérgezéssel szállították el a mentők
ĀSzentkirályi Alexandra: Én takarítást rendeznék a Városházán
ĀFolyamatosan nyitva tart majd az egyedi utcabútorokkal és növényekkel kialakított új közösségi tér
ĀTarlós István által letárgyalt, kedvezőbb szerződés helyett egy 5,5 milliárd forinttal drágább megállapodást kötött a Városháza
ĀTulajdonképpen én sem aggódnék, ha tudnám, hogy Karácsony Gergely milyen politikában is hisz, no meg ha nem látnám a főváros állapotát
ĀHernádi Ádám polgármester (Fidesz–KNP) tájékoztatása szerint a fejlesztésre az önkormányzat 1,5 milliárd forintos támogatást nyert el a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programban 300 millió forintos önerő mellett
ĀRejtett milliós prémiumokról és csődről beszélnek a városházán
ĀAz izraeli zászlót visszaszerezték a tüntetőktől
ĀMegunta, hogy Kijev a barbarizmust támogatja
ĀFebruár elsején megnyílt, és mindenki számára látogathatóvá vált
ĀA Karácsony Gergelynek „fontos” dolgokra mindig van pénz a fővárosban az adófizetők forintjaiból
ĀA DK-s Gy. Németh Erzsébet főpolármester-helyettesi posztját kapja meg
ĀNevét és arcát vállalva szólalt meg a Városháza-gate koronatanúja, Csák Imre
ĀLáng Zsolt: Tanúk vallották azt, hogy tíz százalék jutalékot kérnek a fővárosi ingatlanok eladásánál + VIDEÓ
ĀEljelentékteleníti a nyilvánosságra került tényeket a bizottság baloldali többsége által elfogadott jelentés
ĀA Városháza-gate ügyét vizsgáló bizottság fideszes elnöke nem kímélte Karácsonyékat
ĀMegdőlni látszik az a baloldali narratíva, miszerint a Városháza sosem volt eladó, hiszen Barts Balázs a főpolgármester tudtával tárgyalt az ingatlan eladásáról – mondta Kovács Péter
ĀMeghallgatták volna Karácsony Gergely főpolgármestert is, aki azonban programütközésre hivatkozva nem jelent meg
ĀBudai Gyula a vonatkozó dokumentumokat eljuttatta a hatóságoknak
ĀA Fidelitas egy karácsonyfával hívta fel a figyelmet „a rossz emlékekre, amelyet a budapestiek kaptak a siralmasan működő baloldali vezetéstől” + VIDEÓ
ĀLáng Zsolt: A szakember azt is állítja, hogy az ügyben érintett Berki Zsolt ingatlanközvetítő tízszázalékos tiszteletdíjat kért az ügylet lebonyolításáért + VIDEÓ